Filéző

Az előttünk álló télnek akár kétszer annyi vendéglátóhely is áldozatául eshet, mint a járványnak

A Filéző podcast vendége Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke volt, akivel arról beszélgettünk, hogy a meglepően jó évkezdet után mire számíthatnak a vendéglátósok és a vendégek az előttünk álló, baljósnak tűnő időszakban.

Nincs hova hátrálni

A magyar vendéglátósok 99 százaléka kkv, ezen belül is 90 százalék mikrovállalkozás. Közel 19 ezer, 10 fő alatti vállalkozás van a szektorban. Ezek az emberek vannak leginkább kitéve most mindenféle negatív környezeti hatásnak, akik saját családi vállalkozásként csinálnak egy-egy üzletet. Minden a nyakukba a szakad: a nyersanyagár, a munkabér, az energiaköltség növekedése, és nem nagyon tudnak már racionalizálni. (…) Nincs hova visszalépjenek.

Állandó újratervezés

Tulajdonképpen nekünk úgy kell dolgoznunk, ahogy a régi útkereső programoknak, amik mindig bemondták, hogy »újratervezés«, ha rossz irányba mentünk. Ezt az újratervezést szinte folyamatosan, percről percre, napról napra, hétről hétre gyakorolnunk kell. Annyira rendkívüli helyzetek adódnak folyamatosan, hogy minden vállalkozásnak saját magának kell eldöntenie, mi a legjobb neki.

Erős lett a tavasz

Azért, hogy jó hírt is mondjak: volt ebben az évben egy nagyon reménykeltő tavaszunk, és egészen június végéig ez kitartott a háború ellenére. Olyan forgalmat produkált a vendéglátás most 2022-ben, hogy majdnem elértük a 2019-es, eddig valaha mért legnagyobb forgalmat. Mindezt úgy, hogy 3400 üzlettel kevesebb volt már a vendéglátásban, és több mint 10 ezer ember hiányzik a szakmából.

Jövőre kiderül

Talán a jövő tavasz, a nyár lesz az, amikor túl leszünk már ezen a nehéz megpróbáltatáson, amit most a tél okoz a vendégek számára. Akkor fogják nagyon sokan látni az üzletek részéről – ha életben maradtak –, hogy egyáltalán maradt-e valami pénz. Dolgoztunk, csak nem biztos, hogy megérte. Az sajnos gazdasági tény, hogy a csökkenő kereslet valószínűleg kevesebb üzletet fog tudni eltartani. Talán több üzlet bezárására lehet számítani, mint az elmúlt két évben a pandémia következtében. 2019 óta közel 3400 üzlet zárt be végleg, most nem lehetetlen ennek akár a duplája sem. (…) Vendéglátásra szükség volt, van, és biztos vagyok benne, hogy mindig lesz is. De hogy kinek fogja ez megérni, ki tud profitálni ebből, azt nagyon nehéz most megmondani.

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik