Della

„Nyárig 5 százalék alá kellene vinni az alapkamatot”

Azért nem vesznek fel hitelt a vállalkozások, mert nem látják biztosítottnak a jövőt. Ha nincs mire alapozni a beruházási, fejlesztési terveket, akkor alacsony kamat mellett sem fogják felvenni a hitelt – ezt a választ adja a Dellában Perlusz László, a VOSZ főtitkára arra a kérdésre, miért nem igényelték tömegesen a kormányzat beavatkozására, illetve sürgetésére leszorított banki kamatok mellett sem a hiteleket a piaci szereplők.

Innen nézve nem világos, miért kezdte hangosan követelni a jegybanki alapkamat csökkentésének gyorsítását az elmúlt hetekben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), beállva a sorba Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Parragh László MKIK-elnök mögé. A VOSZ főtitkára szerint ők nem támadni akarták a jegybankot (hozzátéve, hogy több kérdésben is szoktak egyeztetni a kormányzattal és a kamarával), az alapkamat nagyobb ütemű csökkentése pedig egy olyan általános jellegű bizalomerősítő üzenet, ami túlmutat a piaci kamatok alakulásán. Éppen ezért üdvözölte az adásunk rögzítése időpontjában érkezett hírt a 100 bázispontos kamatvágásról, amit mérsékelt gyorsításnak nevezett.

Perlusz László szerint jót tenne az üzletmenetnek, ha a tanács tartaná ezt a tempót, és a nyár elejére elérnénk az 5 százalékos alapkamat alá. Attól nem tart, hogy a forint megsínyli a gyorsított kamatcsökkentéseket, azt sem tartaná bajnak, ha az árfolyam közelítene a 400-as értékhez, ez szerinte közelebb állna az egyensúlyi szinthez, mint a 350-hez közelebbi árfolyam.

Ami az idei kilátásokat illeti, a háttérszámításaik szerint a gazdaság 3–4 százalékkal bővülhet, de a tavaly év végi megtorpanás miatt szerinte indokolt lenne az óvatosabb becslés. Két százalék alá nem jutunk, de a 4 százalék elérése sem tűnik egyszerűnek. Nagy elrugaszkodást a tavalyihoz képest mindenesetre még nem tapasztaltak az év első hónapjaiban. Ebben közrejátszott, hogy hiába az ősztől beindult reálbér-emelkedés, az emberek óvatosságból nem költötték el a többlet bevételüket.

A tagvállalataik visszajelzései alapján idén 10 százalékhoz közeli lehet felülről a béremelkedés átlagos mértéke, de vannak olyan cégek, amelyek ennek a felét-harmadát tudják csak megadni a dolgozóknak. Akad olyan cég, amely erre már tavaly év végén, a minimálbér-emelésekkel együtt sort kerített, máshol viszont még várat magára a bérek növelése.

A műsorban arról is beszéltünk, milyen vállalati tapasztalatok vezettek oda, hogy a VOSZ legutóbbi felmérésében a korrupció is felbukkant, mint a cégek működését leginkább negatívan befolyásoló tényezők egyike, és miért nincs alapja a profitinfláció vádjának a kormány, illetve a jegybank részéről.

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik