Della

Zsiday Viktor: Sokan el fogják adni az állampapírjaikat

Szerintem is nagyobb lesz a 2023-as végleges hiány annál a 6 százaléknál is, amit legutóbb közölt a Pénzügyminisztérium – reagált a Dellában Zsiday Viktor befektetési alapkezelő arra az értesülésünkre, hogy a kormányzaton belül nem zárják ki a 7 százalékot megközelítő deficitet sem. Innen nézve még irreálisabb a 2024-re törvényben rögzített 2,9 százalékos hiánycél, ami nagyon lelassítaná a gazdaságot. A mostanában kommunikált 4,5 százalék már közelebb áll a valósághoz, de afelől kétségei vannak a szakembernek, hogy az infláció 4 százalékra leszorítható, ahogy arra a napokban tett utalást a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik vezetője.

A további kamatcsökkentésekkel járó forintgyengülés, a 10 százalék feletti béremelések mind ez ellen hatnak. Messzebbre nézve az állampapírpiacra lesz döntő hatással az infláció: Zsiday Viktor szerint az inflációkövető állampapírban megtakarítók közül sokan vissza fogják váltani ezeket a befektetéseiket azt követően, hogy 2025 után mérsékeltebb kamatbevételt ígérnek a gazdasági trendek. Erre reagálnia kell az Államadósság Kezelő Központnak, a szakember azt is kifejtette a műsorban, hogy miként.

Az sem áll össze neki, hogyan lehet magyar külpolitikát építeni Donald Trump visszatérésére, egyúttal a kínai tőke vonzására, mert a volt amerikai elnök újbóli nyeregbe kerülésével megint kemény Kína-ellenes intézkedések jöhetnek az Egyesült Államokban. Az sem világos, mi az irány az Orbán-kormány uniós politikájában, mert a nyereség oldalon semmi nem jelentkezik a dacosság hozadékaként, a veszteség oldalán viszont ott van évi több száz milliárd forint, amit a bizalom meggyengülése miatt kell kifizetnie Magyarországnak a többiekétől magasabb kamatok, kockázati prémiumok formájában.

Akikkel beszélek, befektetőkkel, körükben elég nagy a szkepszis, hogy mikor mennyi uniós pénz érkezhet Magyarországra

– érzékeltette, hogy a piacon milyen várakozások az uralkodók.

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik