Egy nappal a magyarok elleni 3-1-es győzelem után az angol válogatott tagjai már előre tekintenek. Frank Lampard például szeretne revánsot venni a brazilokon a legutóbbi tornán elszenvedett vereség miatt.
Török László, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa szerint idén nem számíthatunk forró, száraz nyárra. Aigner Szilárd meteorológus szerint három hétnél tovább gyakorlatilag lehetetlen megjósolni az időjárás változását. A héten mindenesetre továbbra is hűvös idő várható.
75 percig egyenrangú ellenfelei voltunk az angol válogatottnak – nyilatkozta a mérkőzés után Bozsik Péter szövetségi kapitány, akit egyedül a harmadik gól bosszant.
Világszerte növekszik, s immár eléri az 1,3 milliárdot a dohányosok száma az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden közzétett jelentése szerint. Az Eurobarometer felmérése viszont azt mutatja, az EU-tagállamokban és öt tagjelölt országban valamivel kevesebben dohányoznak, mint három éve.
Még a csapból is az éghajlatváltozás „folyik”, így nem csoda, ha sokaknak már a szó hallatán is borsódzik a háta, és egy legyintéssel elintézi, mondván: nem egyedül rajta múlik. Borús jövőképfestés helyett az alábbiakban néhány egyszerű, olcsó ötletet mutatunk be azzal kapcsolatban, hogy mit is tehetünk mi magunk mindennapjainkban az éghajlatváltozás és a környezetpusztítás ellen.
Egy japán magazin – a Famitsu – felmérése szerint a Nintendo új konzolát, a Wii-t várják a legjobban a játékosok. A Sony Playstation 3-at a válaszolók csak második helyen jelölték meg.
A spanyol labdarúgó-válogatott Mariano Perniát szeretné nevezni a sérült Asier Del Horno helyett a jövő pénteken kezdődő németországi világbajnokságra.
A már rocklegendának számító Guns’n'Roses a 2003-as botrányt feledtetve a tavasz utolsó napján ezúttal valóban fellép hazánkban. Sőt, idén napvilágot lát a hét éve ígérgetett Chinese Democracy című albumuk is.
Az angol-magyar mérkőzéssel párhuzamosan több felkészülési meccset is játszottak a vb-résztvevők. Brazília nyolcat rúgott az FC Luzern-nek, a kolumbiai kapus pedig nem akármilyen gólt lőtt a lengyeleknek.
Sem a német felhasználók, sem az európai parlamenti képviselők nem támogatják Alain Lamassoure francia EP-képviselő azon javaslatát, miszerint meg kellene adóztatni az elektronikus leveleket és az SMS-eket.
Egy brit vizsgálat szerint azok, akik kiskamasz korukban akár csak egyetlen cigarettát is elszívtak, kétszer akkora eséllyel lesznek dohányosok, mint azok, akik soha nem gyújtottak rá gyerekként.
A kedden meghirdetett kormányprogram gyakorlatilag az eddig megkezdett programok folytatását hirdette, de a Magyar Hírlap szerint jelentős módosítások várhatóak a kultúrfejezetben.
A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re kikapott a világbajnokságra készülő Angliától Manchesterben, de nincs oka szégyenkezésre, mert a mérkőzés nagy részében higgadtan, helyenként pedig bíztatóan játszott.
Óriási felzúdulást váltott ki Szerbia-Montenegróban, hogy Ilija Petkovic szövetségi kapitány saját fiát, Dusant hívta be a sérült Mirko Vucinic helyére a németországi világbajnokságra készülő labdarúgó-válogatottba.
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága úgy döntött, hogy az MTK Budapest elleni hazai mérkőzésén történt rendbontás miatt hat hónapra, azaz november 30-ig megvonja a pályaválasztói jogot az Újpest FC csapatától.
A kormány támogatja a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogának elnyerésére benyújtott olasz pályázatot - jelentette be a jövő pénteken kezdődő németországi vb-re készülő válogatott edzőtáborában tett látogatása során Giovanna Melandri sportminiszter.
A világ legöregebb labdarúgó-szövetsége, az angol Football Association (FA) 1963-ben ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját. A FIFA illendőnek érezte, hogy a sportág szülőhazája kapja meg a 66-os torna rendezését, amelyet a házigazda egy máig vitatott góllal eldönt.
Iain Dowie-t, a Crystal Palace FC népszerű mesterét – a magyar válogatott kapus, Király Gábor trénerét - nevezték ki a Charlton Athletic FC új vezetőedzőjévé – adta hírűl kedden UEFA hivatalos honlapja.