Michael Jackson egyik kesztyűs keze adóságokkal van tele, míg a másik kezében jelentős tőke összpontosul - írja a Business Week szakértője. A lap pénzügyi tanácsokkal látja el a popsztárt.
Adnan Terzic, Bosznia és Hercegovina miniszterelnöke koccint Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, miután a szakminiszterek aláírták a Parlament Delegációs-termében az oktatási kulturális és tudományos kormányközi együttműködési megállapodást.A bosnyák kormányfő Gyurcsány Ferenccel folytatott tárgyalása után reményét fejezte ki, hogy október elsejéig, a turista szezon végéig megszűnhet a magyarok vízumkötelezettsége a balkáni államban.
Képzeljük el az Andrássy utat 144 méter szélesen, amikor a fákkal elválasztott szervizutakon egy-egy irányban három-három, míg középen kétszer hét sávban, azaz összesen 20 sávban áramlik a forgalom és az Oktogon közepén egy, esténként a csúcsán kivilágított fehér obeliszk áll.
Sokáig tartotta magát Amerika egyik legnagyobb internet vállalata ahhoz, hogy szolgáltatásait a felhasználók csak előfizetéses megoldással érhették el. Az utóbbi időben az AOL egyre inkább nyit az ingyenes szolgáltatások irányába.
A lemezkiadók iparszövetsége, a FPI szerint a világban eladott minden harmadik zenei CD hamisítvány. Eszerint az illegális lemezkiadó ipar tavalyi értékesítése elérte a 4,6 milliárd dollárt.
A Malév 2005. december 2-tól újraindítja menetrendszerinti járatát Bangkokba. A társaság gépei a téli időszakban, december 2-tól március végéig hetente háromszor közlekednek a délkelet-ázsiai térség nagyváros repülőterére.
Tavaly 204 millió forint összegű bankkártya-visszaélést észleltek a kártyakibocsátó bankok Magyarországon – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Visszaélések a bankkártya-üzletágban című, csütörtökön közzétett elemzésében. A csalások legnagyobb részét hamisított plasztik-lappal követték el.
Egy titkos ceremónia keretében a Dunai Hetek nevű, magukat katolikusnak tartó szervezet pappá szentelt egy női hívőt valahol Közép-Európában – tudósított az eseményről a BBC Online.
A természet megóvása érdekében a lakosság többsége hajlandó vásárláskor a drágább terméket választani, amennyiben az környezetbarát - derül ki a Cognative Kft országos reprezentatív felmérésből.
A kedvező árak és a kellemes lakókörnyezet miatt még mindig vonzóak a külső-pesti kerületek lakóparki beruházásai, melyek elsősorban helyi szinten számíthatnak érdeklődésre – írja legfrissebb lakáspiaci elemzésében az Otthon Centrum.
Azoknak ajánljuk, akiket nem masszíroz meg életük párja odahaza, és akiknek muszáj kimozdulniuk, ha relaxálni akarnak, vagy esetleg türelmetlen gyerekeik vannak.
Kilenc pályázat érkezett be szerda estig a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára kiírt pályázatra - mondta Olt Boglárka, a kulturális minisztérium sajtófőnöke. A pályázók végleges számát valószínűleg csak hétfőn teszik közzé, tekintettel arra, hogy postai úton is érkezhet pályamunka.
A svájci Bernafon által kifejlesztett, forradalmi technológián alapuló megoldás az emberi fül működési elvéhez hasonló módon dolgozza fel a beszédhangok legapróbb részleteit is, ezáltal újból maximálisan érthetővé válik a beszéd.
A hazai kullancsok jelenlegi ismereteink szerint kilencféle betegséget terjeszthetnek, melyek közül egyet vírus, egyet egysejtű parazita, a többit baktériumok okoznak.
Amerikai segítséggel válik Irán az online tartalmak tekintetében a világ egyik leginkább cenzúrázott országává. Az ország minden harmadik weboldalát bezárják, vagy bezáratják azért, mert tartalmi vonatkozásokban nem felelnek meg a hatalom elvárásainak.
A bezárás réme fenyegeti a Brüsszel melletti Zaventem repülőteret, miután egy fellebbviteli bíróság döntése nyomán három hónapon belül csökkentenie kell a légikikötő okozta zajártalmakat – írja a Világgazdaság.
Az olajmamutok már otthonosan mozognak a megújuló energiákat hasznosító technológiák világában. Tevékenységük részben PR-fogás, részben pedig készülődés a szénhidrogén utáni energiagazdaságra.
Viharkár, árboctörés, zátony vagy lopáskár esetére érdemes és kell is biztosítást kötniük a hajó-tulajdonosoknak. Négy hazai és sok külföldi biztosító közül lehet választani, utóbbiak olcsóbbnak látszanak.
Szinte bizonyos, hogy elveszett a napvitorlást szállító orosz rakéta – jelentették be orosz szakértők. Adataik szerint a rakéta és rajta az űreszköz valószínűleg a Barents-tenger Novaja Zemlja szigetének térségében zuhant le.