1966 – gól vagy nem gól?

Még el sem kezdődött az angliai vébé, amikor eltűnt a Jules Rimet kupa. Egy sportbélyeg-kiállításról lopta el valaki a világbajnoknak járó trófeát. Mozgósították a Scotland Yardot, és hosszas keresés után végül egy londoni kertben rátalál egy Pickles nevű terrier. Nem ez volt azonban az egyetlen botrány a világbajnokság kezdete előtt.

A kvalifikációk során 100 ország jelentkezett a vb-re, köztük 16 afrikai állam. Egy 1964-es FIFA-döntés értelmében a fekete kontinens legjobbjának meg kellett vernie az ázsiai vagy óceániai zóna legjobbját, hogy ott lehessen a vb-n. Az afrikai szövetségek ezt felháborítónak tartották, és mindenki számára egyenjogúságot követeltek. A FIFA azonban csak négy évvel később változtatott a szabályon, és emiatt 15 afrikai állam bojkottálta a tornát. Dél-Afrikai utazott volna, de a szervezet elutasította a nevezést az apartheid-rendszer miatt.

A fekete párduc

A legendás Eusebio vezérletével 1930 után először jutott ki a portugál csapat a vb-re. Ez nagyrészt egy embernek, Eusebio Ferreirának, vagy ahogyan a szurkolók becézték, a fekete párducnak köszönhető. Vezérletével Portugália nem kis meglepetésre simán nyerte a csoportját, többek között Brazíliát és Magyarországot is verve. A negyeddöntőben egy másik meglepetéscsapat, a dél-koreaiak már három góllal vezettek, amikor Eusebio elintézte őket: négy gólt maga lőtt, és kihagyhatatlan helyzetbe hozta az egyik társát. A magyarok szintén megverték a címvédőt, és óriási meglepetésre a selecao már a csoportkör után pakolni kényszerült. A hazai rajongók rendkívülien csalódottak, Rio de Janeiróban egy jelképes akasztófát állítottak fel a szövetségi kapitánynak, aki a népharag elől családjával együtt Svájcba menekült. A feldühödött szurkolók rendőrökre támadtak Rióban, az összecsapások során egy ember életét vesztette.

Az angolok kapott gól nélkül léptek tovább a csoportból, de a negyeddöntőben nincsen könnyű dolguk: csak egy góllal verték meg a meccs végére emberhátrányba került argentinokat. Az elődöntőben Portugália az ellenfél: Eusebio ezen a meccsen csak a 82. percben talált be, és addigra már két góllal ment a házigazda. A harmadik helyért Szovjetunióval mérkőzött a dél-európai csapat, és Eusebio vezérletével 2-1-re nyerték a találkozót.

A németeknél az a Beckenbauer emelkedik ki a keretből, aki később a Nationalelf szövetségi kapitányaként világbajnoki címet szerez. Remekül irányította a társait, nem ritkán ő maga is betalált; jórészt neki köszönhető, hogy a németek eljutottak a fináléba. A negyeddöntőben négyet lőttek Uruguaynak, és a legjobb négy között a szovjet csapatot verték.

Megadták

A döntőt közel 100 ezer ember előtt játszották a Wembley stadionban. A hazai rajongók döbbenetére már a meccs elején vezetést szerzett a német csapat. Sokáig nem örülhettek a vezetésnek Beckenbauerék, hiszen a döntő „hőse”, Geoffrey Hurst lesgyanús helyzetből kiegyenlített. Ezek után eldurvult a játék, és a második félidőre az angolok átvették a kezdeményezést. A 78. percben Martin Peters betalált. A hazai rajongók már ünnepeltek, de a németek most sem adták fel, és az utolsó minutumban, az angol védelem rövidzárlatát kihasználva egyenlítettek. A hosszabbításban aztán egy olyan találat döntötte el a Jules Rimet kupa sorsát, amelyről mind a mai napig vitatkoznak. A 100. percben Hurst bombája levágódik a felső lécről, majd egy védő kifejeli a labdát. A játékvezető nem látta tisztán, hogy a labda benn volt e, ezért konzultált a szovjet partjelzőjével. Ezután Gottfried Dienst középre mutatott: a hazai rajongók és az angol csapat tagjai természetesen rendkívülien boldogok, a németek pedig nem akartak hinni a fülüknek.

A sajtóban még manapság is jelennek meg a témával foglalkozó cikkek, de a korabeli dokumentumok alapján nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy a gólvonal mögött, vagy még előtte pattant fel a labda. Ezek után már nincsen különösebb jelentősége, hogy Hurst megszerezte harmadik gólját is a döntőben. Ünnepel a házigazda, és a csapat kapitánya Bobby Moore II. Erzsébet királynőtől vehette át a trófeát.