Törökülés

Török Gábor: Magyar Péter az ellenzéki választók szemében kalapács

A 24 Extra új, az exkluzivitást garantáló, a Csúcs csomag előfizetői számára elérhető műsorában Bita Dániel és Pető Péter beszélget havonta egyszer Török Gáborral.

Az első részben, amelyről videófelvétel is elérhető a Csúcs csomag előfizetői számára, szó volt arról, hogy

  • a Tisza Párt eltérő jellegű kihívást jelent a korábbiaktól, ezért is veszélyesebb a kormányzat számára,
  • Magyar Péter erejét a leginkább az adja, hogy ő tud a Fidesz védett ideológiai törzsterületéhez tartozó témákban az ahhoz tartozó nyelven beszélni,
    elhibázott a Fidesz viszonyulása a Tisza Párt vezetőjéhez.
  • Elvégre ha azzal támadja, hogy baromi agresszív, rettenetesen erőszakos, bármire képes, akkor az ellenzéki választók fejében mind nagyobb és erősebb kalapácsnak látszik majd.
  • Ám a Fidesz azt a stratégiát választotta, hogy a saját szavazóinak mondja el a Magyarról szóló történetét, ennek lett az eredménye az a karaktergyilkossági kísérlet, amit végignézhettünk.
  • Ezzel együtt az elemző szerint a Fidesz még mindig elkezdheti rongálni Magyar kalapácsjellegét, a kérdés az, nincs-e ehhez már túl késő.
    De tanulság az is, hogy még tizennégy évnyi kormányzás után is potensnek látszik a Fidesz.
A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik