- Kiütéses győzelmet aratott az országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP: az eddig is kormányzó pártszövetség 97,5 százalékos feldolgozottságnál 53,11, a hatpárti ellenzéki összefogás 34,97, a Mi Hazánk 6,22 százalékon áll.
- Jelen állás szerint így 135 képviselői hely lesz a kormányoldalnak, ami több, mint a kétharmados többséghez szükséges 133.
- Az ellenzéki összefogásnak 56 képviselője lesz, a Mi Hazánknak hét, és mandátumhoz jutott a német nemzetiségi képviselő is.
- A Kétfarkú Kutya Párt 3,27 százalékot szerzett, nem került be a parlamentbe. Gattyán György Megoldás Mozgalma elérte az 1 százalékot, ami után állami támogatásra számíthat.
- Lázár János legyőzte Márki-Zay Pétert Hódmezővásárhelyen.
- Budapesten nyert az ellenzék, a 18-ból két körzetet vitt csak el fideszes jelölt.
- Orbán Viktor győzelmi beszédében azt mondta: akkora győzelmet arattak, hogy még a Holdról is látszik.
- Márki-Zay Péter vereségét követően úgy fogalmazott: „A mai napon, összekötött lábbal, lándzsával a hátunkban, kigúnyolva is azt hittük, meg tudjuk nyerni ezt a választást, nem így történt.”
A Fidesz a 2018-asnál is nagyobb győzelmet aratott, Márki-Zay elismerte a vereséget, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe
![](https://s.24.hu/app/uploads/2022/04/mar20220403275-masolat-1024x576.jpg)
![](https://s.24.hu/app/uploads/2022/04/mar20220403275-masolat-1024x576.jpg)
Itt vannak a 15 órás adatok: közelítünk a négy évvel ezelőtti részvételhez
A Nemzeti Választási Iroda legfrissebb adatai szerint 15 óráig a választásra jogosultak 52,75 százaléka adta le a szavazatát az országgyűlési választáson. A részvétel így már erősen közelít a négy évvel ezelőtti állapothoz, 2018-ban 15 óráig 53,64 százalékos részvételt mértek.
RÉSZVÉTELI ADATOK
ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS
⋅ ORSZÁGOS részvételi adatai
⋅ BUDAPESTI részvételi adatai
NÉPSZAVAZÁS
⋅ ORSZÁGOS részvételi adatai
⋅ BUDAPESTI részvételi adatai
Békéscsabai szavazólap az idei rekorder
Gyurcsány: Hadd adjak már egy puszit!
Oláh Lajos és Arató Gergely képviselőjelöltek társaságában járja a budapesti választókörzeteket a DK elnöke – legalábbis erről tett ki egy videót a Facebook-oldalára. A videóban a pártelnök több házba is becsönget, néhány helyen be is engedik a lakásba, majd kedélyesen elbeszélget a házigazdákkal, akiket arról próbál meggyőzni: ideje elmenniük szavazni. Gyurcsány közli, hogy ezúttal nem a húslevesnek, hanem a választásnak a receptjét szeretné megosztani. A videó végén egy puszit is kér, illetve ad az egyik vendéglátó szimpatizánsnak.
Mi Hazánk: Tömegesen szállítják a romákat szavazni
Novák Előd alelnök tudatta, feljelentést tesznek a választás rendje elleni bűncselekmény miatt, mert országszerte tömegesen, szervezetten szállítják a romákat szavazni. A módszer különösen Északkelet-Magyarországra jellemző. A párt az ezt bizonyító fényképeket a járművek rendszámával együtt a választási bizottságok és a rendőrség rendelkezésére bocsátja. Novák Előd azt írta, a „cigánybűnözés” és a „politikusbűnözés” sajátos ötvözete kimeríti a választási csalás tényállását, és szerinte azt erősíti, hogy a szavazati jogot az „írni-olvasni tudáshoz” kellene kötni.
Tiszta szavazás: Makón hús járt a jó helyre behúzott X-ért
Szintén a Tiszta szavazás önkéntesei számoltak be róla, hogy Makón kora reggeltől 2-3 gyanús autó órákon keresztül visszatérően megállt a Tulipán utcai és a Királyhegyesi utcai szavazókör előtt. A kocsikból szavazni igyekvő emberek szálltak ki, akiket aztán a voksolás után a szavazóköröktől nem messze lévő Bethlen utca 11. címen lévő telekre szállítottak ugyanezekkel az autókkal.
A helyi szavazók elmondása szerint azért ez a telek volt az autók célpontja, mert itt
a megfelelő helyre behúzott szavazatért 5 adag húst adtak a disznóvágásból visszamaradt készletekből.
A szervezet önkéntesei elmentek a helyiek által említett telekhez, ahol nagy sütés-főzést és jövés-menést láttak az udvaron, őket azonban nem engedték be, arra hivatkozva, hogy rendezvény nem nyilvános.
A TASZ választási jogi szakértője emlékezetet, hogy a választási törvény szerint nem csupán az tekinthető büntetendő cselekedetnek, ha pénzért vásárolják meg az állampolgárok szavazatait, hanem az is, ha bármilyen anyagi ellenszolgáltatást, akár élelmiszert ajánlanak cserébe, emellett a választójogot érintő jóhiszemű joggyakorlás sérülése is felmerült az eset kapcsán.
A szervezet az esettel kapcsolatban beszámolt arról is, hogy a szavazókör előtt zaklatták is az aktivistáikat, kamerázták őket, fel akarták rúgni a pultjukat, miközben azt kiabálták,
mindenki szavazzon a Fideszre.
A szemtanúk úgy döntöttek, hogy rendőrt hívnak a Tulipán utcai szavazókörhöz és feljelentést tesznek. A rendőrök ki is mentek a helyszínre, azonban a szemtanúkat a helyi választási bizottsághoz irányították arra hivatkozva, hogy nem az ő hatáskörük intézkedni.
A TASZ választási jogi szakértője szerint a rendőrség eljárása problémákat vet fel, hiszen azonnali intézkedési kötelezettségük lett volna annak érdekében, hogy a további törvénysértő cselekedetek elkövetését megakadályozzák, ezért a helyszínen lévő jogász az ügyészséghez fordult, akik utasították a rendőrséget az eljárásra.
Gulyás Gergely: Van álláspontunk, hogy az orosz–ukrán háborúban ki a hibás
Az országgyűlési választás tétje fejlődés vagy visszafejlődés, háború vagy béke – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Budapesten, miután leadta szavazatát. Gulyás Gergely szerint óriási tétje van a választásnak, mégpedig az, hogy Magyarország továbbhalad-e az elmúlt évtizedben megtapasztalt fejlődés útján. Kiemelte: a kampányban azonban efölé nőtt a háború és a béke kérdése, amelyben, úgy látja, hogy „ellentétesek az álláspontok”. A kormánypártok azt mondják, hogy Magyarország békéjét és biztonságát minden körülmények között meg kell őrizni – hangsúlyozta a miniszter. „Az orosz–ukrán háborúban van álláspontunk, hogy ki a hibás, de az az egyértelmű véleményünk, hogy nekünk nem szabad belesodródni ebbe a háborúba, nekünk távol kell ettől magunkat tartani” – fogalmazott. Hozzátette: ezért fegyverszállítmányt sem szabad küldeni, és olyan energetikai szankciókat sem szabad elfogadni, amelyek károsabbak Európára és Magyarországra, mint az oroszokra nézve.
Gulyás kijelentette: győzelemre számít az országgyűlési választáson. (MTI)
![A Fidesz a 2018-asnál is nagyobb győzelmet aratott, Márki-Zay elismerte a vereséget, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe 1](https://s.24.hu/app/uploads/2022/04/gulyas-gergely-2-800x646.jpg)
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter leadja szavazatát az országgyûlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson a budapesti Újbudai József Attila Gimnáziumban 2022. április 3-án.
MTI/Szigetváry Zsolt
Hollandiában nem jutnak el a magyarok szavazni, Spanyolországban hosszú sorok vannak
Két olvasónk is küldött Spanyolországból fotót arról, hogy hosszú sorok kígyóznak a külképviseleti szavazóhelyeken.
Egyikük Barcelonából jelentkezett:
![A Fidesz a 2018-asnál is nagyobb győzelmet aratott, Márki-Zay elismerte a vereséget, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe 1](https://s.24.hu/app/uploads/2022/04/2_img_4390-1024x576.jpg)
Egy másik olvasónk pedig Malagáról írta, nagyjából 50 méteres sorban várakozik, hogy leadhassa a szavazatát:
![A Fidesz a 2018-asnál is nagyobb győzelmet aratott, Márki-Zay elismerte a vereséget, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe 2](https://s.24.hu/app/uploads/2022/04/2_img_9461-1024x683.jpg)
A legrosszabbul a Hollandiában élő magyarok jártak. Egyik olvasónk jelezte, hogy megbénult a vasúti közlekedés, és délután öt óráig nem is indul újra, ami lehetetlenné teszi az eljutást Hágába, ahol szavazni tudna.
A hvg.hu azt írja, a távolsági buszokra elfogytak a jegyek, így néhányan most próbálnak fuvart találni, hogy szavazni tudjanak. Hollandiában a külképviseleti szavazásra csak Hágában van lehetőség.
Mutatjuk az eminens körzeteket
Mivel a 13 órás részvétel alacsonyabb, mint négy évvel ezelőtt, így csak kevés körzet akad, ahol idén többen keresték fel a szavazóhelyiségeket kora délutánig, mint 2018-ban. Ilyen kivételes körzet például a Győr-Moson-Sopron megyei 3-as (Csorna) és 5-ös (Mosonmagyaróvár) választókörzet, előbbiben kora délutánig 39,75 százalék (négy éve 39,12 százalék) volt részvételi arány, utóbbiban ez a két adat: 39,56 és 38,41 százalék.
Budapesten is egyelőre csak két ilyen körzet akad: az egyik az 5-ös választókörzet (VII. kerület), ahol 13 óráig a választók 39,65 százaléka voksolt, miközben 2018-ban ilyenkor még csak a jogosultak 38,68 százaléka szavazott. A másik a 11-es választókörzet (IV. kerület), ahol ma 41,54 százalék már szavazott, míg négy éve ugyanekkor csak 39,08 volt ez az arány.
Még ma meg kell semmisíteni a választók adatairól szóló pártnyilvántartásokat
Legkésőbb vasárnap 16 óráig meg kell semmisíteniük az országgyűlési választáson induló pártoknak és jelölteknek a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok választási irodától kapott adatait, írja az MTI. A népszavazási eljárásban a kezdeményező kormány, valamint az Országgyűlésben frakcióval jelentkező pártok igényelhették az adatokat.
A választási eljárásról szóló törvény lehetővé teszi az országgyűlési választásra nyilvántartásba vett jelölteknek, hogy a kampány céljaira a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét igényeljék az illetékes választási irodától, a listát állító pártok ugyanezeket az adatokat a Nemzeti Választási Irodától (NVI) kaphatták meg.
A megkereséseknek a választási irodák legkorábban akkor tehettek eleget, ha az illetékes bizottságok nyilvántartásba vették a jelöltet, illetve a pártok által állított listát, és csak akkor, ha a kérelmezők igazolták, hogy befizették az adatszolgáltatás díját.
Az országgyűlési képviselők általános választásával azonos napon tartandó országos népszavazás eljárásában is igényelhetők voltak a választók adatai, ebben az eljárásban a kezdeményező kormány, valamint az Országgyűlésben frakcióval rendelkező pártok igényelhették az adatokat. Ezeket az információkat kizárólag közvetlen politikai kampány céljára lehetett felhasználni, másolásuk, harmadik személynek történő átadásuk tilos.
Az adatokat legkésőbb a szavazás napján 16 óráig meg kell semmisíteni, az erről készült jegyzőkönyvet pedig a jelölt és a jelölőszervezet három napon belül köteles átadni az adatszolgáltatást teljesítő választási irodának.
Húsz év átlagában nem rossz a részvételi arány
A 13 órás adatok szerint ugyan elmarad a választási részvétel a négy évvel ezelőttihez képest: a mostani 40,01 százalék több mint 2 százalékkal marad el a 2018-as, 13 órás adattól (42,32), ám a korábbi parlamenti választásokhoz képest most jobban állunk. Ugyanebben az időpontban csak húsz évvel ezelőtt volt hajszálnyival magasabb a részvétel, hiszen a választópolgároknak
- 2014-ben a 34,33 százaléka,
- 2010-ben az első fordulóban 35,88 százaléka,
- 2006-ban az első fordulóban 38,22 százaléka,
- 2002-ben szintén az első fordulóban 40,19 százaléka
voksolt kora délutánig.
RÉSZVÉTELI ADATOK
ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS
⋅ ORSZÁGOS részvételi adatai
⋅ BUDAPESTI részvételi adatai
NÉPSZAVAZÁS
⋅ ORSZÁGOS részvételi adatai
⋅ BUDAPESTI részvételi adatai
Karácsony szerint is a háborúról és a békéről szól a mai választás
Kérdés azonban, hogy ki áll a háború oldalán
– tette hozzá a főpolgármester, aki szerint most választani lehet, hogy az ország a történelem jó vagy rossz oldalára akar-e kerülni.
Karácsony Gergely, miután vasárnap Budapest XIV. kerületében, az Örökzöld óvodában leadta szavazatát, újságírók előtt kiemelte, hogy sokan érkeznek voksolni, ezzel együtt tudják biztosítani a tiszta szavazás feltételeit, hiszen minden szavazókörben ott vannak.
Arra a kérdésre, hogy miként szabályoznák hatalomra kerülésük esetén a határon túli magyarok szavazati jogát, Karácsony azt mondta, mivel arról csupán kétharmados többséggel lehet dönteni, nem valószínű, hogy hozzá tudnak majd nyúlni a témához a választás után, nincs esélye ugyanis annak, hogy bármelyik oldalon kialakuljon ilyen többség.
Hozzátette, hogy az ellenzéki pártok is meg akarják őrizni a határon túli magyarok választójogát, de a szisztémát átalakítanák. Úgy vélekedett, hogy speciális mandátumot kellene adni a határon túli magyaroknak.
A főpolgármester végül közölte, hogy összesen tíz X-et húzott be a szavazófülkében, érvénytelenül voksolt ugyanis „az úgynevezett népszavazáson”, ami szerinte inkább népámítás.
![A Fidesz a 2018-asnál is nagyobb győzelmet aratott, Márki-Zay elismerte a vereséget, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe 1](https://s.24.hu/app/uploads/2022/04/2_moh9715.jpg)
Továbbra is a Lázár–Márki-Zay csörte vonzza a legtöbb szavazót
Továbbra is Csongrád megye 4-es választókörzetében, Márki-Zay Péter és Lázár János összecsapásának helyszínén a legmagasabb a választási részvétel, 13 óráig a választásra jogosultak 45,01 százaléka járult az urnákhoz a Hódmezővásárhely központú körzetben. Érdekesség, hogy még így is elmarad a részvétel a négy évvel ezelőttitől, amikor ugyaneddig az időpontig itt a választóknak már a 45,97 százaléka szavazott. Hasonlóan magas a választási kedv Békés megye 1. számú választókörzetében, itt 13 óráig a választópolgárok 43,75 százaléka jelent meg a szavazóhelyiségekben.
A választási hajlandóság továbbra is Borsodban, Szabolcsban és Somogyban a legalacsonyabb: 13 óráig az ózdi székhelyű választókörzetben a jogosultak 32,31 százaléka voksolt, a vásárosnaményi körzetben 33,84, a barcsi központú körzetben pedig csupán 33,4 volt a részvételi arány.
Szavazatvásárlás gyanúja Ongán
A Tiszta Szavazás mozgalom durva választási visszaélést gyanít a borsod megyei Ongán, ahol, mint írták, 10 ezer forintot adnak egy szavazatért. Egyik önkéntesük videóján a helyiek arról beszélnek, hogy a pénzt akkor fizetik ki, ha a választó telefonos fotóval igazolja, hogy az elvárt helyre húzta be az ikszet.
A videó alapján a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogászai kifogást adtak be a választási bizottsághoz a választás rendjéről szóló törvény megsértése miatt.
Tiszta szavazás: Tanyajárat nevű menetrendszerű buszjárattal vitték volna szavazni az embereket a Hortobágyon
Az önkormányzat, a tanyagondnoki szolgálat és helyi választási bizottság sértette meg a választási eljárási törvényt Hortobágyon – számolt be róla a Tiszta szavazás nevű kezdeményezés, amely kilenc megyében több száz önkéntessel és két tucat jogásszal igyekszik dokumentálni és bejelenteni a választási visszaéléseket.
A kezdeményezés nem sokkal dél után arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy „Tanyajárat” néven menetrendszerű buszjáratot hirdetett meg a Hortobágyi Önkormányzat a választás napjára, hogy ezzel szállítson szavazókat a választás napján. A Hajdú-Bihar megyei 5. számú választókerületi választási bizottságnál tett kifogás után szombaton eltiltották ettől az önkormányzatot, de vasárnap reggel mégis választók szállításáról érkeztek bejelentések.
Helyi beszámolók szerint öten szálltak ki a Hortobágyi Önkormányzat „Daróczi Ignác terv” feliratú bordó kisbuszából vasárnap reggel a Hortobágy 1-es számú szavazókörnél, szavazás után pedig a busz felvette és el is vitte az utasokat. A menetrend szerint a busznak negyed 10 körül kellett volna megérkeznie Hortobágy 2-es számú szavazóköréhez, de ez végül nem történt meg.
A választókerületi választási bizottság szombati határozatában azt mondta ki, hogy a Hortobágyi Önkormányzat, a Tanyagondnoki szolgálat és a Helyi választási bizottság megsértette a választási eljárási törvényt. Felszólításukra az önkormányzat levette honlapjáról a buszjáratról szóló felhívást.
Füst szakította meg a szavazást Somogyban
A Somogy megyei Büssüben (Somogy megye 4. vk, 1. szavazókör) történt egy kisebb incidens. Délelőtt fél tizenegy tájban egy szavazó és a fűtő jelezte szavazatszámláló bizottság felé, hogy a padlás felől füstöt észlelnek és kérték, hogy értesítsék a polgármestert és a tűzoltókat.
A szavazóhelyiséget a bejelentést követően lezárták. A szavazáshoz szükséges dokumentumok (névjegyzék, szavazólapok, az urnák tartalmukkal együtt) hiánytalanul és sértetlenül kimentették. A szavazóhelyiség Büssü, Jókai utca 1. (Közösségi Ház) szám alá költözött át. A lakosságot plakátok által tájékoztatták a szavazóhelyiség változásáról – írta a Nemzeti Választási Iroda.
A szavazás bő egy óra múlva indult újra.
Eddig közel 40 százalékos a részvétel a népszavazáson
A legfrissebb részvételi adatok szerint 13 óráig a szavazásra jogosultak 39,55 százaléka voksolt a kormány népszavazásán.
RÉSZVÉTELI ADATOK
ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS
⋅ ORSZÁGOS részvételi adatai
⋅ BUDAPESTI részvételi adatai
NÉPSZAVAZÁS
⋅ ORSZÁGOS részvételi adatai
⋅ BUDAPESTI részvételi adatai
Itt vannak a 13 órás adatok: 40 százalék szavazott
A 13 órás részvételi adatok szerint a szavazásra jogosultak 40,01 százaléka ment el eddig voksolni. Ez azt jelenti, hogy 13 óráig 3 078 029-an adták le voksukat. Négy évvel ezelőtt a részvétel 42,32 százalék volt.
Budapesten a szavazásra jogosultak 42,7 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
RÉSZVÉTELI ADATOK
ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS
⋅ ORSZÁGOS részvételi adatai
⋅ BUDAPESTI részvételi adatai
NÉPSZAVAZÁS
⋅ ORSZÁGOS részvételi adatai
⋅ BUDAPESTI részvételi adatai
Semjén megköszönte a külhoni magyarok voksait
Az állami hírügynökség szerint Semjén Zsolt – miután maga is leadta szavazatát – külön köszönetet mondott a külhoni magyaroknak a levélben leadott szavazataikért, „nemzethűségükért”. A KDNP elnöke azt hangsúlyozta: a külhoni magyarok nem kvázi magyarok kvázi állampolgársággal, miután megtapasztalták a Gyurcsány-féle nemzetárulást, pontosan tudják, mit jelent, ha nemzeti kormány van Magyarországon.
Az NVI szerint a jogosult 456 ezer választó közül több mint 225 ezren már leadták levélszavazatukat. Korábban László Róbert, a Political Capital választási szakértője azt mondta, idén a levélszavazás legitimitása ugyan minden eddiginél jobban megkérdőjeleződik, de azzal akár két parlamenti hely sorsa is eldőlhet.
Toroczkai a kislányával szavazott
Mivel jelen pillanatban sem a Mi Hazánk Mozgalom, sem a párt elnökének oldala nem elérhető a Facebookon, Toroczkai László a Twitteren jelezte követőinek, hogy ő is leadta szavazatát a választásokon.
A politikus itt ragadta meg az alkalmat, hogy hangsúlyozza, ma megtehetjük, hogy a kezünkbe vesszük a saját sorsunkat, ő a maga részéről pedig egy erős, szabad Magyarországra szavazott.
![A Fidesz a 2018-asnál is nagyobb győzelmet aratott, Márki-Zay elismerte a vereséget, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe 1](https://s.24.hu/app/uploads/2022/04/d_mtz20220403017.jpg)
Novák Katalin is leadta a voksát
Tatabányán van olyan szavazókör, ahol 50 percet kell sorban állni
Egy olvasónk jelezte, hogy 3 szavazókörből kettőben 10 percenként jön egy ember, egyben pedig 50 perces sor van. Fotót is küldött a sorról:
![A Fidesz a 2018-asnál is nagyobb győzelmet aratott, Márki-Zay elismerte a vereséget, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe 1](https://s.24.hu/app/uploads/2022/04/2_tatabanya-1024x829.jpg)
Dúró Dóra nyilatkozott a pártja oldalát ért kibertámadásról
Mint arról a délelőtt folyamán beszámoltunk, a Mi Hazánk Mozgalom közleményben jelezte, hogy összehangolt, egyre fokozódó DDoS terheléses kibertámadás miatt szombat este óta elérhetetlen a párt honlapja. Ezzel kapcsolatban adott ki most újabb közleményt a párt elnökhelyettese.
Dúró Dóra az MTI-nek azt mondta, A Fidesz háborút indított a Mi Hazánk megfojtására, közben pedig a Facebook is példátlan módon letörölte az országos listát állító párt oldalát, néhány kisebb vállalkozó azonban kitart mellettük, és a Magyarok Világszövetségének székházára is kikerülhetett egy több emelet magas épülethálója a Mi Hazánk Mozgalomnak.
A politikus szerint a sok alternatív megoldásnak köszönhetően hiába indítottak a kormányközeli médiacégek összehangolt támadást a Mi Hazánk ellen, és még azt is hozzátette, hogy az utolsó mérések mindegyike azt vetíti előre, hogy lesz képviselőjük, aki mandátumhoz jut a nap végén.
Hódmezővásárhelyen szavaztak le eddig a legtöbben
Bár összességében a legaktívabb megyének Békés tűnik, a Csongrád-Csanád megyei hódmezővásárhelyi 4-es számú egyéni választókerületben adták le eddig a legtöbben szavazataikat. A szavazásra jogosultak közül itt 11 óráig 31,26 százalék adta le voksát (az országos részvételi arány 25,77 százalék). Mint ismert, ebben a választókerületben várható az egyik legnagyobb csata, hiszen itt indult Lázár János és Márki-Zay Péter. A hódmezővásárhelyi csatatérről írt cikkeink itt találhatóak.
RÉSZVÉTELI ADATOK
ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS
⋅ ORSZÁGOS részvételi adatai
⋅ BUDAPESTI részvételi adatai
NÉPSZAVAZÁS
⋅ ORSZÁGOS részvételi adatai
⋅ BUDAPESTI részvételi adatai
- 19:07 Toroczkai kártevőnek nevezte a Tisza párt szaktanácsadóit
- 18:59 Magyarok is meghaltak Drezda bombázásában
- 18:55 Meddig élhet a kutyád? Egy új kutatás segít választ adni a kérdésre
- 18:53 Több mint százezren maradtak távhőszolgáltatás nélkül egy orosz támadás után Mikolajivban
- 18:32 Már bő negyedóra után tízzel vezetett a Győr a tavalyi BL-döntős ellen
- 18:12 „Nem kellenek a náci autóid!” - ismét Elon Musk ellen tüntetnek az Egyesült Államokban
- 18:07 A 82. percben még vezetett, mégis kikapott az Újpest a ZTE ellen
- 17:57 Kingdom Come: Deliverance 2: ez nem játék, ez műalkotás
- 17:52 Két cica pusztult el madárinfluenzával fertőzött táptól
- 17:42 Külföldi sajtóértesülés: Orbánék blokkolták Ukrajna uniós csatlakozásáról szóló tárgyalásokat
- 17:31 A Kisvárda és a Honvéd is négy gólt szerezve fordított idegenben az NB II-ben
- 17:06 „A Hádában kezdtem, aztán feljebb léptem a ranglétrán” – miért választják egyre többen a second hand ruhavásárlást?
- 17:04 Simának indult a meccs, a végén mégis izgulnia kellett a Liverpoolnak
- 16:59 Hihetetlen látvány, de veszélyes: szarvasrudli szelte át a somogyi utat
- 16:54 Kreml: Mostantól a békéről és nem a háborúról fogunk beszélni Trumppal
- 09:40 Egymásnak esett Hadházy és Magyar Péter Ruszin-Szendi Romulusz miatt
- 10:20 Pottyondy Edina: Nincs felelős, nincs büntetés, nincs semmi. Még egy bocsánatkérésre sem tellett
- 06:42 Orbán: A jövő nem ott van, ahol a magyarok laknak, hanem valahol máshol
- 06:57 Trumpék leszóltak, hogy az ügyészség ejtse a New York-i polgármester elleni korrupciós vádakat, erre kitört a botrány
- 08:59 Anyaszült meztelenre vetkőztették a rendőrök az ismert magyar divattervezőt
- 07:43 Tarr Béla szerint nemcsak pofátlan, de cinikus is volt Orbán beszéde a magyar filmről
- 12:25 Kapj el, ha tudsz! – képeken a kőbányai Alcatraz futóversenye
- 16:04 Hatoslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 13:21 Tüzet nyitottak az autójára, meghalt a világ első nyíltan meleg imámja
- 11:17 Tojáspánik tombol az USA-ban – üresek a polcok, ahol mégis kapni, ott is csak horroráron