Élő Belföld

A Fidesz a 2018-asnál is nagyobb győzelmet aratott, Márki-Zay elismerte a vereséget, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
  • Kiütéses győzelmet aratott az országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP: az eddig is kormányzó pártszövetség 97,5 százalékos feldolgozottságnál 53,11, a hatpárti ellenzéki összefogás 34,97, a Mi Hazánk 6,22 százalékon áll.
  • Jelen állás szerint így 135 képviselői hely lesz a kormányoldalnak, ami több, mint a kétharmados többséghez szükséges 133.
  • Az ellenzéki összefogásnak 56 képviselője lesz, a Mi Hazánknak hét, és mandátumhoz jutott a német nemzetiségi képviselő is.
  • A Kétfarkú Kutya Párt 3,27 százalékot szerzett, nem került be a parlamentbe. Gattyán György Megoldás Mozgalma elérte az 1 százalékot, ami után állami támogatásra számíthat.
  • Lázár János legyőzte Márki-Zay Pétert Hódmezővásárhelyen.
  • Budapesten nyert az ellenzék, a 18-ból két körzetet vitt csak el fideszes jelölt.
  • Orbán Viktor győzelmi beszédében azt mondta: akkora győzelmet arattak, hogy még a Holdról is látszik.
  • Márki-Zay Péter vereségét követően úgy fogalmazott: „A mai napon, összekötött lábbal, lándzsával a hátunkban, kigúnyolva is azt hittük, meg tudjuk nyerni ezt a választást, nem így történt.”

Gődény György: Az egyszerű, hétköznapi embernek a dolga senkit sem érdekel

Leadta szavazatát a Normális Élet Pártjának elnöke vasárnap délelőtt a nyíregyházi Koszorú utcai oktatási intézményben. Gődény György újságíróknak azt mondta, a párt azokat az egyszerű, hétköznapi embereket képviselné, akik működtetik az országot, adót fizetnek, gyereket nevelnek, bérből és nyugdíjból próbálnak megélni, őket szeretnék végre „emberhez méltó életlehetőséghez” juttatni Magyarországon.

Ezt senki nem képviseli, mindenki próbál gazdasági problémákat megoldani, külpolitikával foglalkozni, az egyszerű, hétköznapi embernek a dolga senkit sem érdekel, itt lenne az ideje, hogy ezzel valaki foglalkozzon az Országgyűlésben – fogalmazott a pártelnök.

Gődény György elmondta, hogy a párt 79 egyéni választókerületben állított képviselőjelöltet. Azért indultunk el a választáson, hogy bejussunk a Parlamentbe, ez az eredmény lenne megfelelő számunkra – tette hozzá.

Balázs Attila / MTI Gődény György, a Normális Élet Pártjának elnöke unokájával karjában kilép a szavazófülkéből a nyíregyházi Tündérkert Keleti Óvoda Koszorú úti Telephelyén az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson 2022. április 3-án.

Újabb rendkívüli események, Peruban is

A vasárnapi országgyűlési választás újabb rendkívüli eseményeiről számolt be a Nemzeti Választási Iroda.

  • Bobán (VAS, 03. számú OEVK, 1. szavazókör) egy választó rosszul lett a szavazóhelyiségben, mentőt hívtak hozzá.
  • Fábiánházán (SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 06. számú OEVK, 1. szavazókör) egy szavazatszámláló lett rosszul, hazament és jelezte, már nem tér vissza. A testület határozatképes maradt, a helyi választási iroda gondoskodott egy választott tag bevonásáról.
  • Peru limai külképviseletén megjelent egy magyar turistacsoport. A két turisztikai vezető rendben leszavazott, de 8 turista nem szerepelt a névjegyzéken. Egyikük nehezményezte, hogy visszautasításra kerültek, ő volt az egyetlen, aki hajlandó volt magát a visszautasítottak jegyzékébe felvezetni. A csoport tagjai a döntést, értetlenségüknek hangot adva, elfogadták, elhagyták a külképviseletet.
  • Vokányban (BARANYA, 03. számú OEVK, 1. szavazókör) egy szavazó kísérője fotót akart készíteni. A sajtó munkatársának mondta magát, de ezt igazolni nem tudta, majd kérésre a szavazóhelyiséget elhagyta. A szavazó szerette volna magát lefotózni a szavazat leadása közben, de ettől önként elállt.
  • Etyeken  (FEJÉR, 03. számú OEVK, 3. szavazókör) szétesett a szavazóköri bélyegző. A Helyi Választási Irodát azonnal tájékoztatták telefonon, cserebélyegzőt kértek.
  • Konyáron (HAJDÚ-BIHAR, 04. számú OEVK, 2. szavazókör) szintén a bélyegző meghibásodása miatt a szavazatszámláló bizottság egy ideig felfüggesztette a szavazást. A hiba elhárítása után a voksolás folytatódott.

Gazdagréten sokat vár, aki átjelentkezettként szavaz

„Gazdagrét 115-ös átjelentkezők, hideg élelem, Nintendo, ki mivel üti el az időt, jól jön” – írja egy Rita nevű Twitter-felhasználó, majd hozzáteszi: „Tiszta Az éhezők viadala. Áll kint egy nő, aki bemondja, melyik megye szülöttei jöhetnek be. Amúgy rossz sorba álltam, a Budapesti sor kisebb”.

Fotó is van a sorról:

Megyénkénti sorokat csináltak egy XI. kerületi szavazókörben

Négy éve komoly problémát okozott a XI. kerületben, hogy a sok átjelentkező miatt nem tudtak bezárni a szavazókörök. Idén azt ígérte az NVI, hogy nem lesz fennakadás. Egy kollégánk küldött is képet a jelenlegi helyzetről a Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskolából.

A megoldás az lett, hogy megyékre bontották a sorokat. Kollégánk szerint a leghosszabb sor a Pest, Nógrád, Borsod sorban alakult ki, de ezek is letudhatók körülbelül 30 perc alatt. 

11 óráig a választók több mint 25 százaléka voksolt a népszavazáson

A gyermekvédelmi kérdésekről rendezett országos népszavazáson vasárnap délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultak 25,46 százaléka (1 958 896 szavazó) adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.  A fővárosban a szavazók 24,77 százaléka, 317 487 választópolgár adta le szavazatát 11 óráig.

A megyék közül a részvételi arány 11 órakor Békés megyében volt a legmagasabb, 27,67 százalék (75 016 szavazó), a legalacsonyabb pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 22,06 százalék (95 289 szavazó).

Budapest: 25 százalék

Délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultak 25,01 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

A legtöbben a 17. számú OEVK-ban szavaztak eddig: ott  28,52 százalékos a részvétel. A legkevesebben (22,67 százalék) az 1-es  OEVK -ban szavaztak 11 óráig.

RÉSZVÉTELI ADATOK

ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS
ORSZÁGOS részvételi adatai
BUDAPESTI részvételi adatai
NÉPSZAVAZÁS
ORSZÁGOS részvételi adatai
BUDAPESTI részvételi adatai

Karácsony is szavazott

Karácsony Gergely főpolgármester is leadta voksát Zuglóban némi várakozás után. Az ellenzéki politikust a családja kísérte.

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Így alakultak a részvételi adatok 2002-től kezdve

Grafikont készítettünk az elmúlt öt, illetve az idei országgyűlési választások részvételi adataiból. A legfrissebb, 11 órás adatok szerint eddig a választásra jogosultak 25,77 százaléka ment el szavazni – négy évvel ezelőtt ez az arány 29,93 százalék volt.

A legtöbben 2002-ben mentek el szavazni: akkor a választásra jogosultak bő 70 százaléka ment el az urnákhoz. A legkevesebben nyolc éve, akkor 61,73 százalék voksolt.

Megérkeztek a 11 órás adatok, még mindig alacsonyabb a részvétel, mint 4 éve

Megérkeztek a 11 órás részvételi adatok, eszerint a szavazásra jogosultak 25,77 százaléka ment el eddig a voksolásra. Ez azt jelenti, hogy eddig 982 937 fő szavazott, 5 710 920 választópolgár viszont még nem.

2018-ban a választók 29,93 százaléka szavazott 11 óráig.

A korábbi részvételi adatok:

  • 9 óra – 10,31 százalék. Négy évvel ezelőtt 13,17 százalék volt.
  • 7 óra – 1,82 százalék. Négy évvel ezelőtt 2,24 százalék volt.

A választáson és a népszavazáson 3177 település 10 243 szavazókörében szavazhat a választásra jogosult 7,7 millió választópolgár reggel 6 és este 7 óra között.

RÉSZVÉTELI ADATOK

ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS
ORSZÁGOS részvételi adatai
BUDAPESTI részvételi adatai
NÉPSZAVAZÁS
ORSZÁGOS részvételi adatai
BUDAPESTI részvételi adatai

Gattyán György szerint a Google keresések alapján van esélyük bekerülni a parlamentbe

Ez a nap egy kicsit a demokrácia ünnepe, erről szól ez a vasárnap – mondta az MTI-nek a Megoldás Mozgalom elnöke vasárnap Budapesten, miután a Bolyai utcai óvodában leadta voksát. Gattyán György arra biztatott mindenkit, hogy menjen el szavazni. Kiemelte, az ország sorsa attól függ, hogy „eljövünk-e szavazni, kire szavazunk”.

Arra a kérdésre, hogy mire számít, pártja bekerül-e a parlamentbe, a pártelnök közölte,

a Google statisztikáját nézték meg, ahol a pártra és a nevére való keresés meghaladta a 6 százalékot, „így esélyünk van”.

Azt mondta, talán a legfontosabb, hogy szemléletváltást indítanak el, így nem az a leglényegesebb, hogy ez száz, százezer vagy egymillió szavazatot jelent. Sokkal fontosabb, hogy a mozgalom elindult, folytatja tovább az útját. Az eredményeket este meglátják – tette hozzá a politikus.

Arra is kitért, hogy a választást a háború biztosan nagyban befolyásolja majd, hiszen az emberek ilyenkor elsősorban a békét és a biztonságot keresik. Ettől függetlenül a választói szabadság megmarad, és fontos, hogy azt “válasszuk, aki hozzánk a legközelebb áll” – jelentette ki Gattyán György.

Vasvári Tamás / MTI Gattyán György, a Megoldás Mozgalom elnöke szavaz a budapesti Bolyai Utcai Óvodában kialakított szavazókörben az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson 2022. április 3-án.

NVI: Debréte a legkisebb szavazókör

Több szavazókörbe is húsznál kevesebb választópolgárt várnak vasárnap. A Nemzeti Választási Iroda adatai alapján az MTI azt írja, hogy a legkisebb a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Debréte. Ott 11 helybélit és négy átjelentkezőt várnak. A Zala megyei Felsőszenterzsébeten 17-en szavazhatnak, 14-en szerepelnek a lakcímük alapján a névjegyzékben, hárman átjelentkezéssel szavaznának itt.

A legnagyobb magyarországi szavazókör Budapest 2. számú országgyűlési egyéni választókerületében található, az átjelentkezők számára kijelölt szavazókörbe 6139 választópolgárt várnak.

Vajda János / MTI A szavazatszámláló bizottság tagjai a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei 04. számú szavazókörzet 001-es számú szavazókörében az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson Debrétén 2022. április 3-án. Debréte a legkisebb szavazókör: 11 helybéli és négy átjelentkezéssel szavazó választópolgár, vagyis összesen 15 fő szerepel a választói névjegyzékben.

A tét az, hogy tudunk-e szakítani Putyinnal

– A választás tétje, hogy Nyugat felé megyünk vagy Kelet felé kacsingatunk, illetve, hogy tudunk-e szakítani Putyinnal és Oroszországgal – mondta Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke újságíróknak vasárnap reggel, miután leadta szavazatát Pécsen.

Szerinte a választás tétje az is, hogy “hozzáférhetünk-e az európai uniós támogatásokhoz, illetve elkerülhetjük-e, hogy a Fidesz megszorításokat eszközöljön Magyarországon”.

A részvételi adatokról szólva az ellenzéki politikus azt mondta, a rendszerváltás utáni második legjobb eredményt mutatja a statisztika ez idáig. Tóth Bertalan bízik abban, hogy a nap további részében is sokan mennek el szavazni, és arra biztat mindenkit, éljen a szavazati jogával. “Most van lehetőség változtatni, sorsfordító választás előtt állunk” – jelentette ki.

Márki-Zay: Minden egyes szavazat számít. Egy szavazat eldönthet egy körzetet és egyetlen körzet eldönthet egy választást

Családjával érkezett Márki-Zay Péter a vasárnap délelőtti szavazásra Hódmezővásárhelyen. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje nyilvánosan akarta kitölteni a szavazólapokat, ebből volt is egy kis vita a szavazókörben, végül bement a fülkébe. Márki-Zay Péter áthúzta a népszavazási lapot, így dobta be az urnába a szavazólapjait tartalmazó borítékot feleségével és öt nagykorú gyerekével együtt.

A szavazás után rövid sajtótájékoztatót is tarott Márki-Zay Péter. Reméli, hogy egy történelmi nap lesz a mai, mindenkit arra kért, hogy őrizze meg a nyugalmát. A választókörben atrocitásokról beszélt, majd ismét felhívta a figyelmet, hogy mindenki adja le a szavazatát.

Megköszönte a szavazatszámálók munkáját, majd arról beszélt, hogy:

Tudjuk, hogy az ellenfél adatbázis alapján minden szavazóját elviszi.

Külön kérte a fiatalokat, hogy menjenek el szavazni.

Minden egyes szavazat számít. Egy szavazat eldönthet egy körzetet és egyetlen körzet eldönthet egy választást

– mondta.

Farkas Norbert / 24.hu

Hova tűnt Jakab Péter? Kérdezte egy újságíró. Márki-Zay szerint a teljes ellenzék egységes, és egy szent küldetést teljesítenek. Legelső intézkedésük pedig az lenne, hogy Magyarországot csatlakoztatnák az Európai Ügyészséghez.

Fel sem merülhet, hogy saját gázellátásunkat kockáztassuk

– mondta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, aki szerint „már az eddig viszonylag normális Varga Mihály is ezt hazudja”.

Ezt szánalmas hazugságnak nevezte.

Szerinte ezt a választást nem Kubatov listával kell megnyerni, majd a sajtótájékoztató végén azt mondta, hogy:

Nincs demokrácia Magyarországon, ez a választás nem szabad.

Áder is szavazott

Áder János búcsúzó köztársasági elnök is leadta szavazatát a Zugligeti Általános Iskolában. Ádert felesége, Herczegh Anita kísérte.

Marjai János / 24.hu

Kitűzőt kapnak az első szavazók

Több mint 231 ezer választó élhet első alkalommal a választójogával vasárnap az országgyűlési választáson és a vele egy napon rendezett népszavazáson.  Ők azok, akik a 2019-es önkormányzati választás óta váltak nagykorúvá, azaz választópolgárrá.

Az első választók nemzeti színű kitűzőt vehetnek át a szavazatszámláló bizottságoktól.

A kerek, ezüstös színű szegéllyel ellátott kitűzőn a “Szavaztam!” felirat szerepel. A kitűző valamivel nagyobb, mint egy 50 forintos érme.

(MTI)

Jakab Péter: Mától Magyarország visszatérhet Európába

Miskolcon adta le szavazatát vasárnap délelőtt Jakab Péter, a hatpárti ellenzéki koalícióban résztvevő Jobbik elnöke.

A miskolci kötődésű politikus voksolása után az MTI-nek azt mondta: Orbán Viktor Magyarország számára szegénységet, félelmet és “putyini” háborút hozott, ennek a korszaknak ma kell véget vetni, hogy végre eljöhessen a szabadság, a jólét. – Magyarországnak vissza kell térnie Európába és a békébe, ami mától el is jön – jelentette ki Jakab Péter.

Kora reggel a békésiek voltak a legaktívabbak

A választásra jogosultak 10,31 százaléka, szám szerint 793 219 szavazó járult az urnákhoz az országgyűlési képviselő-választáson reggel 9 óráig. A Nemzeti Választási Iroda részletes adataiból kiderül, hogy

a részvételi arány 9 órakor Békés megyében volt a legmagasabb, 11,43 százalék, ami 30 992 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 8,78 százalék, ebben a megyében 37 914-en voksoltak.

Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 9,80 százalék, a 2002-es választáson 8,81 százalék szavazott 9 óráig. A 2006-os parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 11,39 százaléka, a 2010-es választáson 10,23 százalék, nyolc évvel ezelőtt 9,50 százalék, négy évvel ezelőtt pedig 13,17 százalék voksolt 9 óráig.

RÉSZVÉTELI ADATOK

ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS
ORSZÁGOS részvételi adatai
BUDAPESTI részvételi adatai
NÉPSZAVAZÁS
ORSZÁGOS részvételi adatai
BUDAPESTI részvételi adatai

Gyurcsány Ferenc jó jelnek tartja a havazást

A Demokratikus Koalíció elnöke is leadta szavazatát feleségével Dobrev Klárával. Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán ennek kapcsán mindenkit szavazásra buzdított a cudar idő dacára.

Sokan mondták, hogy Magyarországon csak akkor lesz kormányváltás, ha majd áprilisban havazik. Akkor hát eljött a nap:)

A DK elnöke előzőleg a közösségi oldalára feltöltött videójában arról beszélt, hogy választások tétje most az ország sorsa, Mint mondta, tudja jól, hogy sokaknak még mindig nagy dilemma, de szerinte 12 ilyen év után egyértelmű, az segít a hazának, aki kormányváltást akar.

Olvasói sztorik