Élő Belföld

A Fidesz a 2018-asnál is nagyobb győzelmet aratott, Márki-Zay elismerte a vereséget, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
  • Kiütéses győzelmet aratott az országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP: az eddig is kormányzó pártszövetség 97,5 százalékos feldolgozottságnál 53,11, a hatpárti ellenzéki összefogás 34,97, a Mi Hazánk 6,22 százalékon áll.
  • Jelen állás szerint így 135 képviselői hely lesz a kormányoldalnak, ami több, mint a kétharmados többséghez szükséges 133.
  • Az ellenzéki összefogásnak 56 képviselője lesz, a Mi Hazánknak hét, és mandátumhoz jutott a német nemzetiségi képviselő is.
  • A Kétfarkú Kutya Párt 3,27 százalékot szerzett, nem került be a parlamentbe. Gattyán György Megoldás Mozgalma elérte az 1 százalékot, ami után állami támogatásra számíthat.
  • Lázár János legyőzte Márki-Zay Pétert Hódmezővásárhelyen.
  • Budapesten nyert az ellenzék, a 18-ból két körzetet vitt csak el fideszes jelölt.
  • Orbán Viktor győzelmi beszédében azt mondta: akkora győzelmet arattak, hogy még a Holdról is látszik.
  • Márki-Zay Péter vereségét követően úgy fogalmazott: „A mai napon, összekötött lábbal, lándzsával a hátunkban, kigúnyolva is azt hittük, meg tudjuk nyerni ezt a választást, nem így történt.”

Budapesten egyelőre az országos átlag alatt van a részvétel

Míg az országos részvételi arány 10,31 százalék volt 9 órakor, addig a fővárosban a szavazásra jogosultak 9,61 százaléka (123 109 választó) adta le szavazatát. Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 281 ezer választópolgárból 1,82 százalék, 23 268 választó adta le szavazatát.

Arányaiban a legtöbben eddig a 17. számú egyéni választókerületben szavaztak (11,49 százalék), a legkevesebben pedig a 4. számú egyéni választókerületben (7,79 százalék). Az NVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 11 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.

Varga Jennifer / 24.hu

Népszavazás: 9 óráig a szavazásra jogosultak 10,17 százaléka voksolt

A gyermekvédelmi kérdésekről rendezett országos népszavazáson vasárnap reggel 9 óráig a szavazásra jogosultak 10,17 százaléka (782 472 szavazó) adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

A fővárosban a szavazók 9,5 százaléka, 121 808 választópolgár adta le szavazatát 9 óráig.

A megyék közül a részvételi arány 9 órakor Békés megyében volt a legmagasabb, 11,27 százalék (30 542 szavazó), a legalacsonyabb pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 8,71 százalék (37 634 szavazó).

Lázár János feleségével és két gyerekével szavazott

Lázár János leadta szavazatát, a voksolásra feleségével és két gyermekével érkezett – jelentette Nagy József kollégánk Hódmezővásárhelyről. Az egyik számlálóbizottsági tagtól azt az információt kapta, hogy a választókörben amerikai és angol megfigyelők is jelen vannak.

Lázár János az utcán egy rövid sajtótájékoztatót tartott, elmondta, hogy a „békére és a biztonságra szavazott”. Ellenfele „Márki-Zay úr” szerinte még önmagához képest is méltatlan módon lejárató kampányt folytatott. Arra kért mindenkit, hogy „ne hagyják magukat becsapni, megvezetni”.

Farkas Norbert / 24.hu

9 óráig kicsivel több mint 10 százalék szavazott

9 óráig a szavazásra jogosultak 10,31 százaléka voksolt. Négy évvel ezelőtt ez a szám 13,17 volt, vagyis egyelőre alacsonyabb a részvétel.

RÉSZVÉTELI ADATOK

ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS
⋅ ORSZÁGOS részvételi adatai
⋅ BUDAPESTI részvételi adatai
NÉPSZAVAZÁS
⋅ ORSZÁGOS részvételi adatai
⋅ BUDAPESTI részvételi adatai

Az első részvételi adat is alacsonyabb volt az előző választáshoz képest.  Reggel hétig a választásra jogosultak 1,82 százaléka ment el szavazni, míg négy évvel ezelőtt a szavazókörök megnyitását követő egy órában a választók 2,24 százaléka adta le a voksát.

A választáson és a népszavazáson 3177 település 10 243 szavazókörében szavazhat a választásra jogosult 7,7 millió választópolgár reggel 6 és este 7 óra között.

Mohos Márton / 24.hu

Az egyik legköltségesebb magyar szavazat a világon

Panni már hosszú ideje Afrikában, azon belül Malawiban él. Ahogy 2018-ban, most is részt vesz a magyar választáson, csakhogy ehhez nagyjából annyit kellett utaznia, mintha egy budapesti szavazópolgárnak Franciaország atlanti óceánpartján lenne a kijelölt szavazóköre. A külföldön élő magyar állampolgárok csak személyesen adhatják le szavazataikat a külügy nagykövetségein és konzulátusain, Malawi pedig a dél-afrikai Pretoriában működő nagykövetség „vonzáskörzetéhez” tartozik Botswana, Lesotho, Madagaszkár, Mauritius, Namíbia, Szváziföld, Zambia és Zimbabwe államokkal együtt.

Panninak szombaton légvonalban 1500 kilométert kellett megtennie, hogy Johannesburgba repüljön. A valóságban a három órás repülőút lényeges hosszabb volt.

A repülőjegy 540, a szállás 110 került dollárjába, de a járványhelyzet miatt két, darabonként 50 dolláros PCR tesztet is ki kellett fizetnie, így arra, hogy idén is leadhassa voksát, saját költségen közel 250 ezer forintnyi összeget kellett áldoznia.

A szavazásra jogosultak 1,79 százaléka voksolt reggel 7-ig a népszavazáson

A gyermekvédelmi kérdésekről rendezett országos népszavazáson vasárnap reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 1,79 százaléka (137 735 szavazó) adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. A kormány által kezdeményezett népszavazás kérdései a következők: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?”, „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?”, „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?”, „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?”.

A fővárosban a szavazók 1,8 százaléka, 23 055 választópolgár adta le szavazatát 7 óráig.

A megyék közül a részvételi arány 7 órakor Pest megyében volt a legmagasabb, 2,01 százalék (20 838 szavazó), a legalacsonyabb pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 1,52 százalék (7 696 szavazó).

Eddig ezek a rendkívüli események történtek az NVI szerint

Eddig három rendkívüli eseményről számolt be a Nemzeti Választási Iroda (NVI).

Zuglóban (Budapest, 8. számú OEVK, 14. szavazókör) „az épület nem volt megfelelő állapotban a szavazás megindításához. Világítás hiánya miatt a berendezést költöztetni kellett! Az épület üzemeltetője nem állt rendelkezésre a probléma megoldására.” Ezért másik helyiségbe költöztek az épületen belül.

Kiskunfélegyházán (Bács-Kiskun, 4. számú OEVK, 15. szavazókör) egy idős választópolgár a szavazófülkében rosszul lett 6:40-kor. Elájult, fejét beütötte. Mentőt hívtak, a kiérkező mentőápoló kikísérte további ellátás céljából. Az esemény ellenére a szavazás zavartalanul folyt az NVI beszámolója szerint.

Békéscsabán (Békés, 1. számú OEVK, 7. szavazókör) az egyik szavazatszámláló lett rosszul. A bizottság értesítette a mentőket, akik elszállították az érintett személyt. A bizottság megfelelő létszámmal tud tovább működni, a szavazás jogszabályok szerint folytatódott.

Pest megyében mentek el a legtöbben szavazni reggel 7-ig

A választásra jogosultak 1,82 százaléka, 139 667 szavazó járult az urnákhoz reggel 7 óráig.

A részvételi arány 7 órakor Pest megyében volt a legmagasabb, 2,04 százalék, ami 21 097 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 1,54 százalék, ebben a megyében 6646-an voksoltak.

A fővárosban a szavazók 1,82 százaléka, 23 268 választópolgár adta le szavazatát 7 óráig.

Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 1,87 százalék, a 2002-es választáson 1,41 százalék szavazott 7 óráig. A 2006-os parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 1,66 százaléka, a 2010-es választáson 1,61 százalék, nyolc évvel ezelőtt 1,64 százalék, négy évvel ezelőtt pedig 2,24 százalék voksolt 7 óráig.

Az NVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 9 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.

RÉSZVÉTELI ADATOK

ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS
⋅ ORSZÁGOS részvételi adatai
⋅ BUDAPESTI részvételi adatai
NÉPSZAVAZÁS
⋅ ORSZÁGOS részvételi adatai
⋅ BUDAPESTI részvételi adatai

Itt van az első részvételi adat

Reggel hétig a választásra jogosultak 1,82 százaléka ment el szavazni 

– írja a valasztas.hu.

Négy évvel ezelőtt a szavazókörök megnyitását követő egy órában a választók 2,24 százaléka adta le a voksát.

A választáson és a népszavazáson 3177 település 10 243 szavazókörében szavazhat a választásra jogosult 7,7 millió választópolgár reggel 6 és este 7 óra között.

RÉSZVÉTELI ADATOK

ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS

⋅ ORSZÁGOS részvételi adatai

⋅ BUDAPESTI részvételi adatai

NÉPSZAVAZÁS

⋅ ORSZÁGOS részvételi adatai

⋅ BUDAPESTI részvételi adatai

Ezért kell mindenképp aláírni a névjegyzéket

A szavazatszámláló bizottságoknak vissza kell utasítaniuk, vagyis nem engedik szavazni azt a választópolgárt, aki nem tudja igazolni személyazonosságát, és a lakcímét vagy a személyi azonosítóját (személyi számát), nem szerepel a szavazóköri névjegyzékben, már szavazott vagy megtagadja a névjegyzék aláírását.

Ha valaki nem tudja igazolni a személyazonosságát, a lakcímét vagy a személyi azonosítóját, és emiatt felveszik a visszautasítottak jegyzékére, de később visszatér és magával hozza az érvényes igazolványát, akkor természetesen szavazhat. Vissza kell utasítani azt is, aki nem szerepel a névjegyzékben, esetleg már szavazott (azaz már szerepel az aláírása a névjegyzéken).

A választó a névjegyzéken aláírásával igazolja, hogy átvette a szavazólapot, de külön kell aláírnia a népszavazás és az országgyűlési választás szavazólapjának átvételét. Dönthet úgy, hogy valamelyik szavazólapot – akár az országgyűlési választásét, akár a népszavazásét – nem veszi át, ekkor csak a megfelelő rovatban írja alá a névjegyzéket. Ha csak egyik helyen írja alá a névjegyzéket, és később visszatér szavazni, a másik rovat aláírását követően megkapja a másik szavazólapot is.

Ha a választópolgár kifogásolja, hogy alá kell írnia a névjegyzéket, akkor a szavazatszámláló bizottság elnöke felvilágosítja: az aláírás célja a szavazólapok átvételének elismerése. Ha a választó megtagadja a névjegyzék aláírását, akkor vissza kell őt utasítani, és fel kell vezetni a visszautasítottak jegyzékébe.

(MTI)

Orbán Viktor: A kommunisták mind szavaznak! Legyünk ott mi is!

A rendszerváltást követő kilencedik választáson, a szavazás napján Orbán Viktor miniszterelnök az alábbi üzenetet fogalmazta meg híveinek Facebook oldalán:

A miniszterelnök a pénteki székesfehérvári kampányzárón úgy fogalmazott, hogy:

Három napnyi kemény munkával nyerhetünk magunknak négy békés, nyugodt és biztonságos évet. 39 óra múlva el kell mennünk és nemcsak mi magunk, el kell vigyünk a barátainkat, családtagjainkat. A munkát becsületesen elvégeztük, lelkiekben, fizikailag felkészültünk. Tegyük fel az i-re a pontot. Ha mindannyian eljönnek, nem lesz baj.

Kapcsolódó
Orbán Viktor: 13 óránk lesz, hogy győzzünk, az ellenfél is a számunkra kedvező állapotban van
A miniszterelnök Székesfehérvár főterén tartotta utolsó kampányeseményét a vasárnapi választás előtt.

Ma is lehet kampányolni, de nem mindenhol

Vasárnap a szavazás ideje alatt is szabad kampányolni, ez alól csak a szavazóhelyiségek 150 méteres környéke a kivétel. Általános kampánycsend nincs, a választási törvény azonban előírja, hogy a szavazókörnek helyet adó épület bejáratától számított 150 méteres sugarú területen belül, közterületen nem lehet semmilyen kampánytevékenységet folytatni.

A szavazóhelyiség területén kívül, közterületen található választási plakátok eltávolítását a törvény nem írja elő, az nem tartozik a szavazatszámláló bizottság (szszb) feladatai közé, és a plakátokat az szszb tagjai önhatalmúlag nem távolíthatják el. Ha a választópolgárok sérelmezik a plakátok elhelyezését az szszb-nél, tájékoztatni kell őket, hogy az egyéni választókerületi választási bizottsághoz (oevb) nyújthatnak be kifogást.

A szavazatszámláló bizottság tagjai (sem a választott, sem a megbízott delegált tagok) nem viselhetnek olyan öltözéket vagy kiegészítőt (például kitűzőt, jelöltre vagy pártra utaló ruhadarabot), amely valamelyik jelöltre, listára vagy jelölőszervezetre utalhat.

Sem a szavazóhelyiségben, sem az előterében nem lehet olyan tárgy (jelkép, jelvény, dekoráció), amely a választópolgárokat befolyásolná döntésükben.

Az szszb-nek rendszeresen ellenőrizze kell, nem helyeztek-e el valamely szavazófülkében kampányeszköznek minősülő anyagot, például jelöltnek vagy jelölőszervezetnek a szórólapját.

A törvény azt azonban tiltja, hogy a szavazás napján választási gyűlést tartsanak.

(MTI)

Zöld borítékot kapnak az átjelentkezők, nagyon fontos, hogy lezárják

Azok a választópolgárok, akik nem a lakóhelyükön szavaznak az országgyűlési képviselők választásán és a népszavazáson – összesen mintegy 158 ezren – zöld borítékot kapnak a szavazatszámláló bizottságtól, ebbe kell belehelyezniük a kitöltött szavazólapjaikat. Nagyon fontos, hogy a borítékot lezárják.

A szavazatszámláló bizottság az átjelentkezett választópolgár esetében a névjegyzék alapján megállapítja, melyik egyéni választókerület szavazólapját kaphatja meg a párt- vagy nemzetiségi lista mellett. A bizottságnak zöld borítékot kell adnia az átjelentkezett választópolgárnak (fehéret a szavazókör területén lakcímmel rendelkező választók kapnak). A zöld borítékon annak az egyéni választókerületnek a neve szerepel, amelynek a választó az egyéni képviselőjére szavaz.

Ha a szavazatszámláló bizottság tévedésből egy másik választókerület borítékját adja a választópolgárnak, akkor az a szavazat gyakorlatilag elvész. Az átjelentkező választópolgárnak a szavazólapokat tartalmazó borítékot leragasztva kell az urnába dobnia. A zöld borítékokat tilos felbontani, azokat hétfőn a Nemzeti Választási Irodába viszik, ahol szétválogatják a 106 egyéni választókerület szerint.

(MTI)

Balogh Zoltán / MTI Az átjelentkezéssel szavazók szavazatait tartalmazó borítékokat választókerületenként válogatják szét a Nemzeti Választási Iroda (NVI) munkatársai Budapesten, az NVI Alkotmány utcai székházában 2018. április 10-én. Az átjelentkezéssel szavazóknak zöld borítékba kellett tenniük a szavazatukat április 8-án, ezek a borítékok a Nemzeti Választási Irodához kerülnek és szortírozás után eljuttatják a megfelelő választókerületekbe. Itt átadják a kijelölt szavazatszámláló bizottságnak, az felbontja a szavazás éjszakáján lezárt urnát, a tartalmát összekeveri a külképviseleteken és az átjelentkezéssel leadott szavazatokkal, és így számlálja meg a voksokat.

Szerbia is választ

Megnyíltak a szavazóhelyiségek vasárnap hét órakor Szerbiában, ezzel megkezdődött az elnökválasztás és az előrehozott parlamenti választás a nyugat-balkáni országban. A közvélemény-kutatások eredményei alapján biztosra vehető a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) fölényes győzelme, a felmérések szerint a párt támogatottsága meghaladja az 50 százalékot. Azt viszont nem lehet még tudni, hogy Ana Brnabic marad-e a kormányfő, Ivica Dacic korábbi házelnök korábban arról beszélt, hogy 2012 után ismét szeretne a miniszterelnöki székbe ülni.

Megdöbbentő, hogy milyen kevésen múlott a Fidesz kétharmada négy évvel ezelőtt

Négy éve Miskolcon 127, Budakeszin 296 szavazat döntött végül a Fidesz jelöltje javára. Ha ezeket a választókörzeteket akár csak egyetlen vokssal az ellenzék nyeri, akkor a kormányoldalnak nincs meg a kétharmados többsége. 2018-ban 5 570 797 állampolgár szavazott, ez akkor 70,22 százalékos részvételt jelentett.

Kapcsolódó
Megdöbbentő, hogy milyen kevésen múlott a Fidesz kétharmada
Ahogy négy éve is. A kamupártok kiszűrése, nagyobb ellenzéki odafigyelés vagy egy kis szerencse elég lett volna ahhoz, hogy a Fidesznek ne legyen alkotmányozó hatalma.

2018. április 8-án majdnem 300 ezerrel kevesebben szavaztak a négy évvel korábbi baloldali összefogás pártjaira, mint 2014-ben. A Fidesz-KDNP 133 parlamenti mandátumot szerzett, a Jobbik 26-ot, az MSZP 20-at, a DK 9-et, az LMP 8-at.

Le kell venni a maszkot az azonosításkor

Nincs általános maszkviselési kötelezettség Magyarországon a koronavírus-járvány miatt, ezért a szavazatszámláló bizottság tagjainak és a választóknak sem kötelező maszkot viselniük a szavazókörben. A karanténban lévőket felkereső szszb-tagoknak azonban javasolják a maszkviselést és a távolságtartást.  A választópolgár a szavazás során használhatja saját tollát, de a szavazatszámláló bizottság gondoskodik a szavazófülkékben elhelyezett tollak rendszeres fertőtlenítéséről. Aki saját érdekében úgy ítéli meg, az hordhat maszkot a szavazóhelyiségben, de az azonosítás idejére le kell vennie.

A karanténban lévőket felkereső, mozgóurnás szszb-tagoknak a Nemzeti Választási Iroda javasolja a maszkviselést, a gumikesztyű használatát és a távolságtartás betartását.

Az összes szavazókör megnyitott

Valamennyi szavazókör rendben megnyílt, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szervezési főosztályának vezetője vasárnap reggel az MTI-vel. Mucsi Tamás azt mondta: a 106 egyéni választókerület mind a 10 243 szavazóköre rendben megkezdte a munkáját, biztosítottak a szavazás feltételei, az első választópolgárok mindenhol leadhatták a szavazatukat.

Van, ahol már sor van

Fél hétkor a Bem rakparti szavazóhelyen egész komoly sor van – jelentette kollégánk a budapesti szavazókörből. A várakozók közül többen azt mondták, hogy ilyet még nem tapasztaltak. Hamar kiderült, hogy a sok átjelentkező az oka a tumultusnak.

Az alábbi fotó Budapest a III.ker. Harrer Pál utca 7. alatti általános iskolában készült, az épületben reggel 6-kor ugyan kinyitottak, azonban a vidéki átjelentkezők még nem tudták megkezdeni a szavazást 06:40-ig. Az emberek egy része türelmetlen, méltatlankodik, az ügyintézők szerint a sok megyei szavazókörzet urnazárás előkészületei nagyon lassan mennek azok nagy száma miatt. Az épületben végig áll a sor, az épület teljes hosszában.

Olvasónk Szavazók az Óbudai Harrer Pál Általános Iskolában.

Népszavazás a nemi átalakításról 

Áder János köztársasági elnök a kormány által kezdeményezett országos népszavazást a parlamenti választás napjára tűzte ki. Négy kérdésre lehet igennel vagy nemmel válaszolni. Számos civil szervezet és az ellenzék viszont érvénytelen szavazásra buzdít. A Magyar Helsinki Bizottság szerint, amennyiben valaki aktívan akarja elutasítani a mostani szavazás „hamis” alternatíváit, az érvénytelen szavazattal, például két X-szel teheti ezt meg a leghatásosabban. Íme kormány kérdései:

  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?
  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?
  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?

Úgy zárnak hétkor a szavazókörök, mint legutóbb? 

Négy évvel ezelőtt hatalmas sorok álltak néhány átjelentkezőket fogadó szavazóköröknél Budapesten, ezért ezek még órákkal a tervezett zárás után is nyitva voltak. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke, Nagy Attila arról beszélt nemrég az RTK Klub Híradójában, hogy „az összes olyan helyszínt, ahol nagy volt a sor 2018-ban, ellenőriztük, és javaslatokat tettünk”. Ígéretük szerint idén már nem lesz hasonló fennakadás.

Olvasói sztorik