Belföld
Élő
jelentette ki Gulyás Gergely, ráadásul még ebben a hónapban. Az előzmény: a fővárosi önkormányzat szeptemberi ülésén döntött úgy, hogy megvétózzák az
2021. 11. 18. 16:33
A közmédia pártoktól és politikai szervezetektől független, legalábbis ezt mondták az ENSZ-biztosnak
Megtudhattuk még, 2018-ban ellenzéki erőszakos képviselők hatoltak be, és hogy az MTVA küzd az álhírek ellen.
2021. 11. 18. 16:27
Élő
A szombathelyi polgármester a Vas Megyei Kormányhivataltól szeretett volna település járványadatokat kérni, de azt a választ kapta, hogy 45 napot kell
2021. 11. 18. 15:51
Élő
A második oltást követő hetedik hónap végéig. Akinél ez már eltelt, annak időt kell biztosítani arra, hogy ez megtörténjen. Miután még a rendelet nem
2021. 11. 18. 15:34
Élő
Azok a cégek érintettek, ahol a foglalkoztatottak száma legfeljebb 10 fő, illetve a mérlegfőösszeg nem haladja meg a 4 milliárd forintot. Ezek a cégek
2021. 11. 18. 15:27
Élő
Egészen pontosan 500 fősnél nagyobb rendezvények esetében
2021. 11. 18. 15:23
Élő
Üzletben történő vásárlás során, levéltárban, múzeumban, színházban, moziban, illetve közigazgatási szolgáltatást igénybe vevők számára.
2021. 11. 18. 15:22
Élő
Erről döntött a kormány a járványhelyzet miatt, továbbá az egészségügyben kötelező lesz a harmadik oltás felvétele
2021. 11. 18. 15:19
Élő
A matematikusok előrejelzése szerint a járvány negyedik hulláma november végén, december elején tetőzhet – jelentette ki Gulyás Gergely
2021. 11. 18. 15:17
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 18:37 Néhány nappal Trump után Putyin is megérkezett Kínába
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 18:01 Hatalmas veszteség, rossz hírt kapott a wimbledoni teniszközönség
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
