Belföld
Videó
Orbán Viktor hetek óta járja az országot a júniusi választásokra hangolódva, ám a kampányútjának helyszínei titkosak. Egy olvasói fülesnek köszönhetően Sopronban mégis megnézhettük.
Élő
Kína nagy utat járt be, vázolta a miniszterelnök, aki szerint Kínával, Japánnal és Dél-Koreával az élen a kelet több területen a nyugat előtt jár.
Élő
Orbán szerint a baloldal azért háborúpárti, mert azoktól kapja a pénzét, akik a háborús nyereségre tették fel a pénzüket.
Élő
Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország hogyan tudna továbbra is kimaradni a háborúból, Orbán felidzéte az első világháborút megelőző hónapokat, amikor Tisza István akkori miniszterelnök szjkózta, hogy ki kell maradni a háborúból, mert baj lesz – baj is lett, jött Trianon és a nemzet tragédiája.
Élő
Orbán kijelentette, hogy Robert Fico merénylője progresszív baloldali volt – bár azt azért hozzátette, hogy a titkosszolgálatok még vizsgálódnak.
Élő
Orbán szerint történtek politikai értelemben is nagy veszteséget jelentenek Magyarország számára, mert ha fel is épül, a legfontosabb hónapokra esik ki a munkából az EP-választások előtt.
Élő
Közép-Európa a nyugat-európainál jóval kockázatosabb vidéknek számít a miniszterelnök szerint.
A Háromharmad+, a 24.hu és a Partizán közös műsora a Robert Fico elleni merénylet másnapján jelentkezik az első adásával. A szlovákiai helyzet itthoni hatása mellett a választási vitáról való vitázás és a 444.hu Külügyminisztériummal kapcsolatos értesülései is szóba kerülnek. A beszélgetés résztvevői Pető Péter, Nagy József, Lakner Zoltán és Gulyás Márton.
- 11:25 Elvileg jók vagyunk, 603 forintra csökkent a benzin átlagára, így bent vagyunk a középmezőnyben
- 11:24 Szijjártó megvétózta az ukrán béketervet
- 11:14 Schell Judit a pályaelhagyásról: Folyamatosan gondolkodom rajta
- 11:06 Itt a Vadnyugaton és a polgárháborúban játszódó Horizont: egy amerikai eposz szinkronos előzetese
- 11:02 „A saját híveinkkel kell beszélni, az fényesen elegendő a győzelemhez” – Orbán Viktort a titkos kampánykörútján kergettük egy napon át
- 10:55 Izgatja a spanyol tengerpartra költözés a magyar nyugdíjasok fantáziáját
- 10:50 Nyilvános vécét nyalogatott a német Szabad Demokrata Párt egyik jelöltje
- 10:42 Videón, ahogy egy férfi ellop egy kölyökkutyát a szülinapos rokonának
- 10:39 Izrael: nem akarunk háborút Gázával, de támadás alatt állunk
- 10:35 Ha Stankoviccsal beszél az ember, olyan erőt érez, amitől még a mobiltelefon is feltöltődik
- 10:33 Lelőttek egy férfit, aki fel akart gyújtani egy francia zsinagógát
- 10:30 Árverésen keresik új gazdáikat a sokáig a Gellért Szállót díszítő műtárgyak
- 10:28 George Miller elárulta a Mad Max-filmek titkát Cannes-ban
- 10:20 Ritka mélytengeri állatot sikerült levideózni
- 10:19 „Az ilyen edzőket vendégmunkásnak hívom” – Kuznyecov szerint Stankovic csak a pénz miatt távozott a Fraditól
- 06:29 Kucsera Gábor és Tápai Szabina: Pár hónapja már kibékültünk, de szerettük volna ezt egymásra és a gyerekekre koncentrálva megélni
- 05:52 „Ne csináljátok, mert ez genocídiumba is átmehet” – így látják Szlovákiában a Fico-merénylet hátterét
- 07:10 Családja szerint kivégezték Tamást, majd alsónadrágra vetkőztették és mindenét eladták
- 09:05 Fico azt mondta Pellegrininek, meglepődött, hogy egy ilyen merénylet megtörténhetett
- 06:39 A többség szerint Varga Judit igazat mondott Rogánékról
- 07:05 Voksán Virág: Vidéki felfogás szokott lenni, hogy a pasi hazaér, fölrakja a lábát az asztalra, a felesége elé löki a sört
- 08:52 Azahriah Magyar Péterről: Ha valaki két oldalról, a DK és a Fidesz részéről kapja a propagandát és a mocskolódást, onnan tudja, hogy jó úton jár
- 19:20 Kocsis Máté szerint a Fico elleni támadás tanulsága, hogy Magyarországon is szabályozni kell a kommenteket
- 21:02 Az arcára van írva az egész élettörténete a ma 80 éves Danny Trejónak
- 07:48 Kelemen Anna: Nem érek rá szülni pillanatnyilag