Tudomány
Egészséges csecsemők vizsgálata igazolta, hogy az anyatejnél "okosítóbb" babatápszert egyelőre nem sikerült kitalálni.
Ausztrál kutatók derítették ki, hogy az emlőrák sejtjei kikapcsolják az immunválaszt szabályozó gént, ez pedig lehetővé teszi az áttétek kialakulását.
Elkészítette első felvételeit a magánfinanszírozású Discovery Channel-teleszkóp, azaz a Discovery tévécsatorna távcsöve.
Megkövesedett ürülék segít megfejteni azt, hogy miért gyakoribb a 2-es típusú cukorbetegség az amerikai őslakosok között, mint bármely más népcsoport esetében.
2012. 07. 25. 07:00
Nem az „együtt erősebbek vagyunk", hanem a „mentse magát, aki tudja" mottó irányítja vészhelyzetben a csapat tagjainak viselkedését.
A Z-1 névre keresztelt prototípus a szellemirtók egyenruhájának egy rosszul sikerült farsangi változatára emlékeztet.
Még úszni is képes az a "medúza", amelyet szilikon-polimerre ültetett patkány szívizomsejtekből hoztak létre a Harvard Egyetem és a Kaliforniai Műszaki Egyetem kutatói.
2012. 07. 24. 11:00
Az eddigi legélesebb felvételeket készítette el a napkoronáról a NASA Hi-C teleszkópja.
Számos felvételt láthattunk már a Nemzetközi Űrállomás szemszögéből, de az eddigiek közül talán ez a legszebb.
Az amerikai kutatók fejlesztésének jelentőségét nem lehet túlhangsúlyozni, hiszen a laboratóriumi tesztekben 100 százalékos hatékonysággal semmisítette meg a hepatitisz C vírusokat.
2012. 07. 23. 11:00
A Stanford Egyetem kutatói egy 40 éves donor 91 hímivarsejtjének teljes genomját térképezték fel.
Évente megközelítőleg 17-24 ezer ismeretlen állatfajt azonosítanak - köztük néhány új emlőst, több száz kétéltűt, több ezer rovart és más gerinctelen állatot.
A Hír24 összegyűjti a hét érdekességeit - 2012 huszonkilencedik hete a Tech-Tudban.
A növényevő dinoszauruszok táplálkozási szokásait számítógépes modellezés segítségével próbálták feltárni - a kutatók szerint rágás nélkül, gyorsan tömték bendőjüket.
2012. 07. 22. 09:08
A háztömbnyi aszteroida vasárnap száguld el a Föld mellett.
Egy nemzetközi kutatócsoport szerint a neandervölgyi ember nemcsak fogyasztotta a különféle növényekből készített ételeket, hanem ismerte a növények gyógyhatásait is.
2012. 07. 20. 13:00
A világegyetem legidősebb spirálgalaxisát fedezték fel - a BX442 katalógusjelű csillagváros 10,7 milliárd éves, vagyis hárommilliárd évvel az ősrobbanás után született.
2012. 07. 20. 11:00
A legyek is felismerik az illatokat, és a magasabban fejlett állatokhoz hasonlóan jutalmazás révén pavlovi reflexként meg is tanulják őket.
A matematika interdiszciplináris területe, a játékelmélet segítségével azonosíthatók a terrorakciók kulcsszereplői, de közelebb vihet olyan globális problémák megoldásához is, mint a környezetszennyezés.
2012. 07. 20. 06:55
A bolygónktól alig 33 fényévnyi távolságban lévő planéta kevesebb mint másfél nap alatt kerüli meg csillagát, amelytől mindössze 2,7 millió kilométerre kering.
2012. 07. 19. 16:28
Egy új kutatási eredmény szerint az agy ugyanazon része irányítja a folyamatot, így a fizikai vonzalom szerelemmé alakulhat.
A nácik azt akarták kihasználni, hogy a brit kormányfő rajongott a keserédes nyalánkságokért, a titkosszolgálat azonban közbelépett.
2012. 07. 19. 15:16
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:58 Veszélyes vírust találtak egy lóban az Alföldön
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
