Tudomány

Neandervölgyi gyógyászat

Egy nemzetközi kutatócsoport szerint a neandervölgyi ember nemcsak fogyasztotta a különféle növényekből készített ételeket, hanem ismerte a növények gyógyhatásait is.

Az általánosan elterjedt nézetek szerint a – a harminc-negyvenezer éve eltűnt – neandervölgyi ember legfőképpen húson élt. Egyre szaporodnak azonban az olyan bizonyítékok, amelyek a Homo neanderthalensis sokkal összetettebb táplálkozásáról tanúskodnak.

A Yorki Egyetem és a Barcelonai Autonóm Egyetem tudósai Spanyolország északi részén, az El Sidrón barlangban öt neandervölgyi ember fogkőlerakódásából vettek tíz mintát. A barlangban, amelyet 1994-ben fedeztek fel, kétezernél több csontvázmaradványt találtak, amelyek legkevesebb tizenhárom egyedtől származnak. A leletek a 47.300-50.600 évvel ezelőtti időszakból valók.

A mintákat egy összetett eljárással – pirolízis-gázkromatográfiás és tömegspektrometriás analízissel – vizsgálták. Elemezték a növényi mikrofosszíliákat is, hogy azonosítsák a fogkőlerakódásban megőrződött részecskéket.

A kutatók szerint a mintákban talált keményítőszemcsék és szénhidrátmarkerek, valamint olyan növényi eredetű vegyületek, mint az azulén vagy a kumarin, ahogy a diófélék, füvek és zöldségek fogyasztására utaló jelek arra utalnak, hogy sokkal szélesebb volt a növényi táplálékok választéka, mint ezt a stabilizotóp-vizsgálatok mutatják.

Az általunk azonosított növények széles választéka arról tanúskodik, hogy az El Sidrónban megtelepedett neandervölgyi emberek ismerték környezetüket, rendelkeztek azzal a tudással, amellyel megkereshették a tápértékük miatt vagy gyógyító hatásuk miatt fontos növényeket. A hús ugyan alapvető szerepet játszott az étrendjükben, ám táplálkozásuk sokkal összetettebb volt, mint korábban feltételeztük” – emelte ki Karen Hardy, a Barcelonai Autonóm Egyetem kutatóprofesszora.

A kutatócsoport korábban kimutatta, hogy az El Sidrónban élő neandervölgyiek rendelkeztek a keserű ízt érzékelő génnel. A most vizsgált fogkőminták elárulták, hogy az egyik egyed keserű ízű növényeket fogyasztott.Stephen Buckley, a Yorki Egyetem kutatója azt emelte ki, hogy a tudósokat meglepte az olyan keserű növények, mint a cickafark vagy a kamilla virágának fogyasztása. “A neandervölgyi ember egészen biztosan keserűnek találta ezeket a növényeket, ezért valamilyen céllal, gyógyhatásuk miatt fogyaszthatta őket” – magyarázta Stephen Buckley.

A vizsgálatok tanúsága szerint a neandervölgyi alkalmazta a füstölést az élelem tartósításakor, többféle keményítőtartalmú növényt megfőzött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik