Tudomány

Sebesen ettek a vegetáriánus dínók

A növényevő dinoszauruszok táplálkozási szokásait számítógépes modellezés segítségével próbálták feltárni - a kutatók szerint rágás nélkül, gyorsan tömték bendőjüket.

Az angol kutatók elsősorban a Diplodocus-dinoszauruszokkal foglalkoztak. Százharminc évvel ezelőtti felfedezése óta több elmélet is született arra, hogy miként és mivel táplálkozott – egyesek szerint “szabályosan” harapott, mások szerint előreálló fogaival “lehúzta” az ágakról a leveleket, de voltak olyan elképzelések is, hogy a fák kérgét hántolta le.

Az Edinburghi Egyetem és a londoni Természettudományi Múzeum kutatói Mark Young vezetésével CT segítségével megalkották egy komplett Diplodocus-koponya térhatású modelljét. Ezt követően a modell biomechanikai tulajdonságait vizsgálták.

A vizsgálatok szerint a Diplodocus nagy valószínűséggel főleg levelekkel táplálkozott, az ágakról “lehúzva” egyben, rágás nélkül lenyelte azokat: csak így volt képes a létfenntartásához szükséges hatalmas mennyiségű élelmet magához venni. Étrendjében a tűlevelűek domináltak, de nem vetette meg a páfrányt vagy a zsurlót sem. Ugyanakkor nem hántotta le a fakérget, mint teszi ezt a jelenkori szarvasok némelyike.

A szauropoda dinoszauruszok, mint amilyen a Diplodocus, fura, egyetlen ma élő állathoz sem hasonlítható lények voltak, így nem volt mivel összevetni őket. Ezért olyan fontos a biomechanikai modellezés, amelynek segítségével megfejthetjük a régen élt állatok életmódját” – hangsúlyozta Young.

DIPLO-MICSODA?

A Diplodocus (nevének jelentése dupla gerenda) az egyik legjobban ismert szauropoda, egy igen nagy, hosszú nyakú, négy lábon járó, ostorszerű farokkal rendelkező állat. Mellső lábai kissé rövidebbek voltak a hátsóknál, ezért a teste nagyjából vízszintesen helyezkedett el.


(Fotó: Wikipédia)

Hosszú nyakú és farkú, négy, erős lábon álló csontváza mechanikailag függőhídra emlékeztetett. Testsúlya elérhette a 15 tonnát, hossza 30 méter körül volt, hatméteres nyakán pedig apró fej ült. Kis, cölöpszerű fogai, amelyek csak az állcsont elülső részén helyezkedtek el, előrefelé álltak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik