Nagyvilág
Harminc pontban emeltek Dzsohar Carnajev ellen vádat, ebből tizenhét miatt halálbüntetést szabhatnak ki rá.
2015. 01. 05. 20:19
Nem állítják bíróság elé azt a négy volt török minisztert, akik az országban több mint egy évvel ezelőtt kirobbant korrupciós botrány miatt kényszerültek távozni hivatalukból.
2015. 01. 05. 19:43
Már nem kritikus az Ebola-fertőzéssel Londonban kezelt skót ápolónő állapota. Megerősítették a brit repülőtereken működő szűrési rendszert.
2015. 01. 05. 19:18
Görögország visszavonhatatlanul az eurózónához tartozik, ami pedig tagsága feltételeinek esetleges újratárgyalását illeti, arról a január 25-én esedékes előre hozott görögországi választások után érdemes csak beszélni.
2015. 01. 05. 18:43
A lövéseket az ablakon át, a ház előtt elhaladó autóból adták le ismeretlenek Kansas Cityben.
2015. 01. 05. 18:42
Az ukránok számára vonzóvá tette a NATO-csatlakozás ötletét az ország keleti részén dúló polgárháború: a lakosság 53 százaléka támogatja a kezdeményezést, míg 22 százaléka ellenzi, holott két éve ennek éppen a fordítottja volt a helyzet.
Három hónappal a tervezett átadás előtt felavatták a szicíliai viaduktot, a burkolata viszont hat nap alatt több mint fél méterrel besüppedt. Az olasz miniszterelnök berágott.
2015. 01. 05. 17:32
Tíz év után először állami látogatást tesz Németországban II. Erzsébet brit királynő - közölte hétfőn a Buckingham-palota.
2015. 01. 05. 17:24
A brit Philip Drury azt kommentelte egy nemi erőszakról szóló hír alá, hogy az áldozatot látva nem biztos benne, hogy tényleg bárkinek eszébe jutott volna megerőszakolni.
2015. 01. 05. 17:18
Az egyiptomi fellebbviteli bíróság csütörtökön elrendelte a bebörtönzött al-Dzsazíra-újságírók perének újratárgyalását. Ezzel hallgatólagosan elismerték, hogy kritikus hibákat vétettek a három riporter esete során, melyet a jogi aktivisták a letartóztatástól az ítélethozatalig látszateljárásként jellemeztek.
2015. 01. 05. 17:02
Bár javult az időjárás, így a kutatási munkálatok is folytatódhattak, még nem találták meg a december végén eltűnt utasszállító fekete dobozait.A surayabai reptér több dolgozója is hibázhatott.
2015. 01. 05. 16:32
Hatalmas felháborodást váltott ki a közösségi portálokon egy temetőben, bikiniben napozó nőkről készült fotó.
2015. 01. 05. 16:07
"Drámai hiba" lenne, ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból – jelentette ki Ed Miliband, a Munkáspárt vezetője.
2015. 01. 05. 15:56
Az ukrajnai ügyészség 38 munkatársa ellen indítottak bűnvádi eljárást, mivel továbbra is „az önhatalmúlag kikiáltott donyecki és luhanszki "népköztársaságok" területén" dolgoznak.
Sokak szerint a magas rangú politikusokat érintő korrupciós botrány miatt áll bosszút a török kormány.
2015. 01. 05. 15:32
- 18:37 Néhány nappal Trump után Putyin is megérkezett Kínába
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 18:01 Hatalmas veszteség, rossz hírt kapott a wimbledoni teniszközönség
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 17:27 Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Ennél többet ma sem tudok és kívánok elmondani
- 17:21 „Budapest szerette az ő Pepéjét” – Karácsony Gergely búcsúzik Scherer Pétertől
- 17:20 „Ahol a halált nem tudják, ott élni se tudnak igazán” – tucatnál is több sodró írást gyűjtöttünk össze Hódos Hajnalkától
- 17:05 Nem elérhetetlen a vébé, reménykedhet a pozitív szabadkártyás döntésben a férfi kéziválogatott
- 16:47 Új rendszámok jelentek meg Magyarországon
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 16:39 Ezért nem mozdul mellőled a kutya, ha alszol – nem a kényelem az oka
- 16:28 Ruszin-Szendi Romulusz a korábbi helyettesét kérte fel vezérkari főnöknek
- 16:27 Pető Péter támadója: Egy reality show-ban élek, ami teljesen tönkretette az életem
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 16:26 Két évet kapott a pszichés problémákkal küzdő nő, aki börtönbe akart kerülni, hogy ne bántsa a családját és segítsenek rajta
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 08:27 Kegyelmi ügy: előfordulhat, hogy Varga Juditot szándékosan nem tájékoztatták arról, hogy megváltozott K. Endre ügyében a kegyelmi javaslat
- 08:40 Így tudta meg Solti Berni, hogy férje, Solti Ádám megcsalja őt
