Nagyvilág

Levetkőzött, majd bemászott volt pasija kéményébe

kemeny(960x640).jpg (kémény, cbs)
kemeny(960x640).jpg (kémény, cbs)

Két órát dolgoztak a tűzoltók, mire sikerült kiszabadítaniuk az anyaszült meztelen nőt.

Fura álomból ébredt vasárnap reggel kaliforniai otthonában Tony Hernandez, a háromgyermekes apa. Volt élettársa hangját halotta segítségért kiáltozni, de egészen tompán és fojtottan, mintha valamilyen túlvilági helyről szólt volna hozzá. Hamar kiderült azonban, hogy gyermekei anyja sokkal közelebb van hozzá, mint azt elsőre gondolta, és hogy a hangja furcsaságának is racionális magyarázata van: a 35 éves nő a kéményből ordibált.

Az asszony reggel öt óra tájban érkezett a házhoz, de hiába dörömbölt, az exe túl mélyen aludt, így nem tudott bejutni a házba. A nő mérlegelt és rájött: egyetlen lehetősége maradt arra, hogy bejusson, mégpedig a kémény. Felkapaszkodott a tetőre, levette az összes ruháját, hogy azok ne akadályozhassák a lejutásban, majd bemászott a 12×12 centis nyílásba – írja a CBS Los Angeles.

 Kép: Twitter

Természetesen beragadt, ami után hosszú ideig kellett kiáltoznia, mire Hernandez felébredt, majd lassan felfogta, mi történt, és megpróbált segíteni a nőnek. A férfi egy kötél segítségével próbálta kihúzni volt nőjét, de hamar rájött, hogy önerőből csak rontani tud a helyzeten, így tűzoltókat hívott. A nőt végül két óra munka, plusz némi fal- és kandallóbontás után tudták mentőautóba tenni. A kórházban aztán ellátták súlyos és közepesen súlyos sérüléseit. A lelkes tűzoltók munka közben nem felejtettek el fotózgatni sem: néhány helyszíni felvételüket a parancsnokságuk osztotta meg Twitter-oldalán.

Hernandez később a riportereknek elmondta, hogy kéménybe szorult exe már hosszabb ideje nem él vele és a gyermekekkel, sőt nem is nagyon mehet a közelükbe. „Nem szeretem, ahogy viselkedik, és a dolgokat, amiket csinál. Rossz hatással van a gyerekekre” – nyilatkozta szűkszavúan a férfi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik