Nagyvilág
Az ukrán külügyminiszter hétfői, ukrajnai kettős állampolgárokról szóló kijelentésére több magyar ellenzéki párt és a miniszterelnök-helyettes is reagált. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke nem aggódik.
A 30 éves férfi azért lőtte fejbe apját, mert kétszáz dollárral csökkentette zsebpénzét. Öngyilkosságnak próbálta beállítani, de megoldása túl átlátszót volt.
2015. 01. 06. 17:00
A román tejtermelők egyre nehezebben tudják eladni termékeiket, a termelési költségek pedig évről évre nőnek.
Isten nem a világi hatalomban, hanem a szeretet alázatában mutatkozik meg - mondta Ferenc pápa kedden, Vízkereszt ünnepén a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén.
2015. 01. 06. 12:51
Ezrével menekülnek az ott élők az India és Pakisztán közt megosztott Kasmír tartományból.
Legalább harmincegy halálos áldozatról számolt be a dzsihádista szervezet és iraki tisztségviselők.
Nem bírt magával a brit nő és férfi partnere, zaklatták a többi utast, káromkodtak és többszöri felszólításra sem voltak hajlandóak lenyugodni.
Ismeretlenek kedd reggel agyonlőttek két egyiptomi rendőrt, akik Minja városában őrködtek egy keresztény imaház előtt.
Az amerikai külügy megkapta Szijjártó kérését, de még vizsgálják a dokumentumot.
2015. 01. 06. 10:19
Tizenhárom ukrán katona veszítette életét, és tizennyolcan megsérültek, többen közülük súlyosan hétfő este egy közúti balesetben Kelet-Ukrajnában, a "terrorellenes hadművelet" térségében.
2015. 01. 06. 09:27
Besokallt egy cseh közlekedési vállalat, mert nem kapott engedélyt buszjáratok indítására Szlovákiában.
Mezítláb sétált ki a bíróságról a terhelt.
Az elkövető pezsgőfürdővel készült a letartóztatásra.
Ezrek vonultak az utcára, hogy kiálljanak a tolerancia mellett és hogy tiltakozzanak a iszlámellenes Pegida mozgalom ellen, amely ezzel párhuzamosan tüntetett Drezdában az ország "iszlamizációjának" megakadályozását követelve.
2015. 01. 05. 21:07
A nyomozás idejére a tanítást is felfüggesztették az angliai Shrewsburyben.
2015. 01. 05. 21:01
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 18:37 Néhány nappal Trump után Putyin is megérkezett Kínába
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 18:01 Hatalmas veszteség, rossz hírt kapott a wimbledoni teniszközönség
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 17:27 Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Ennél többet ma sem tudok és kívánok elmondani
- 17:21 „Budapest szerette az ő Pepéjét” – Karácsony Gergely búcsúzik Scherer Pétertől
- 17:20 „Ahol a halált nem tudják, ott élni se tudnak igazán” – tucatnál is több sodró írást gyűjtöttünk össze Hódos Hajnalkától
- 17:05 Nem elérhetetlen a vébé, reménykedhet a pozitív szabadkártyás döntésben a férfi kéziválogatott
- 16:47 Új rendszámok jelentek meg Magyarországon
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 16:39 Ezért nem mozdul mellőled a kutya, ha alszol – nem a kényelem az oka
- 16:28 Ruszin-Szendi Romulusz a korábbi helyettesét kérte fel vezérkari főnöknek
- 16:27 Pető Péter támadója: Egy reality show-ban élek, ami teljesen tönkretette az életem
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 08:27 Kegyelmi ügy: előfordulhat, hogy Varga Juditot szándékosan nem tájékoztatták arról, hogy megváltozott K. Endre ügyében a kegyelmi javaslat
- 08:40 Így tudta meg Solti Berni, hogy férje, Solti Ádám megcsalja őt
