Nagyvilág

Ukrajnában véget vetnek a kettős állampolgárságnak

Pavlo Klimkin (pavlo klimkin)
Pavlo Klimkin (pavlo klimkin)

Büntetéssel kell majd számolniuk azoknak, akik kettős állampolgárként lépik át Ukrajna és az EU határát.

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter ungvári sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: Ukrajna alkotmánya világosan leszögezi, hogy nem lehet szó kettős állampolgárságról. „Mindenkinek tiszteletben kell tartania az ukrán törvényeket, minden kettős állampolgárnak tudnia kell, hogy le fogják leplezni, és meg fogják büntetni” – tette hozzá.

Klimkin elmondta, hogy hamarosan közös vámellenőrzést vezetnek be az ukrán-magyar határon, ez lehetetlenné teszi azt, hogy az ukrán vámellenőrzésnél az állampolgár az egyik ország útlevelát, az európai oldalon pedig egy másikét mutassa fel.

A külügyminiszter egyébként Mária Terézia szobrának felavatásán vett részt, ahol hangsúlyozta az ország európai elkötelezettségét és példaként említette Kárpátalját, ahol évszázadok óta békében élnek különböző nemzetiségek és felekezetek. A rendezvény ukrán és magyar nyelven zajlott. A miniszter hangsúlyozta, hogy törekednek rá, hogy a kárpátaljai tolerancia egész Ukrajnában általánossá váljon és a megye legyen az ország európai integrációjának éllovasa. Közölte, hogy Kijev eltökélt szándéka, hogy eltűnjenek a határok Ukrajna és az Európai Unió között, valamint a visegrádi négyek visegrádi ötökké bővülhessen Ukrajna csatlakozásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik