Nagyvilág

Eltűnt repülő: légiközlekedési dolgozókat függesztettek fel

Bár javult az időjárás, így a kutatási munkálatok is folytatódhattak, még nem találták meg a december végén eltűnt utasszállító fekete dobozait.A surabayai reptér több dolgozója is hibázhatott.

Az AirAsia 8501-es járata 162 emberrel a fedélzetén december 28-án reggel indult Surabayából Szingapúrba. A kapcsolat a felszállás után 42 perccel szakadt meg a géppel, amikor az Airbus a borneói Kalimantan és Jáva között repült. A gép lezuhanása óta harminchét holttestet találtak meg a tengerben, közülük néhányat ülésébe csatolva.

A legfrissebb hírek szerint az indonéz közlekedési minisztérium felfüggesztette állásából a surabayai repülőtér több dolgozóját, amiért engedélyezték, hogy a gép felszálljon a légikikötőből, noha nem volt engedélye az adott időpontban erre. Az indoklás szerint az AirAsia december 28-án vasárnapra vonatkozóan nem rendelkezett engedéllyel a Surabaya-Szingapúr útvonalra. Az útvonal használatát a hatóságok csak hetente négy hétköznapra engedélyezték a cég számára. A minisztérium közölte: december 31-i keltezésű rendeletében kötelezővé tette a légitársaságok számára, hogy minden felszállás előtt tájékoztassák az aktuális időjárásról a pilótákat. Eddig az indonéz szabályozás szerint a kapitány és a másodtiszt feladata és felelőssége volt az időjárási viszonyokról való tájékozódás.

Ahogyan korábban megírtuk: óriási erőkkel keresik a gép maradványait, azonban mostanáig az időjárás kerékkötője volt a kutatásnak. A legújabb hírek szerint a csendesedő vizeken az indonéz hadsereg búvárai le tudtak merülni a tenger alá, a felszínen és a partvidéken pedig hajók és helikopterek segítik az akciót. A búvárok azt a körzetet próbálják megközelíteni, ahol a hatóságok hanglokátorral megtalálták a lezuhant gép roncsait. Egyelőre mindazonáltal nem vehető biztosra, hogy a repülési adatokat és a pilóták beszélgetéseit rögzítő készülék is az észlelt roncsokban van.
A keresésben részt vesznek az orosz katasztrófavédelem szakértői, akik Be-200 típusú hidroplánnal a levegőből nyújtanak segítséget. Eddig harminc, feltehetően a repülőgépből származó tárgyat azonosítottak, valamint egy holttestet.

Az indonéz meteorológiai szolgálat vasárnap közzétett elemzése szerint a katasztrófát a szélsőséges időjárási körülmények idézhették elő. A legvalószínűbb magyarázat az, hogy a hajtóművek meghibásodtak, miután a gép berepült egy viharfelhőbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik