Az egykori MSZP alkalmazott tíz éve még Baja Ferencet hívta segítségül, hogy javítsa meg az angliai internetet.
A soproni rendőrkapitány feljelentése nyomán indult eljárás ellene.
Rossz irányba ketyegő órát emleget.
600 millió dolláros csalási pert indítottak a tulajdonos ellen.
A főpolgármester-helyettes szerint az igazgató esete teljesen más, mint a bicskei pedofilügy volt.
Új módszerrel próbálkoznak a csalók.
A háromgólos előnyt már nem volt nehéz megtartani.
- 20:04 Megásta a sírjukat, és most el is temeti a szuperhősöket a képregényrajongók kedvence
- 20:02 Öt forintért adná a praxist a vépi gyermekorvos, de így sem jelentkezik senki
- 19:50 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:13 Tánccal ünnepelte győri vereségét a Fradi női kézicsapata
- 19:04 Kitartott eddigi állításai mellett a pornósztár, aki miatt Trump akár börtönbe is kerülhet
- 19:03 Orbán a felhők bámulása közben kapott tájékoztatást a kínai kommunista párt filozófiájából
- 18:56 Negyven év után tértek vissza a szürkemarhák a Mura árterébe
- 18:55 A Microsoft versenybe száll a Google-el és az Apple-el
- 18:48 KO-val lépett közelebb az aranyhoz a ManCity, kiesett a Burnley
- 18:32 Schäfer Andrásék kétgólos előnyről kaptak ki a kiesési rangadón
- 18:19 Kész a vádirat: 18 milliárdra ugrott a végső kárérték a pünkösdisták csalási ügyében
- 18:08 Váratlan fordulat lenne, ha a Real-Bayern bírója csúcsmeccseket kapna
- 18:08 „A szívem 31 percig nem vert” – a pályán isten volt, a magánéletben tragédiákkal küszködött a ’76-os Eb hőse
- 18:04 Titokzatos föld alatti építményt találtak a gízai piramisok mellett
- 18:00 Széppé teheti a napot ez a négy reggeli rutin
- 07:52 Nagy divatházak nem voltak hajlandók ruhát adni Zendayának karrierje kezdetén, ezért örökre feketelistára kerültek a színésznőnél
- 11:10 Rengeteg kommentet generált Meghan Markle Nigériában viselt ruhája a nevében rejlő irónia miatt
- 18:04 Titokzatos föld alatti építményt találtak a gízai piramisok mellett
- 14:24 Állítólag visszavonult a nyomtalanul eltűnt olasz teniszező
- 07:17 Kampányhirdetések: brutális fölényben van a kormányoldal, miközben Magyar Péter egy fillért sem költött a Facebookon
- 12:16 Orbán Esztergomban: Június 9-e talán az utolsó lehetőség, amikor még visszafordulhatunk egy harmadik nagy háború felé vezető útról
- 06:00 Borzalmas dolgokat vallott be a netet felrobbantó ruhafotó készítője
- 10:31 Hétgólos győzelemről álmodik az ETO az FTC elleni kézirangadón
- 14:38 Gyönyörű fotón a Balaton feletti sarki fény
- 17:07 Ritka kincset találtak útépítési munkálatok közben
A debreceni tüntetés szimbolikájától a kék fideszezés dilemmáján át a Karácsony-paradoxonig járta körül az elmúlt bő egy hét eseményeit Bánszegi Rebeka, Nagy Gergely Miklós és Pető Péter az aktuális Háromharmadban. Áradhat-e a Tisza Budapesten és mi az az esemény, amire kevesebb esély van, mint Gyurcsány Ferenc távozására a közéletből?
A modern magyar politikatörténet legkevésbé kiszámítható szakaszában vagyunk. A következő x első része – Pető Péter írása.
Baleset / Bűnügy
Sport24
Kieran McKenna csapata felrúgta a papírformát, és 2012 után újra feljut a Premier League-be egy újonc csapat az Ipswich személyében. A Birmingham pedig Wayne Rooney-vel akart szintet lépni, a vége ehelyett kiesés lett. De persze ezeken kívül is történtek érdekessége az angol másodosztályban.
Jön fizetési és átigazolási plafon a Premier League-ben? És ha igen, akkor miért vezet ez tovább a Szuperliga felé vezető úton? Mit kell tudni a hétvégén a Barcát oktató Gironáról, és lesz-e jövőre magyar játékosa a klubnak? Bunda volt-e az Újpest-Diósgyőr, és minek köszönhetőek az idei PL-szezon vízilabda-eredményei?
Videó
Alkisz Kabanoszt két éve fényes nappal verték agyon foci drukkerek Thesszalonikiben, mert másik csapatnak drukkol. A görög futballban egyre gyakoribbak a hasonló tragédiák, emiatt nemrég hónapokra lezárták a stadionokat a nézők előtt.