Ziccer
Vinícius Junior Benfica elleni botrányától indulva a futballban jelen lévő rasszizmuson és Mourinho képmutatásán át egészen a magyar közeg kényelmetlen kérdéseiig jutunk a legfrissebb Ziccerben.
Az újabb VAR körüli balhétól a „következő Szalai Ádám” címkéig ugyanaz a kérdés fut végig a friss Ziccerben: mi működik rosszul a magyar futballban – a szabály, az emberek, vagy a környezet, ami mindent azonnal politikai és érzelmi törésvonalra helyez?
Három téma volt terítéken a Ziccer legutóbbi adásában: Szoboszlai piros lapja, a diósgyőri szurkolók távolmaradása, és meddig közszolgálat egy állami tulajdonú sportlap működtetése.
Három nagyon különböző szituációból lett büntető az NB I legutóbbi fordulójában, az egyiket követően pedig a Debrecen labdarúgócsapata közleményt adott ki, hogy a VAR használatának módszertanát, valamint a játékvezetőt is megkérdőjelezze. A friss Ziccerben főleg ezt a témakört jártuk körül.
Az idei szezonra mintha eltolódott volna a meccsek súlypontja: nyílt játékból egyre nehezebb minőségi helyzeteket teremteni, miközben a rögzített szituációk aránya és jelentősége látványosan felértékelődött. A friss Ziccerben azt boncolgattuk, hogyan optimalizálják a klubok a pontrúgásokat adat- és videóalapon, miért kerülhet egy pontrúgásedző a legjobb igazolások logikájába, és milyen taktikai ellenreakciók jöhetnek erre.
Tóth Alex angol élvonalba vezető, szinte példátlan szintugrásától a Real Madridnál kirobbant edző–játékos hatalmi harcig: ebben az adásban arról beszélgetünk, miért egyre nehezebb a modern edzők dolga a topkluboknál, hogyan dőlnek el valójában a nagy futballkarrierek, és mit jelent ma berobbanni a világ elitjébe – akár az NB I-ből is.
Karrierutak, tulajdonosi döntések és projektnek nevezett kísérletek kerülnek nagyító alá a friss Ziccerben: Tóth Alex karrierjének következő lépcsője, a Manchester United újabb edzőváltásának valódi oka, és egy elsőre nehezen értelmezhető debreceni befektetés időzítése.
Az év első Ziccerében Varga Barnabás görögországi váltása és a Chelsea újabb edzőcseréje szolgált apropóul arra, hogy kimondjuk: nem mindig ott van a probléma, ahová mutogatunk.
Ti kérdeztetek, mi válaszoltunk: a Ziccerben ezúttal nem meccsekről beszéltünk, hanem hatalomról, pénzről és felelősségről a magyar futballban. Ki dönt, ki vállalja a következményeket, és miért nem működik az a rendszer, amelybe évek óta ömlik a pénz? Kényelmetlen kérdések, éles állítások – mellébeszélés nélkül.
A Győr már nem meglepetés, a Zalaegerszeg nem blöff, a Debrecen viszont kérdéseket vet fel. A Ziccer friss epizódja az NB I legizgalmasabb projektjeitől jut el a Real Madrid válságtüneteiig.
Felrobbant a puskaporos hordó Liverpoolban: Mohamed Szalah nyíltan nekiment Arne Slottnak, miközben a klub átigazolási és öltözői döntései is egyre nagyobb káoszt mutatnak. Mi történt valójában a háttérben, hogyan jutott idáig a csapat, és mit jelent mindez Szoboszlai Dominik számára?
A friss Ziccerben ezúttal a magyar futball mélyrétegekben megbújó tektonikus konfliktusait fejtettük fel. Megbeszéltük, mi a helyzet Varga Barna-ügyben, hogy hova kellene igazolnia Tóth Alexnek, hogy miért otrombán kétarcú a Fradi, de az sem maradt ki az adásból, vajon kinek üzent Csányi Sándor évzáró interjújában. Gaál Tamással az NB1.hu újságírójával társalogtunk.
A magyar futball elmúlt 15 éve egyszerre látványos építkezés és fájó hiányérzet története. Infrastruktúrában világklasszis szintre jutottunk, mégis máig keressük a választ arra, mi a saját futballfilozófiánk, hogyan neveljünk több élvonalbeli játékost, és ki mutassa meg az irányt. Meddig tart a szurkoló szenvedélye, és hol kezdődik a döntéshozó felelőssége?
A Ziccerben ezúttal a válogatott írek elleni selejtezős bukását és a mögötte álló mélyebb futballproblémákat elemeztük. Miért kaptunk öt gólt oda-vissza egy gyenge ír csapattól? Hol hibázott Marco Rossi, és hol omlott össze mögötte a rendszer? Lesz-e vajon folytatás az olasz sikerkapitánnyal?
A Ziccer legújabb adásában a magyar futball aktuális ügyei mellett a spanyol futballkultúra is szóba került.
Mi tesz valakit példaképpé a futballban — a győzelmek, az Aranylabda, vagy az, ahogyan másokról beszél? A Ziccer friss adásában Bölöni László dokumentumfilmjétől a Ferencváros és a sajtó viszonyán át Szoboszlai Dominikig jutunk el.
A Ziccer különkiadásában A Szoboszlai-sztori című könyvről beszélgetünk. Munka, hit, konokság – és a kérdés: megismételhető-e ez a csoda?
A Ziccerben ezen a héten a Fradi hazai gondjairól és Robbie Keane szerepéről, az Újpest végeláthatatlan útvesztőjéről, valamint a visszafordított szurkolói vonat ügyének tanulságairól beszélgettünk. Őszintén arról, mi működik rosszul a magyar futballban, és miért nem látszik az előrelépés – felelősségről, döntésekről, kultúráról, szurkolókról és edzőkről.
A Ziccer legújabb adásában a Gróf-ügy hullámairól, a fantasy-játékok robbanásáról és a Liverpool körül egyre sűrűsödő kérdőjelekről, Szoboszlai szerepéről, Slot vitatott döntéseiről beszélgettünk.
Két meccsen szerzett négy ponttal került karnyújtásnyi közelbe a pótselejtező a magyar válogatotthoz, amely Örményország legyőzése után Portugáliában villantott bravúros döntetlent. De mi a csapat titka? Hogyan lett a félelemből bátor futball? És mi baja Marco Rossinak a sportsajtóval?
95 millió euró Nick Woltemadéért? Hát itt mindenki hülye? Itt, mindenki – mondja Karl-Heinz Rummenigge. De vajon nem a szőlő savanyú a Bayern legendájának? A Woltemade-ügy, a Bundesliga magyarjai, mindent leuraló pontrúgások és a hét legnagyobb focis dumái a friss Ziccerben.
Xabi Alonso újraszerkesztett Real Madridja, Robbie Keane sirámai, a Fradi akadozó labdás játéka, és egymást pofozó török játékosok a legfrissebb Ziccerben.
Mit tanulhatunk Belgiumtól? Hogyan reagál a magyar futball a finanszírozás bizonytalanságára? Ki lesz Marco Rossi meglepetéscsatára az örmények ellen? Képes még megújulni José Mourinho? A Ziccer legfrissebb adásában Bogdán Ádámot láttuk vendégül.
A portugálok elleni vb-selejtezők utórezgései, Szoboszlai szerepe a magyar válogatottban, az egyemberes csapat veszélye, Guardiola hányattatásai és egy bukott Ruben Amorim a friss Ziccerben.
Kapásból, a léc alá.
A topfutball történései szórakoztató mélyelemzésben. Laikusoknak receptre, megszállott fanatikusoknak vény nélkül.
- 00:29 Pintér Sándor: „Ami feladatot kaptam, mindent sikerült megoldani”
- 22:50 Egy 9-1-es sorozat sem volt elég, Párizsban egy góllal kikapott a Szeged kézicsapata
- 21:27 Ezek a hatos lottó február 26-i nyerőszámai
- 21:24 Elismerte a sápi mozdonyvezető, hogy elaludt a 2023-as balesetnél
- 20:59 Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
- 20:57 Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
- 20:18 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.26.
- 20:03 2017 óta már négyszer nyilvánították halottnak, de még mindig él
- 19:53 Anyának lenni vagy nem anyának lenni: ez itt a kérdés
- 19:46 Előrehozott választás lesz Dániában
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:57 Szalay-Bobrovniczky: Megdupláztuk az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet
- 18:54 Mindenki elolvad Punchtól, kivéve Sebestyén Balázst: „Nekem ez nem cuki”
- 18:41 Navracsics Tibor elárulta: a választásokig már nem tárgyalnak Brüsszellel a befagyasztott uniós pénzekről
- 14:28 Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 15:07 Gulyás Gergely bejelentése: Eljárást indított a rendőrség Magyar Péter mai gödi videója után
- 20:59 Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz
- 14:56 „Lesz egy hely, ahol szörnyű szégyen lesz Rogán Antalnak lenni” – bemutatták a Leborotvált országot
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
- 17:50 Élesedik a konfliktus: a Mol felszólította a horvátokat, hogy engedjék át az orosz olajat