Ziccer
A francia bajnokság évek óta a világ legerősebb klubjainak szupermarketjeként funkcionált, most mégis a Ligue 1 lett az az első európai csúcsbajnokság, amelyik befejeződött a koronavírus-járvány miatt.
Miért fontos a női futball fejlesztése? Milyen gazdasági előnyökkel járhat az erős női szakág kiépítése a férfiaknak? Hol tartunk mi, magyarok? A női futball hazai fejlődéséről Dénes András szakíróval beszélgettünk.
Csányi Sándor azt mondta: amit lehetett, azt az MLSZ kihozta a magyar futballból. A Ziccer legújabb adásában Hrutka Jánost kérdeztük a kijelentés igazságtartalmáról.
Bodrogi Tamással, az MTK Baráti Kör elnökségi tagjával a klub társadalmi hátteréről, zsidó gyökereiről, asszimilációs törekvéseiről és a holokauszt következményeiről is beszélgettünk.
Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója arra számít, hogy az egész futballunk gondolkodását átalakíthatja a koronavírus nyomában járó gazdasági visszaesés.
Hiába teljesít évek óta megbízhatóan, a válogatottnál egy ideje szóba sem kerül a neve. Megyeri Balázzsal beszélgettünk a Ziccer friss adásában.
Milyen gazdasági-jogi hatásai lehetnek a bajnokságok félbeszakításának? Aki válaszol: Dr. Dányi Szilárd sportjogász.
Kiesett a címvédő, fordított a PSG, Gulácsi Péter pedig lenullázta a Tottenhamet és ott van a legjobb nyolc között a Lipcsével. A koronavírus előtti utolsó, legalább részben zavartalan BL-kör tanulságait beszélte át Buzsáky Ákos, Kálnoki Kis Attila és Kele János hármasa a Ziccer legújabb adásában.
Már nemcsak a Fradi-Fehérvár-Felcsút hármassal, de közvetlen riválisaival sem tud versenyezni fizetések terén az Újpest. Címervitáról, az utánpótlás széttöredezettségéről és a zalaegerszegi albérletről is kérdeztük a klub ügyvezetőjét, Berta Csabát.
Mi a Barcelona és Real Madrid gondja? Miért szárnyal a Bayern München. Mérlegen a BL.
Buzsáky Ákossal ültünk le, hogy megbeszéljük a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának első tanulságait. Mi a gond Neymarral? Hogyan lett topkapus Gulácsi Péterből? Tényleg világcsúcsot futott Erling Haaland? Ziccer Kálnoki Kis Attilával és Kele Jánossal.
Példa lehet itthon Lőw Zsolt karrierje, aki Újpestről indulva lett Bundesliga-játékos, ma pedig az egyik BL-esélyes, a PSG másodedzője. Kele János és Kálnoki Kis Attila próbálta megfejteni Lőw titkát az édesapjával, Lőw Jánossal.
Miért jönnek haza sorban a fiatal tehetségeink? Tényleg igaz, hogy külföldön egy vezető könnyebben bólint rá szerb és horvát játékosok átigazolására, mint egy magyar tehetségére?
Hol a határ a játékosok bosszantása és a rasszista hőbörgés között? Mi a klubok és a ligák felelőssége a játékosok védelmében? Miért éppen Olaszország lett a probléma gócpontja Európában? Futball és rasszizmus, benne néhány magyar vetülettel is.
Ezen a héten Balassa Levente pszichológus, életegyensúly tanácsadó került Ziccerbe, hogy elmagyarázza, milyen mentális hatásai lehetnek a magyar élsportba áramló hatalmas pénzösszegeknek. Vajon egészséges a szélsőséges olimpia-központúság? És miért épp a futballisták fizetése csípi az emberek szemét?
Heves vitába torkollott az MLSZ-nek dolgozó InStat-elemző Kovách István, és Kele János illetve Kálnoki Kis Attila vitája.
A FIFA nemrég megjelent riportjából kiderült: Magyarországon több a hivatásos futballista, mint Németországban vagy Belgiumban. De mi ennek az oka?
A futball ma már nemcsak sport, hanem kőkemény tudomány is: elméleti fizikusok és matematikusok építenek modelleket a játék mélyebb értelmezése és a hatékony döntéstámogatás érdekében. De vajon mit tanulhatunk ebből mi, Magyarországon?
Dánia alighanem tízből nyolcszor verne minket kézilabdában és fociban is. Vajon miért? Az ötmilliós országban hogyan, milyen alapelvek szerint működtetik a sportot, mit csinálnak másként, mint mi?
Majdnem két évtizede nem hozott gól nélküli döntetlent az El Clásico – megnéztük, mi lehet az oka a Barca és a Madrid szenvedésének, majd kitekintettünk a BL-nyolcaddöntők párosításaira is.
Bár megvolt rá az esélye, nem volt realitás a Ferencváros továbbjutása az Európa Ligában, mert azért még látható különbség van a nemzetközi mezőny és a magyar bajnok között.
Hatalmas tévúton jár a magyar futball, mert a rengeteg pénz abszolút kontraproduktív már. A legnagyobb probléma, hogy nem működik az utánpótlásból a felnőttfutballba való átléptetés.
Bravúr vagy elszalasztott esély a Ferencváros 2-2-es hazai döntetlenje az Espanyol ellen? Egyáltalán: milyen eddig a magyar bajnok szereplése az Európa Ligában?
Vereség a Puskás Aréna avatóján, majd zakó Walesben, így marad a pótselejtező a magyar válogatott számára. Kálnoki Kis Attila és Kele János Buzsáky Ákossal mélyre ásott a két kudarc apropóján és nem volt túl kíméletes a csapattal.
Kapásból, a léc alá.
A topfutball történései szórakoztató mélyelemzésben. Laikusoknak receptre, megszállott fanatikusoknak vény nélkül.
- 10:45 Galaktikus Fesztivál vár az Auchanban!
- 10:45 „Már nem first lady” – Lévai Anikóra önkéntesként számítanak
- 10:42 Megdöbbentő, mi történt az Alzheimer-kóros idős hölggyel, aki varázsgombát evett
- 10:40 Végignézte az ajtóból egy nyolcéves kislány, hogy halálra verték édesanyját, majd felhívta a gyilkost
- 10:35 Képeken a Fülöp-szigeteki földrengés – 37 halott, 400 sebesült
- 10:34 Őrizetbe vették a szexuális erőszakkal gyanúsított Patrick Bruelt
- 10:32 Az elemzőt is meglepte a friss májusi inflációs adat
- 10:21 Vádat emelt az ügyészség az Integritás Hatóság elnökével szemben, aki több mint 140 milliós vagyoni hátrányt okozott
- 10:08 Piros lap szájeltakarásért, számoló játékvezetők – ezek lesznek az új szabályok a focivébén
- 10:00 Kele János: parancsszóból sehol nem lesz futball
- 09:52 Módosított a kormány a védett üzemanyagár rendszerén
- 09:50 Budapesten mosták tisztára a maffia pénzét, a banda két vezetője, Maradini Talal és Youssef Mahmoud szökésben van
- 09:29 Európának még sokat kell várnia az Apple nagy újítására
- 09:28 Magyar Péter a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről: Oda helyezzük, ahová a való, a történelem szemétdombjára
- 09:24 Két mentősirányító, egy mentősvezető és egy betegszállítást felvevő ellen emeltek vádat Gálvölgyi János ügyében
- 05:30 Kvíz: Hányast kapnál egy nyolcadikos töridolgozaton?
- 04:40 Terence Hill-kvíz: csak az igazi rajongók érik el 10/10-et!
- 07:22 Miamiban állította meg egy tiktokos Zimány Lindát, hogy megkérdezze tőle, miből él ilyen luxuskiegészítőket viselve
- 06:26 Magyar Péter lefejezte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt
- 07:18 Akad olyan miniszter, akinek hatmilliárd, és olyan is, akinek kétmillió forint megtakarítása van
- 06:12 Bakács Tibor írta Csiszár Jenő szakdolgozatát, azt is elárulta, mennyi pénzért
- 07:00 Biró Ferenc a 24.hu-nak: Minden állításomat fenntartom, ha az ügyészség tudomást szerez egy bűncselekményről, megindítja a nyomozást
- 21:19 Kapitány István felajánlja a miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány részére
- 09:52 Módosított a kormány a védett üzemanyagár rendszerén
- 05:30 20 éves lett a Verdák: itt egy játékos kvíz az évfordulóra