Rég tudjuk már, hogy a húsfogyasztás az egyéni szénlábnyom egyik legfőbb forrása. A Scientific Reports tudományos folyóiratban megjelent friss tanulmány azonban most rávilágít: az amazóniai és afrotropikus közösségekben az állattartás háttérbe szorítása és a vadászat előtérbe helyezése segíthet csökkenteni a kibocsátásokat. Az EurekAlerten megjelent sajtóközlemény szerint a vadászat, ha megfelelően szabályozzák, sokat javíthat a húsfogyasztás környezetszennyező mivoltán – a fent említett közösségek jó része pedig már most is a vadhúsra támaszkodik.
A vadászat továbbra is ellentmondásos a természetvédelmi politikában és a tudományban, mivel hatása káros lehet a vadállományra, ha nem fenntartható módon gyakorolják, de gyakran kulturális és táplálkozási szempontból is elengedhetetlen egyes közösségek fennmaradásához. A fenntarthatatlan vadászat a trópusi erdők fajösszetételének megváltozásához vezethet, ami végső soron csökkenti az erdő széndioxid-tároló kapacitását. A fenntartható módon végzett vadászat azonban rengeteget segíthet, és szükség is van rá. Az állattartás nagyon környezetszennyező: a szarvasmarha-tenyésztés például közvetlenül felelős az latin-amerikai erdőirtás 71 százalékáért, és a legelők bővítése az 1970-es évek óta a legnagyobb hajtóereje az erdőirtásnak a régióban.
Egy nemzetközi kutatócsapat 49 korábbi tanulmányt nézett át, hogy rájöjjön, a közösségek vadászati szokásai mennyire fenntarthatók a régiókban. A kutatások 1973 és 2019 között zajlottak, és több mint 150 ezer emberre vetíthetők, akik az amazóniai és afrotropikus közösségekben élnek. A kutatók meghatározták, nagyjából mennyi húst esznek ezek az emberek egy évben, aztán kiszámolták, mennyi kibocsátással járna, ha ezt a vadászatot teljesen kihagyva, csak állattartásból fedeznék.
A kutatók ugyanakkor megjegyzik, hogy más faktorok is szerepet játszhatnak: az illegális vadászat és a betegségek terjedése például pontosan ilyen, ez az állattartás javára írhat fel egy pontot. A túlvadászat sokkal több kárt okozhat, mint hasznot, mert egész ökoszisztémákat dönthet össze. A vadhús jelenlegi fogyasztásával a fent említett közösségek rengeteg karbonkreditet is megspórolnak, a szerzők szerint az így nyert pénzt a trópusi erdei erőforrások megőrzésének ösztönzésére, a vadászok oktatására kell fordítani, illetve figyelemmel kéne kísérni az állatpopulációk egészségét. Fontos biztosítani a vadászat fenntarthatóságát és a vadhús-kereskedelem megfelelő higiéniai előírásait is.
A tanulmány szerzői azt is megjegyezték, hogy azokban a közösségekben, ahol gyakran fogyasztottak vadhúst, az egyének 43 százaléka nem evett annyi fehérjét, ami az alultápláltságot megelőzhetné. A kutatók szerint a megfelelő vadgazdálkodás elejét vehetné ennek is.
