Madagaszkár déli részén a mezőgazdaság alapját a bőséges monszuneső jelenti, az elmúlt négy évben viszont alig esett csapadék. A száraz esztendők végül meghozták kegyetlen hatásukat: a térségben a terméshozam drámaian lecsökkent, több tízezer ember a legsúlyosabb élelmiszer-bizonytalansági helyzetbe került, de az éhínség további százezreket, sőt milliókat, köztük rengeteg gyermeket fenyeget. Sokan már hónapok óta sáskákat, kaktuszgyümölcsöket és -leveleket, illetve hagyományosan a szarvasmarhák takarmányozására használt növényeket kénytelenek enni.
Ez a leírás nem egy hollywoodi katasztrófafilm kezdete, hanem a kőkemény valóság: 2021-re Madagaszkár déli területein súlyos élelmiszerhiány alakult ki. A történelem eddigi éhínségeinek hátterében igen változatos tényezők álltak a teljesen természetes csapásoktól kezdve a háborúkon át a káros földhasználatig, ám ezúttal egy egészen új tényezővel van dolgunk. Ez az első alkalom, amikor egy éhínséget csak és kizárólag az ember okozta éghajlati átalakulás idézett elő.
Szakértők úgy vélik, a krízis tovább mélyül az elkövetkező hónapokban, és még többen kerülnek veszélybe. A kutatók régóta figyelmeztetnek: a globális felmelegedés ilyen következményekkel is jár, az érintett területek és populációk nagysága ráadásul egyre nagyobb lesz.
A jelenség a közeljövőben inkább a fejlődő országokban okoz majd gondot, a globalizált világban viszont a lokális katasztrófák a távoli térségeket is érintő láncreakciót indíthatnak be. Az éhínség erőforrásokért folytatott küzdelemhez, konfliktusokhoz, a fejlett államokra zúduló menekültekhez vezethet, ami jól jelzi: az éghajlati átalakulás az egész emberiség közös ellensége.
Egy példátlan éhínség
Az ENSZ szerint az elmúlt négy évtized egyik legsúlyosabb szárazsága csapott le a dél-madagaszkári Gran Sud régióra, ahol az élelemhiány százezreket érint. A szervezet Világélelmezési Programjának (WFP) becslése alapján a térségben nagyjából 30 ezren vannak jelenleg a legsúlyosabb, ötös szintű élelmiszer-bizonytalansági helyzetben. Az érintettek között nagyszámú gyermek van, akiknél az alultápláltság visszafordíthatatlan károkat idézhet elő.
A krízis miatt már most tömegek kényszerültek elhagyni otthonaikat, rengetegen földjeiket eladva próbálnak élelemhez jutni, mások pedig a birtokokra beszökve igyekeznek lopni a megmaradt termésből. Sokan extrém, a hagyományos étrendbe nem tartozó táplálékok fogyasztásával küzdenek a helyzet ellen.
Tamiry, a háromgyermekes anya az egyik legveszélyeztetettebb településen, Fandiovában él – írja az Independent. A nő családjával nyolc hónapja rovarokat, leveleket, takarmányozásra használt árvamimózát és hasonló tápanyagforrásokat vesz magához. A szinte teljes vízhiány miatt a sáskák megtisztítása egyáltalán nem egyszerű.
A térségben már most számos halálos áldozata van az élelmiszerválságnak. Gran Sud területén jelenleg is komoly humanitárius munka folyik, több tízmillió dollár adományt sikerült összegyűjteni. A WFP szerint azonban ez is kevés. A szervezet számításai alapján a következő, a betakarítás és az ültetés közötti szezonban, a 2021 szeptembere és 2022 márciusa közé eső periódusban további 78,6 millió dollár értékben lenne szükség életmentő csomagokra.
Noha az ország régóta fogékony az aszályokra, Dr. Rondro Barimalala, a Fokvárosi Egyetem madagaszkári származású kutatója szerint az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) idei jelentése megmutatta, hogy az országban egyre erősödnek a szárazságok – számol be a BBC. Nem kétséges, hogy a globális felmelegedés miatt a helyzet egyre súlyosabbá fog válni.
Shelley Thakral, a WFP munkatársa úgy véli, példátlan helyzetről van.
A helyiek ráadásul szinte semmit sem tettek a Föld felmelegedéséért: sok más fejlődő országhoz hasonlóan Madagaszkár szénkibocsátása is elhanyagolható. Az állam 2016-ban a világ teljes emissziójának csupán mintegy 0,01 százalékáért volt felelős – összehasonlításképp: az ekkor hasonló népességszámú Ausztrália esetében az érték ennek 116-szorosa, 1,16 százalék volt.
A fejlődő országok lesznek az elsők
Bár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a globális felmelegedés puszta átlaghőmérséklet-növekedést jelent, a folyamat ennél jóval komplexebb. Tény, hogy az iparosodás előtti időkhöz képest emissziónk következtében 2021-re jelentősen és kifejezetten gyorsan emelkedett a bolygó átlaghőmérséklete, de az éghajlati átalakulásának hatásai más indikátorokban is tetten érhetőek.
A felmelegedés nyomán átrajzolódnak azok az időjárási minták, amelyekhez a modern társadalmak alkalmazkodtak. A folyamat miatt a szélsőséges időjárási események gyakorisága és intenzitása is nő, ez egyes térségekben extrém csapadékozáshoz, áradásokhoz, viharokhoz vezethet, de a hőhullámok és az aszályok kockázata is sok helyen emelkedik.
Az éghajlatváltozás hatásait világszerte érezni lehet az Egyesült Államoktól az Antarktiszon át Kelet-Ázsiáig. Egyes kutatók szerint az idén júliusban Európára lecsapó szélsőséges esőzést például nagy valószínűséggel a klimatikus átalakulás idézte elő, az esemény egyfajta ízelítő a jövőből – igaz, a szakértők egyelőre általában óvatosak, amikor egy-egy konkrét időjárási csapásnál felmerül okként a globális felmelegedés.
A fejlett országoknak megvan a képességük, hogy önerőből alkalmazkodjanak a globális felmelegedéshez – vagy legalábbis mérsékeljék annak következményeit –, és gyanítható, lehetőségeikkel idővel élni is fognak. Csak hogy az Egyesült Államok példáját vegyük, a tengerszint emelkedése emberek millióinak lakóhelyét fenyegeti, a vízhiány pedig Kaliforniában egyre gyakoribb probléma, de a fejlett gátrendszerek kiépítése, valamint a vízgazdálkodás modernizálása orvosolhatja a helyzetet.
Míg feltételezhetően Amerika képes lesz így vagy úgy megküzdeni a változott körülményekkel, addig a fejlődő államoknak magukban erre kevés lehetőségük lesz. Ezen országok esetében ráadásul a földrajzi elhelyezkedés tovább súlyosbíthatja a problémákat: sok kiszolgáltatott térség eleve extrém éghajlatú, vagy egy, a tengerszint-emelkedés által fenyegetett szigeten fekszik.
A fentiek persze nem jelentik azt, hogy az előnyösebb helyzetben lévő államok ép bőrrel megúszhatják az átalakulást. Amennyiben a közvetlen hatásokat sikerül is enyhíteniük, vagy kiiktatniuk, számolniuk kell azzal, hogy az idegen területeket sújtó csapásokat közvetett módon ugyan, de a fejlett államokban is érezni fogják.
Egy aggasztó minta: a szíriai polgárháború
Azt, hogy a klímaváltozás lokális hatásai milyen súlyos globális eredményekhez vezethetnek, jól szemlélteti a szíriai polgárháború esete. A kutatók többsége ma már egyetért abban, hogy az éghajlati átalakulás önmagában nem okolható a 2011-ben kirobbant konfliktusért, de a klímaváltozásnak így is óriási szerepe volt a háborúban.
Szíria kiváló példa arra, hogy az éghajlatváltozás milyen hatással van az olyan korábban is létező problémákra, mint a politikai instabilitás, a szegénység és a szűkös erőforrások
– mondta a Deutsche Wellének idén februárban Jamal Saghir, a McGill Egyetem Nemzetközi Fejlődés Kutatóintézetének munkatársa. A Világbank egykori afrikai, fenntartható fejlődésért felelős igazgatója korábban azt nyilatkozta, hogy a globális felmelegedés jelenti a világ legnagyobb biztonsági kockázatát.
A szíriai mezőgazdaság egykor sokat profitált a viszonylag termékeny földekből, az 1970-es és 1990-es évek között ráadásul további felvirágzást hozott a legmeghatározóbb hazai termények állami támogatása. A vízgazdálkodás fejlődése ugyanakkor nem követte az agrárium fellendülését.
2006 és 2010 között rendkívül száraz évek sújtották az országot – ez volt az elmúlt 900 év legsúlyosabb, több éven át tartó aszálya Szíriában. A kevés csapadék és a szokásosnál magasabb átlaghőmérséklet miatt sivatagosodás kezdődött, ami a mezőgazdaságot is befolyásolta, különösen az ország keleti részén. Ezzel több százezer ember vesztette el megélhetését.
A terméshozam visszaesése miatt Szíria gabonaimportra szorult, ez pedig áremelkedéshez vezetett. Eközben a szárazság folytatódott, munkanélküli vidékiek tömegei indultak meg a városok felé, míg az elszegényedett földművesek egyre nyitottabbá váltak a radikalizmusra, ami hozzájárult az Iszlám Állam felemelkedéséhez.
Staffan de Mistura, az ENSZ 2014 és 2018 közötti szíriai különmegbízottja szerint az éghajlati átalakulás egyértelműen felerősítette az országban kibontakozó politikai krízist. Utóbb Bassár el-Aszad hibás döntései, azaz hogy csökkentsék az üzemanyag, a víz és az élelmiszerek állami támogatását; az etnikai konfliktusok; illetve a geopolitikai helyzet tovább fokozták a problémákat.
A 2011 márciusában kirobbant polgárháború aztán hatalmas menekülthullámot gerjesztett. Emiatt, az Iszlám Állam tevékenysége, valamint a konfliktusba való külső beavatkozások révén a helyi háború szelét már a távoli nyugati országok is megtapasztalhatták.
Itt nincs olyan, hogy magánügy
Nem véletlenül egyre több a hír arról, hogy a klímaváltozást mindnyájan megérezzük: a globális felmelegedés miatt az extrém időjárási események mostanra még szélsőségesebbé, még gyakoribbá váltak, a jövő pedig egyre sötétebb lesz. A Csendes-óceáni déli részének egy meleg víztömege évek óta rég nem látott aszályt idéz elő Chilében, miközben az éghajlati átalakulás elősegíti, valamint táplálja az egyébként is hatalmas szibériai erdőtüzeket. Nem kell azonban ilyen messzire mennünk: az időjárás itthon is egyre szeszélyesebbé, kiszámíthatatlanabbá válik.
Noha a fejlett országokban a klímaváltozás belátható időn belül feltételezhetően nem okoz majd élelemhiányt, egyre több és több fejlődő állam válik kiszolgáltatottá. A folyamat egyéb tényezőkkel, például a rossz válságkezeléssel vagy a meggondolatlan vízgazdálkodással párosulva idővel katasztrofális láncreakciót indíthat be. Esetenként a jelenség olyan, egyébként stabilnak, virágzónak tűnő államokat is térdre kényszeríthet, mint amilyen Szíria volt a polgárháború előtt. A helyi kríziseknek pedig már megkerülhetetlen globális következményei is lehetnek.
A szakemberek többsége egyetért abban, hogy a fejlett országok feladata lenne az éghajlati átalakulás elleni erőfeszítések vezetése. Nemcsak azért, mert ezen nemzetek polgárai hagyják a legnagyobb szénlábnyomot, hanem azért is, mert ezeknek az államoknak megvan a küzdelemhez szükséges erejük.
Nem lehet annyival elintézni, hogy Madagaszkár problémáját oldják meg a helyiek, mert egyre több és több térség jut majd az afrikai ország sorsára, ami egyre több és több konfliktushoz, végül pedig emberek millióinak felkerekedéséhez fog vezetni. A tömegek jelentős része pedig épp a fejlett országokban akar majd menedéket keresni. A globális felmelegedés helyi következményei már nem tekinthetőek egy-egy ország magánügyének. Itt már minden mindennel összefügg.
