Amikor a műanyag felfedezése, majd az 1930-as, 1940-es években induló tömeggyártása új, beláthatatlan távlatokat nyitott az egész emberiség előtt, még senki nem foglalkozott a következményekkel. Meg később sem. Tudósok és – munkájukra alapozva – számos civil szervezet évtizedek óta kongatja a vészharangot, hogy a természetes úton csak évszázadok, akár évezredek alatt lebomló anyagok veszélyes környezeti terhelést jelentenek.
Ma már elterjedt ugyan az újrahasznosítás, de ez csak csepp a tengerben, ha azt nézzük, évente 300 millió tonna műanyagot gyártunk, reciklikálásuk mértéke pedig még mindig meglehetősen alacsony.
Az első és második pofon: műanyagsziget és halál
Hiába a sok figyelmeztetés, a közvéleményt nehéz tudományos eredményekkel és jövőre vonatkozó sötét jóslatokkal befolyásolni akkor, ha a másik oldal a mértéktelen fogyasztást kínálja. Aztán jött az első pofon. 1988-ban az áramlatok összesodorta műanyagokból álló szemétszigetet fedeztek fel a Csendes-óceán északi részén, majd 2017-ben egy másikat az óceán déli területén. Egyes becslések szerint 2050-re több műanyag szemét lesz tengereinkben, mint hal.
A második, sokakat megérintő üzenetet a természet küldte: mind több hír érkezik a lenyelt műanyagdarabok miatt elpusztult halakról, vízi madarakról és tengeri hüllőkről, emlősökről. Legutóbb egy 10 méter hosszú, hat tonnás bálna pusztulása borzolta a kedélyeket miután kiderült, halálát 29 kilogrammnyi lenyelt műanyag okozta.
A gyomros: minket sem kímél
Harmadikként az emberiség kapott gyomrost azzal, hogy tengeri élőlények fogyasztásával a mi szervezetünk is bőven el van látva műanyaggal, és a csapból folyó víz is világszerte mikroműanyagokkal szennyezett. A legmegdöbbentőbbnek talán mégis egy közelmúltban végzett kutatás eredménye bizonyult. Kilenc ország 19 forrásából származó, 11 különböző márkához tartozó ásványvizét vizsgáltak a kutatók. Kiderült, hogy
– a rácsodálkozás mértékét jelzi, hogy a WHO vizsgálatot indít, a részletekről itt írtunk.
Hogyan kerül az ásványvízbe?
Laikusként annyi elsőre is érthető, hogy rengeteg a hulladék, ha az állatok kupakokat, zacskókat, hálókat nyelnek, attól elpusztulnak, de: hogyan kerül műanyag a csapvízbe? Sőt, miként szennyeződhet a legtisztább forrás, az évezredekkel ezelőtt létrejött föld alatti vízkészlet? A rövid válasz sajnos most is ugyanaz, mint hasonló témákban mindig: az ember a hibás.
Amikor a víz műanyaggal történt szennyezéséről beszélünk, az úgynevezett mikroműanyagokról van szó, amire ugyan nincs általánosan elfogadott definíció, de a 0,5 mm-nél kisebb részecskéket értjük alatta. Ezek keletkezhetnek az eldobált műanyagok aprózódásával és közvetlenül az emberi tevékenység során
– mondja a 24.hu-nak Simon Gergely, a Greenpeace közép- és kelet-európai regionális vegyianyag-szakértője.
Az időjárás viszontagságainak kitett műanyag főleg a Napból érkező ultraviola sugarak miatt töredezik, aprózódik, a parányi szemcsék a csapadékkal – a szennyezés helyétől függetlenül – előbb vagy utóbb folyókban, patakokban, tavakban, tengerekben kötnek ki.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A másik forrás még közvetlenebb emberi tevékenységhez köthető. Nagyon sok kozmetikai termék tartalmaz apró műanyagot, ezekkel fokozva dörzsölő, hámlasztó hatásukat, és amikor az ember lemossa az arcáról, a műanyag is megy a vizekbe. Komoly hatása van a műszálas ruháknak is, főleg a mostanában kapucnikra varrva nagyon divatos műszőrmékből töredezik le rengeteg műanyagrészecske mosás közben.
Mindenkit érint
A mikroműanyagokat tehát vízi élőlényeket fogyasztva megesszük, a csapvízzel megisszuk, de hogyan kerül a palackozott vizekbe, az tényleg kacifántos kérdés. Merthogy biztosat még nem lehet tudni, csupán a logikát hívhatjuk segítségül.
Az ásványvizekben leggyakrabban polipropilént találtak, ebből az anyagból készül a kupak. A mikroműanyagok feltehetően fizikai hatásra, a fel- és/vagy lecsavarásra nyíródnak a palackba. És hogy nem mindegyik termékben találtak szennyeződést arra utal, a jelenség gyártási technológiától függ
– magyarázza a szakértő.
Magyarán tisztának, érintetlennek tartott vízkészleteink tényleg azok, a szennyezés a gyártás során keletkezik, így ha rájövünk az okára, kiküszöbölhető.
A tesztben nem szerepeltek Európából származó ásványvizek, Magyarországon a csapvizet sem vizsgálták ebből a szempontból, tehát saját érintettségünkről nem tudunk mit mondani. Mivel azonban világméretű problémáról van szó, és a Duna mikroműanyag-hozamát ausztriai mérések alapján évi 1500 tonnára becslik, dőreség lenne azt hinni, megússzuk.
Veszélyes vegyületek
Végezetül adja magát a kérdés, mindez mennyire veszélyezteti az egészségünket? A polipropilén jelen tudásunk szerint ártalmatlan, de a vizekbe és az élőlények szervezetébe is kijuthatnak káros vegyületek a műanyagokból. A Laboratórium.hu cikke szerint ilyenek például a gyártás során használt toxikus vagy hormonháztartást zavaró anyagok, mint a biszfenol-A, ftalátok és polibrómozott-difenil-éter égésgátlók.
Mindezen túl ezek az anyagok képesek felületükön megkötni a vizekben amúgy is jelen lévő szennyezőanyagokat, például policiklikus aromás szénhidrogéneket (PAH-ok), poliklórozott bifenileket, DDT-t, amelyek így koncentráltan jutnak az élőlények szervezetébe.
Mi lesz a következő nagy maflás környezetszennyezésünk jutalmaként? Talán kiderül, hogy még az infúzió csövéből, a szívószálból, minden velünk érintkező műanyagból mikrorészecskék vándorolnak testünkbe? Talán kimutatják a mikroműanyagok egészségünkre gyakorolt káros hatását? Egyetlen dologban lehetünk biztosak:
Kiemelt fotó: Eko Siswono Toyudho/Anadolu Agency
