Az osztrák kancellár támogatja a magyar kormányfő ötletét, mely szerint a visegrádi négyek együttműködését Ausztria és Szlovénia bevonásával a régió hat országának együttműködésévé fejlesszék.
A szlovák gazdasági minisztérium hétfőn cáfolta azt a hírt, mely szerint a Hyundai, ha tervezett autógyárának építését rövid időn belül nem tudja megkezdeni, kivonul Szlovákiából.
Piaci értesülések szerint GE értékesíteni akarja egész, vagy majdnem egész nemzetközi szolgáltatási üzletágát (GE Capital International Services), amely eddig nagyon sikeres volt offshore részlegével, s világszerte 17 ezer alkalmazottjával, akik közül 5 ezret Magyarországon, Mexikóban és Kínában foglalkoztat – írja a Consultant News internetes forrásra hivatkozva az MTI.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12 985 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi, pénteki záró értékhez képest ez 30,32 pontos, 0,23 százalékos emelkedés. A részvénypiac forgalma a közepesnél magasabb, 7,23 milliárd forint volt, ennek több mint negyedét a Mol adta.
A pécsi székhelyű Forlev Tanácsadó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. hétfőn nyilvános vételi ajánlatot juttatott el a pécsi Konzum Rt.-hez a részvénytársaság törzsrészvényeire - közölte a Konzum a BÉT honlapján hétfőn.
Az Európai Unió kész arra, hogy Oroszországnak és Ukrajnának exkluzív búzabeviteli kvótát adjon jövőre a már meglévő kvótán felül - közölte Brüsszelben az Európai Bizottság egyik tisztségviselője.
Exportcsökkentésben állapodtak meg a Kaszpi-tenger környéki fő kaviártermelők, a megállapodás szinte biztosan erős árfelhajtó hatással rendelkezik majd – írja a BBC.
Az erős forint és Draskovics Tibor kijelentése, hogy nem lesz sáveltolás, megerősítette az elemzői konszenzust: kamatvágás várható a Monetáris Tanács jövő hétfői ülésén. De előbb még kedden az inflációs jelentés.
A Gazdasági Versenyhivatal nem fellebbezte meg a Fővárosi Bíróság ítéletét a Ringier-ügyben. A másik szereplő a Ringier képviselője viszont benyújtotta fellebbezését a Fővárosi Bíróság (FB) két és fél hete kihirdetett ítélete ellen.
Tíz nap elzárás büntetést szabott ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság Bácsfi Diánára, a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetőjére, rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt.
Az Európai Unió újra foglalkozik Szerbia-Montenegró esetleges csatlakozásának kérdésével, miután megállapodott az államszövetségben lévő két országgal, hogy bizonyos témákat külön-külön megtárgyalnak.
Brit vállalatok egyre nagyobb számban adnak ki előzetes figyelmeztetést eredményük várható romlásáról. Az Ernst and Young vállalatvezetési tanácsadó cég felmérése szerint az ilyen figyelmeztetések száma az idei év harmadik negyedére már 15 százalékkal haladta meg a tavalyit.
A Deutsche Telekom is bejelentette, hogy visszavásárolja internetszolgáltatója, a T-Online tőzsdén forgó részvényeit. Ez a döntés vélhetően hosszú távra meghatározza a Matáv és az Axelero közös sorsát is.
Az MSZP parlamenti képviselőcsoportja frakcióvezető-helyettessé választotta Burány Sándort és Kovács Tibort - jelentette be Katona Béla frakcióvezető-helyettes.
Környezetvédelmi aggodalmak tovább késleltethetik a Barátság Kőolajvezeték és az Adria Olajvezeték összekötését, amely eljuttathatná az orosz nyersolajat a földközi-tengeri térség piacára is.
Kínai szakértők szerint a gazdaság az idén a vártnál is jobban, 9,4 százalékkal nő, vagyis - a kormány fékező intézkedései ellenére - a tavalyi, ugyancsak erős 9,1 százaléknál is gyorsabban.
Európa legkorszerűbb légiforgalmi irányítórendszerét vezetik be Ferihegyen. A MATIAS nevű új rendszerbe a még biztonságosabb repülés érdekében különleges biztonsági funkciókat is beépítettek.
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége levélben kér magyarázatot az árfolyamnyereség-adó újbóli bevezetésére. A szervezet a kormány és a bankok között megkötött alkut sejt a háttérben.