Belföld

Szerb tiltakozás a szlovén áruházlánc ellen

A legnagyobb szlovén kereskedelmi lánc, a Mercator a következő öt évben 200 millió eurót készül befektetni Szerbiában.

A Mercator – ügyvezetője szerint – első lépésként Újvidéken és Kragujevacban akar áruházakat nyitni. Közben azon is dolgozik, hogy megszerezze a vezető szerb C Market kereskedelmi lánc egyharmados részét, amely ellenőrző kisebbséget is jelentene a cégben.

A Mercator részesedési tervei most hasonló tiltakozásokhoz vezetnek Belgrádban, mint a 90-es évek elején, amikor – az akkori szerb vezetés kezdeményezésére – tüntetések voltak Belgrádban, a szlovén áruk bojkottját követelve. A mostani tiltakozások, kisebb tüntetések mögött megfigyelők szerb kereskedelmi láncokat sejtenek, amelyek saját piaci helyzetükért aggódnak. A C Market alkalmazottai már húsz szerb városban mintegy 800 ezer aláírást gyűjtöttek a cég eladása ellen.

A szlovén kereskedelmi lánc belgrádi központjával, a “Mercator Centar”-ral már két éve jelen van Szerbiában.




Ajánlott videó

Olvasói sztorik