archívum

A postásszakszervezetek többsége szerint elfogadhatatlan, hogy mintegy négymilliárd forintba kerüljön a tavaly veszteséges postának a Defend eszközeinek megvásárlása, illetve az értékfeldolgozás és a pénzszállítás tevékenységének visszavétele. A szakszervezetek szerint vélhetően emiatt is kell több vidéki hivatalt bezárni, illetve több ezer embert elbocsátani. Keller László államtitkár szerint ugyanakkor jó, hogy a posta visszaveszi a számára str
2003. 03. 11. 08:14
Szembe kell nézniük az egyházaknak és híveiknek a vészkorszak, illetve a pártállam idején elkövetett bűnökkel – ezt sürgeti a hívő értelmiségiek második nyílt levele. A Bűnbánat és önvizsgálat című dokumentumot eddig mintegy negyven közéleti személyiség írta alá, amelyet a Mérleg Keresztény Közéleti Klub pénteki összejövetelén mutatnak be. Az aláírók leszögezik: a tisztánlátás és nem az ítélkezés a céljuk.
2003. 03. 11. 07:57
Nagy többséggel szavazta meg tegnap a kínai törvényhozás az államtanács által előterjesztett nagy ívű kormányzati reformot és átszervezést, amelytől Peking a hatékonyság növekedését, a kínai gazdaság rohamos bővülési ütemének megőrzését és a korrupció visszaszorítását is reméli - olvasható a Magyar Hírlapban.
2003. 03. 11. 07:55
Csaknem félmilliárd forintot fizetett ki a Miniszterelnöki Hivatal az Orbán-kormány idején beszédek írásáért, rendezvényszervezésért az Euroatlantic Rt.-nek - írja a Magyar Hírlap. Kiss Péter kancelláriaminiszter képviselői kérésre betekintést enged a szerződésekbe. Elődje, Stumpf István cáfolja, hogy szabálytalanság történt volna. A cég vezetője állítja: piaci áron számlázták a beszédeket.
2003. 03. 11. 07:44
Tovább dagad az egészségügy adatgyűjtési botránya - írja a Magyar Hírlap. A legújabb fejezet szerint a gyógyszerár-támogatásban fontos szerepet játszott gyógyszer-alkalmazási bizottság (gyab) egyik nagy tekintélyű professzorát is megfigyelték.
2003. 03. 11. 07:41
Az Országgyűlés Hajdu Istvánt, a Magyar Rádió Rt. korábbi elnökét az Országos Rádió és Televízió Testület elnökévé választotta, 324 igen szavazattal, 19 ellenében, 4 tartózkodás mellett, hétfőn . Nemmel szavaztak az SZDSZ képvislői, köztük Kuncze Gábor pártelnök, Kovács Kálmán informatikai, Kóródi Mária környezetvédelmi és Magyar Bálint oktatási miniszter is. Az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt Hajdu hétfőn azt mondta, hogy az
2003. 03. 10. 18:20
Adataink megvédésére rengeteg jelszót, PIN kódot, belépési azonosítót használunk, de ma már léteznek sokkal biztonságosabb módszerek is, amelyek az emberi test természetes jellemzőire épülnek. Az ujjlenyomat viszonylag régóta ismert, újabb módszernek számít viszont az irisz-, retina-, arc-, hang- vagy kézírásfelismerés is.
2003. 03. 10. 17:33
Tavaly augusztusban a Samsung Electronics volt az első koreai gyártó, aki olyan - beépített kamerával felszerelt - mobiltelefont mutatott be, mely mozgóképek felvételére, azok eltárolására és képernyőn történő lejátszására is képes. Az elmúlt hetekben a cég egy új videó mobil telefon-modellt (SPH-V3000) mutat be, mely a filmek fejlettebb kezelését teszi lehetővé.
2003. 03. 10. 17:16
A hétfői kereskedési napon 150 pontos emelkedést produkált a BUX és végül 7205 ponton zárt. A nap nyertesei a Danubius és a Richter papírjai, ez utóbbi 3,65 százalékos emelkedéssel zárta a napot. A Humet több mint 10 százalékot nyert, igaz volt honnan híznia a papírnak. A vezető részvények közül a Matáv árfolyama 2,8 százalékkal, az OTP-é 2,2 százalékkal növekedett, Mol papírjai ennél szerényebb mértékben, 0,7 százalékot gyarapodtak.
2003. 03. 10. 17:15
A Deloder nevű vírus egy olyan Windowsos hálózati gépeket fertőz meg, amelyiknél könnyen kitalálható a jelszó vagy egyáltalán nem is létezik. Ezenkívül kéretlenül telepíti a VNC nevű távmenedzsment alkalmazást is, megnyitva így a gépet a külvilág számára - írja a Vírushíradó.
2003. 03. 10. 16:12
Oroszország a Biztonsági Tanács első olyan tagja, amely Irak ügyében bizonyosan az ENSZ-szervezet elé terjesztendő amerikai-brit határozati javaslat ellen fog szavazni.
2003. 03. 10. 15:54
A Siemens két új, színes kijelzővel rendelkező mobillal jelent meg hétfőn a piacon. A tehetősebb rétegeket megcélzó készülékekhez digitális fényképezőgép csatlakoztatható.
2003. 03. 10. 15:02
A német kormány számításai szerint az ENSZ BT 15 tagjának többsége változatlanul nem támogatja az amerikai-brit-spanyol határozattervezetet, amely március 17-ig adna haladékot Iraknak, hogy bizonyítsa: komolyan gondolja fegyvereinek felszámolását - közölték hétfőn Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón.
2003. 03. 10. 13:49
Olvasói sztorik