Szórakozás

Tisztáztuk a legégetőbb kérdéseket Harry és Meghan jövője körül

A Megxit viharos lefutása sok kérdést felvetett olvasóinkban is: lehet-e Harry herceget továbbra is hercegezni? Miből fognak most élni, ha Erzsébet királynő elzárja a pénzcsapot? Illetve meddig tart még királyi szerepük a család életében? Ezekre kerestünk most válaszokat, merthogy rohamléptekkel közeledik a sussexi pár legutolsó „fellépése” a brit királyi család szolgálatában.

Ez történt januárban

Egy különös szerepet szeretnénk a létező intézményen belül. Szeretnénk anyagilag függetlenek lenni úgy, hogy továbbra is támogatjuk a királynőt. Az időnket megosztjuk az Egyesült Királyság és Észak-Amerika között, a kétlaki élet pedig lehetővé teszi, hogy a gyerekünket úgy neveljük, hogy tisztelje a királyi hagyományokat, a helyzetet, amibe beleszületett, mindeközben pedig a családunk a következő nagy fejezetre készülhet, amibe beletartozik egy új jótékonysági szervezet létrehozása is

– fogalmaztak az év elején a sussexiek. Erre adta áldását Erzsébet királynő, aki akkor azt mondta, jobban örültek volna, ha aktív tagjai maradnak a családnak, de tiszteletben tartják a függetlenedési kérésüket. A teljes folyamatot az alábbi cikkben foglaltuk össze egy idővonalon, honnan és miért jutott a döntésig Meghan és Harry.

Hogyan jutott idáig Meghan és Harry?
Mi vezetett odáig, hogy a hercegi pár lemond a rangjáról, kivonva magát az ezzel járó kötelezettségek alól? Mi vár rájuk ezután? Kik döntöttek korábban szintén úgy, hogy elég volt a királyi családból?

Popkulturális visszhangja is volt a háttérbe vonulásnak, Madonna például felajánlotta a párnak New York-i otthonát, a Burger King álláshirdetést küldött nekik, majd február elején Meghanék már Jennifer Lopezékkel találkozgattak Amerikában. Emellett a hercegné apja, Thomas Markle valamilyen okból úgy fogalmazott, lányáék nem élhetnek kétlaki életet, az Amerika és Nagy-Britannia közötti ingázás majdhogynem lehetetlen feladat, sőt, a királynőt is csúnyán megbánthatták a döntésükkel. (Thomas Markle volt az, aki a szcientológusokhoz hasonlította a királyi családot.)

Hívhatjuk-e őket hercegnek és hercegnének?

Az már januárban biztossá vált, hogy a királyi fenség megszólítást elveszítette Meghan és Harry a lépésükkel (emellett a királynőt sem képviselhetik innentől), majd február végén arra is fény derült: a „royal”, azaz „királyi” titulust sem használhatják a továbbiakban. Ellenben a Sussex hercege és hercegnéje cím továbbra is az övék, hiába emlegette őket szimplán a keresztnevükön a királynő saját nyilatkozatában: Erzsébet a nagyon személyes hangú közleményben Harryként és Meghanként hivatkozott a párra, emellett pedig „a sussexiek” jelzőt aggatta rájuk ezekben a (sokak szerint sértődöttséget kifejező) sorokban.

Nem tudni, mit szeretnének kezdeni a „meghagyott” titulusokkal, mert Harry nemrég Skóciába látogatott egy hivatalos eseményre, ahol azt mondta,

Hívjatok csak simán Harrynek!

A mondat hamar végigfutott a világsajtón, egyes hírek szerint ők a hercegi címeknek is búcsút mondtak volna, de Erzsébet királynő nem akart ennél is nagyobb balhét kreálni az ügyből. A sussexroyal.com oldalon feltűnt közlemény alapján pedig Harry továbbra is megtarthatja katonai rangjait, az ilyen jellegű hivatalos eseményeken viszont már nem jelenhet meg többé.

Fotó: Rune Stoltz Bertinussen / NTB scanpix / various sources / AFP

Mindezek mellett a hercegből továbbra is lehet még király, a trónöröklési sorrend nem változott, még mindig a hatodik helyen áll Károly herceg, Vilmos herceg, György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg mögött.

Oda az Instagramjuk?

Öt óra és negyvenöt perc – ennyi kellett Meghan és Harry Instagram-oldalának, a Sussex Royalnak az indulás után, hogy átlépje az egymillió követőt. Ezzel akkoriban bekerültek a Guinness Rekordok Könyvébe is. Mint weblapjukon írják, nonprofit szervezeteiknél nem használják majd a Sussex Royal nevet, sőt semmilyen mást sem, amiben szerepel a „királyi” szó. A névváltoztatás könnyű feladat lesz, ebből a követőik sok dolgot nem fognak megérezni a közösségi médiás platformon.

De nemcsak a nevet, hanem a logót is meg kell változtatniuk, ami egy koronát mutat. A brandekre specializálódott Kubi Springer, aki a Nike-nak és a L’Orealnak is dolgozott, úgy véli, se a logók, se a nevek nem fontosak ebben az esetben.

Nem lesz nehéz Harrynek és Meghannek újrabrandelni ezt az egészet, merthogy ők maguk a brand. Mindez érzelmi kötődéssel jár az emberek oldaláról nézve, ők nem logókat vagy címeket követnek

– fogalmazott a szakértő.

Apropó Instagram: a New York Times nemrég összevetette Katalin hercegné és Vilmos herceg fiókját (Kensington Royal) a sussexi páréval, és mint kiderült, a tíz legtöbb lájkot kapó posztból kilenc Meghanékhez tartozott. Utóbbiak hivatalos kommunikációra használják saját Instájukat, valamint minden hónapban egy adott fiókot követnek a platformon, így fókuszálva a szerintük fontos értékekre.

Miből fognak megélni?

A brit királyi család forrásait a Sovereign Grant névre hallgató jogszabály biztosítja. Meghanék bevételeinek kilencvenöt százalékát Károly herceg adja, illetve saját pénzzel is gazdálkodnak: a hercegné például filmes korszakából is felhalmozott bizonyos összeget. Mindemellett a frogmore-i birtok renoválására költött pénzt szeretnék is visszafizetni majd.

A Business Insider szerint több út áll a pár előtt bevételeik növelésére:

  • Esélyes, hogy a hercegné könyvet ír Michelle Obamához hasonlóan, az Instagram-oldaluk pedig kiváló platform lehet annak promózásához. Ez a reális forgatókönyv, nem pedig az, hogy influenszerkedésbe kezdenek az oldalukon.
  • Meghan visszamehet színészkedni: a Disney-nél már kapott szinkronmunkát, simán lehet, hogy ismét a filmiparban szeretne elhelyezkedni. Bizonyos hírek szerint szuperhős szerepre vágyna leginkább a hercegné.
  • Ismeretes, hogy a herceg közös tévésorozatot tervez Oprah Winfrey-vel, ami a mentális egészség kérdéskörét járná körül, vélhetően az Apple streaming-szolgáltatóra tervezik az egészet.
  • Gyakorta járnak mostanság Hollywood környékén, Beyoncével és Jay-Z-vel szintén jó viszonyt ápolnak, közös együttműködést is vizionáltak már az amerikai bulvárlapok (egyik klipjükben is feltűnt már Meghan).

Jelenleg még egy nagy kérdés megválaszolatlan a sussexiekkel kapcsolatban: miből szeretnék finanszírozni a saját védelmüket? Amíg brit földön éltek, addig a palota kincstára fedezte ezeket a költségeket, majd a Megxit után (a Buckingham-palota kérésére) Kanada kezdte fizetni a körülöttük ténykedő testőrséget. Csakhogy a kanadai biztonsági miniszter, Bill Blair úgy fogalmazott pár hete, hogy kizárólag a mostani bonyolult periódusban hajlandó az ország finanszírozni Meghanék költségeit, március 31-e után maguknak kell megoldást találniuk. Bonyolítja a helyzetet a királyi titulus elvesztése, ami után hivatalosan már nem lesznek rászorulva a legmagasabb védelemre. Ám Harryék jelezték a weblapjukon, hogy a család biztonsága továbbra is kiemelten fontos számukra.

Egyelőre a brit királyi család sajtósai nem kommentálták, hajlandók-e április elsejétől beszállni a költségekbe, vagy a párnak profi testőrséget kell szereznie maguk és Archie Harrison mellé.

Fotó: Niklas HALLE’N / POOL / AFP

Március 31-ig mit fognak csinálni?

Röviden: sokat ingáznak majd Kanada és London között. Harry már belevetette magát a munkába, jelenleg Jon Bon Jovival készül egy jótékonysági eseményre, oda közös dalt rögzítettek a híres Abbey Road hangstúdióban, ami az Invictus Games elnevezésű – lényegében –  paralimpiai verseny himnusza lesz.

Ezek az utolsó hivatalos megjelenéseik, amikor még a királyi titulust használhatják:

Március 5.: az Endeavour Fund Awardson volt jelenésük, ahol díjakat adtak át olyan veteránoknak, akik teljes értékű életet élnek súlyos sérülésük után.

Március 6.: Találkoztak Lewis Hamiltonnal.

Március 7.: a Mountbatten zenei fesztiválra is ellátogatnak, amit a Royal Albert Hallban rendeznek meg.

Március 8.: a nemzetközi nőnap alkalmából Meghannek lesz egy hivatalos megjelenése.

Március 9.: a Nemzetközösség napján a teljes brit királyi család megjelenik a Westminsteri apátságban, ez lesz a legutolsó hivatalos megjelenésük.

Arra is van esély, hogy 31-e után Harry ellátogat az általa alapított Invictus Games májusi tornájára, amit Hágában rendeznek majd meg, de

ott saját magán kívül már senki mást nem képvisel majd, maximum a feleségét és a fiát.

Nemrég a királynő unokájáról, Beatrix hercegnőről is írtunk, aki Diana és Meghan örökébe léphet a tetteivel:

Meghan Markle lelépett, de nem kell aggódni, jön Beatrix hercegnő
Nála is megvan a bulvárfaktor azzal, hogy májusi esküvőjével rögtön a mostohaanyja is lesz egy kétéves gyereknek.

Kiemelt kép: Pool/Samir Hussein/WireImag

Ajánlott videó

Olvasói sztorik