Noha még 2017 októberében nevezték ki Bernd Storck helyére szövetségi kapitánynak, csak 2018 tavaszán játszotta első meccsét a magyar labdarúgó-válogatottal Georges Leekens, szóval érdemes lehet most, az év végén összefoglalni a regnálását.
A belga szakember az amúgy is szenvedő magyar foci egyik legnagyobb melléfogása az elmúlt évtizedekben: az eredmények az esetében másodlagosak, sőt harmadlagosak, sokkal nagyobb baj, hogy értékes időt vesztett a válogatott vele.
A szurkolók nem hülyék, hiába próbálták lenyomni a torkukon az egykori belga szövetségi kapitányt, valami már az első pillanatban bűzlött. Az ember jó esetben nem vált fél évente, évente csapatot. Elég csak felmenni a Wikipédia-oldalára, és megnézni, hol dolgozott korábban.
Általánosan is elmondható, hogy Belgiumban ma már mindenki átlát rajta. Elhaladt felette az idő, a módszerei megkoptak, taktikailag nem elég naprakész, a modern focit nem ismeri eléggé alaposan. Ezek a hiányosságai 2010 után hatványozottan látszódtak, miután egy egészen kivételes tehetségű kerettel dolgozhatott
– Belgiumból még figyelmeztettek is minket, hogy nem érdemes Leekensszel kezdeni, de akinek kellett volna, nem figyelt.
Saját maga sem segített a helyzetén, fura nyilatkozatai miatt már az első napokban megtalálta őt a sajtó. Azt egy idő után már fel sem vette az ember, hogy mennyit dicsőíti Magyarország futballszerető miniszterelnökét, Orbán Viktort.
Aztán eljött a 2018-as év, a kapitány eldobta a szotyolát, meg a felcsúti VIP-páholyt, és munkába állt. A márciusi, Kazahsztán elleni mérkőzés előtt még nem tudtuk, maximum sejtettük, hogy valami készülődik a háttérben. Igazunk lett, beköszöntött a magyar futball történetének egyik legkínosabb időszaka.
Mindenki hülye, csak én vagyok helikopter
Fontos hangsúlyozni: Leekensszel nem elsősorban az eredmények miatt volt baj, a skótok ellen és az ausztrálok ellen nem elvárt a győzelem, de mondjuk a kazahokat és a fehérorosztokat illett volna megverni. Sokkal nagyobb probléma, hogy a belga szakember nem rendelkezett filozófiával, nem tudta, mit akar.
Hát hogyan várjuk el a játékosoktól, hogy teljesítsenek, ha az edző azt sem tudja, melyik rendezvényen van éppen? Nagy Ádám Marco Rossi kinevezése után egyszerre emelte fel az olasz edzőt és szúrt oda a belgának.
A játékosnak tudnia kell, hogyan kell helyezkednie, ha a pálya különböző pontjain jár a labda, ami aprólékos munka, de sokat segít a meccsen. Szerencsére ezen a téren már nincs bennem hiányérzet, jó úton indult el a válogatott Rossival
– mondta Nagy.
Ha emlékszünk, Leekens alatt régen látott kilátástalanság jellemezte a csapatot, az olykor-olykor Európa topbajnokságaiban is megforduló futballisták láthatóan kóvályogtak a pályán, miközben kongott a Groupama Aréna. A szurkolókat sem érdekelte egy szívtelen, ötlettelen csapat, főleg, hogy a havi milliókért foglalkoztatott edző egyszer sem vállalta magára a felelősséget, de a nem, vagy alig-alig létező pozitívumokat meg hangsúlyozta.
Remekül szolgálta a felkészülésünket ez a mérkőzés. Nagyon fegyelmezettek voltunk, annak pedig külön örülök, hogy magabiztosan játszottunk
– mondta Leekens a kazahok elleni első, megalázó 3-2-es vereséget követően.
Aki csak egy percet is látott abból a meccsből, tudhatja: szó nem volt fegyelmezettségről, magabiztosságról aztán meg főleg.
A rossz játék egy dolog, mivel új az edző, talán még megbocsátható is, lehet azzal takarózni, hogy meg kell szokni a rendszert. Csak ha nincs rendszer, azzal, ugye, nehezen lehet mit kezdeni. A skótok ellen még kevesebb nézőt érdekelt az unott arcú magyar válogatott, de ez sem tántorította el a kapitányt, ha kizárólag őt hallgatta az ember, azt hihette, a magyar válogatott a világ egyik legjobbja.
Pedig csak annyi történt, hogy a helyére került a csapat.
Sokban kerülhet még
Júniusig relatíve csönd volt a kapitány körül, nem is lehetett nagyon mire büszkének lenni, ugye. Azt mindenki tudta, valószínűleg Leekens is, hogy ha a tervezett felkészülési meccsekből egyet sem nyer meg, nagy eséllyel repül. Fehéroroszországot kis túlzással B csapattal is ütni kellett volna, a világbajnokságra készülő, az utolsó simításokat végző, hullafáradt Ausztrália ellen pedig legalább fizikálisan fel kellett volna venni a versenyt.
Minszkben egy szörnyű döntetlen, a Groupama Arénában az elmúlt évek legkellemetlenebb veresége jött össze. Érdemes elolvasni, Georges Leekens hogyan látta mindazt, ami Minszkben történt.
Nagyon örülök, hogy volt a csapatnak tartása. Cseréket is végrehajtottunk, hogy többen rápihenhessenek az ausztrálok elleni meccsre. Lépésről lépésre haladunk, fel kell építeni a csapatot. (…) Támadásban is javulnunk kell, ám főleg a középpályán kell egyensúlyt teremtenünk: nyugodtan bánjunk a labdával, jobban passzoljunk, tudjunk nyomást gyakorolni az ellenfélre
– egyszerűen nem lehetett megtörni ezt az embert, mindig látta a fényt a nem létező alagút végén.
Ausztráliát sem tudta a magyar válogatott legyűrni, a röhejes öngólok és kapushibák tökéletesen összefoglalták Georges Leekens magyarországi ténykedését: óriási hiba, védhetetlen öngól. Néhány nappal később telefonon köszöntek el a hosszútrávra berendeszkedő, mindig mosolygós, mindig pozitív szakembertől. Az csak ősszel, a Nemzetek Ligájában derült ki, hogy mekkorát vesztettünk azzal, hogy anno nem egyből Marco Rossira esett a választás.
Leekens, mint anno Kossuth Lajos, külföldről kiabált vissza, nem egyszer támadta meg az őt kinevező, majd menesztő Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ). Ha még igaza is van, olyan négy mérkőzés után, amilyet sikerült lehoznia, nem biztos, hogy elegáns megszólalni.
A magyar labdarúgásban van potenciál, de nincs rendszer. Én rendszerben gondolkozó ember vagyok
– mondta az ember, aki 34 év alatt 18 csapatnál dolgozott. Nagyon úgy tűnik, hogy sehol nem gondolkodnak rendszerben.
Mondanunk sem kell, mekkora apátia lesz itt, ha Budapesten nem a magyar, hanem a román, a szlovák, az ukrán vagy a szerb himnusz szól majd a Puskás Ferenc Stadionban. Egy picit talán ott, legfelül is remeghetnek, amikor belegondolnak, mit is tettek.
