Foci

Georges Leekens ismét visszaszólt Csányi Sándornak

A magyar válogatott korábbi belga szövetségi kapitány továbbra is csak azt bizonyítja, dumában nagyon erős. Úgy rakja egyik szót a másik után, hogy látszólag mindig neki van igaza.

Georges Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott kudarcot kudarcra halmozó korábbi szövetségi kapitánya a Het Laatste Nieuws lapnak adott nyilatkozatában kitért a magyarországi kalandjára is.

A belga kapitány négy meccs erejéig ült a magyar kispadon, ezalatt három vereséget – Kazahsztán, Skócia, Ausztrália – és egy döntetlent – Fehéroroszország – könyvelhettünk a neve mellé, ennek ellenére úgy érzi, amíg dolgozhatott, a helyes úton indult el a magyar válogatott. Megjegyzendő, már a luxemburgi zakó és a Costa Rica elleni győzelem idején is ő volt a kapitány, csakhogy akkor még nem ült le a kispadra, csak a lelátóról figyelte Szélesi Zoltán szenvedését.

Leekens újra elmondta, szerinte Csányi Sándor, az MLSZ elnöke lehetetlent kért tőle. A statisztikai mutatót és a vereségeket firtató újságírói kérdés után is egyből hárított a belga. Úgy fogalmazott, azok csak felkészülési meccsek voltak, amelyeken a kísérletezést szolgálták.

A magyar labdarúgásban van potenciál, de nincs rendszer. Én rendszerben gondolkozó ember vagyok, azt akartam bevezetni, amit Belgiumban, ám a szövetség elnöke csak győzelmekben gondolkodott. Egyszerű hasonlattal élve olyan volt a helyzet, mintha a Mouscron (az egyik leggyengébb belga csapat) kispadját kapnád meg és a tulajdonos azonnal bajnoki címet várna tőled. Ez teljességgel lehetetlen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik