Foci

Ezért impotens támadásban a labdarúgó-válogatottunk

Ferenczi Attila
Ferenczi Attila

2015. 09. 09. 16:48

Állandó futballszakírónk, a magyar labdarúgás Don Quijotéja itt most közérthetően megadja a választ. Meg fog döbbenni elemzésünkön.
Korábban a témában:

Válogatottunk hétfőn este óriási küzdelemben döntetlent ért el az északírek ellen (1-1). Szerencsés találattal Guzmics Richárd szerzett vezetést, de a 93. percben Lafferty egyenlítő gólja, az elszalasztott győzelem sokkolta a kapitányt, a játékost, az újságírót, a szurkolót egyaránt.

Bernd Storck szövetségi kapitány más, támadóbb szellemű játékot ígért a mérkőzés előtt, de ennek ráerőltetése az ellenfélre csak a második félidő közepén, és csak a vezető találatunkig sikerült. A német szakember az összeállításánál érzékelhetően próbált kísérletet tenni a kreatívabb játékosok csapatba állítására, ezért nem is feltételezzük azt, hogy a médiának mást mondott volna, mint amit később kért az öltözőben. De ettől a találkozó első félidejében még ugyanolyan gyámoltalan bunkerfocit adott elő a válogatott, mint a románok elleni pénteki 0-0 alkalmával.


Kérdés, miért, mi lehetett ennek az oka? Mi a gátja annak, hogy legalább nyomokban kialakuljon az a fajta – labdabirtokláson alapuló – támadójáték, amit győzelmi kényszer alatt elvárna nemzeti tizenegyünktől a közvélemény és amelynek eljövetelét a német edző felvázolta a meccs előtt?

Storck dicséreteként el kell mondjuk, a kapitány bátran és jó érzékkel nyúlt két tehetséges fiatalhoz. Egyikükre, a Fradi 20 éves középpályására, Nagy Ádámra (Kalmár Zsolt a másik) külön is kitérünk alább, mert üdítő játéka fontos pillére a megoldásnak.

Annak ellenére állítjuk ezt, hogy a közvélemény egy része a közösségi oldalon olyan hozzászólásokkal illette őt, mint: “Rettegtem, amikor hozzá került a labda. A második félidőben végig benne volt egy guzmicsolás. Elnézve a végjátékot talán mégis jobban jártunk volna, ha nem ő áll dermedten az ötös sarkán az utolsó percben”.

Korábbi cikkünkben felvetettük már, vajon labdarúgóink aktuális formája – meccshiány, stb. – elégtelen a folyamatos labdabirtoklás kialakítására, vagy a többség már gyermekkortól kezdődően nem megfelelő oktatásban részesült? Ha utóbbi, akkor téthelyzetben, vagy magasabb tudású ellenfelek elleni játékban óhatatlanul tanácstalanná válnak, ami gátolja őket az adott pillanatban szükséges megoldások megtalálásában és kivitelezésében?

Hiszen – elvileg -, a futballpálya kellő teret, lehetőséget biztosít arra, hogy egy csapat úgy birtokolja a labdát – minimum a saját térfelén -, hogy az ellenfél fizikailag ne tudjon annak közelébe kerülni. Különösen igaz ez az északírek elleni végjáték utolsó 15 percére, az emberelőnyös játékunkra, amikor ahelyett, hogy még inkább a labda megtartására törekedtünk volna, ész nélkül vagdaltuk előre azt…

„Labdarúgásban a legfontosabb a labda nélküli játék elsajátítása, mert nem az játszik akinél a labda van, hanem az, akinél lesz!”

Elemzésünkkor a labdarúgás egyik legnagyobb, ma is érvényes fent kiemelt bölcseletét tartottuk szem előtt, amelyet milyen érdekes, két magyar, Dr. Kalocsai Géza (olvasható Ferenczi Attila: A tradicionális magyar labdarúgás alapelvei című könyvében) és Feleki László (A  WM-rendszer) már anno az 1940-es (!) években megfogalmazott.

1. Tipikus hibás szituáció:

Labdajáratás a magyar védelmi vonalban. A labda Guzmicsnál. Kádár felemelt kézzel jelzi Guzmicsnak, hogy ívelje fel a labdát a semmibe, mert esze ágában sincs elkérni a lasztit. Noha csak annyit kellett volna tennie, hogy mélységben visszalép, ezzel felkínálja társának a támogatását, a választási lehetőséget.

Forrás: 24.hu

Tanulság 1.: Ha nincs meg a szándék a támogató játékra való lehelyezkedéshez, akkor sosem alakulhat ki a folyamatos labdabirtoklás.

2. Tipikus hibás szituáció:

A labda megint Guzmicsnál. Gera a mezőnynek háttal kérné a labdát – úgy hogy nincsenek a látóterében az őt kontrolláló védők. Guzmics érzékeli az ebben rejlő veszélyt, kivár, hátha Gera új pozícióba mozog. Azonban Gera STATIKUSAN, egy helyben marad, minek után megjátszhatatlanná válik, ezért Guzmics, más választása nem lévén, ismételten felíveli a labdát.

Forrás: 24.hu

Tanulság 2.: A labdakéréskor nem elég, hogy passzsávba helyezkedsz, értsd: megjátszható vagy, hanem legyél fogadóképes is.

Ezért hiba, ha a válogatott megfelelő támadójátékát csak a támadókon kérjük számon. A labdabirtoklásra épülő támadásvezetés az esetek többségében a védelem, a “forgató” szerepkörben játszó középpályás és a szélsők háromszögéből, rombuszából épül fel. Fontos, hogy a visszalépő középpályás mindig lássa azt akitől kapja a labdát, azokat az ellenfeleket, akik a labda átvétele után megtámadhatják és azt is, akit majd játékba fog hozni. Ergo a mezőnynek háttal sose kérj labdát, kivétel a mélységi passznál!

Ugyanis a labdabirtoklásra épülő folyamatos játék alapfeltétele a támogató játékosok tökéletes helyezkedése, vagyis MEGJÁTSZHATÓSÁGA és FOGADÓKÉPESSÉGE. Emlékezzünk csak a fentebb említett 1940-es Kalocsai-Feleki idézetre! Annak kell legtöbbet, a leggyorsabban és megfelelő helyre mozognia, akinél nincs labda!

Ezektől a rossz helyezkedésektől, labda nélküli mozgások összességétől “dadogott” az első félidőben a földön történő labdakihozatal.

Megoldás 1.:

Kádár és Gera ezen a mérkőzésen többször előforduló statikusra sikeredett támogató játéka után lássuk azt, mi változott a második félidőre, amikor szerencsés gólunk előtt érezhető fölénybe kerültünk.

1, A magyar válogatott a labdakihozatal fázisában van a saját tizenhatosának magasságában. A 22. percben Elek helyére beálló Nagy Ádám formabontóan, átlós labdavezetéssel megindul a két ír játékos között, ezzel üres teret képez Leandrónak és egy mozgásiránnyal ellentétes átadással megjátssza őt (1. kép), majd azonnal SPRINTBEN támogató játékra helyezkedik a balhátvédünknek (2. kép).

Forrás: 24.hu
Forrás: 24.hu

Nagy ádám 4

Megoldás 2.:

Az alábbi szituációban, labdajáratást hajt végre csapatunk. Guzmics (a képen nem látszik) Fiolának passzol. Nagy Ádám ismételten sprintben támogató játékra mozog. Fiola kivár, nem adja Nagynak a labdát. A helyzet egy pillanatra statikussá válik. Ezt érzékeli Nagy is és sprintben beindul, magával viszi a vele szemben helyezkedő ír védőt, így teret képezve magának.

Közben Fiola – más támogató játékos nem lévén – visszapasszolja a labdát  Guzmicsnak. Ekkor Nagy hirtelen irányt vált. Mert, ha a megoldandó szituáció STATIKUSSÁ válik, akkor beindulással, váltással, DINAMIKUSSÁ kell tenni a játékhelyzetet, és ismételten felkínálja magát támogató játékra a jobb belső védőnknek.

E két megoldás szemlélteti, miért vált Nagy pályára lépése és “bemelegedése” után hatékonyabbá a labdakihozatalunk, miért tudtuk a második félidő derekán átvenni a kezdeményezést az északír válogatottól, mitől lett több helyzetünk ebben az időszakban.

Forrás: 24.hu
Forrás: 24.hu

Amint az ábrákból látható, olykor sokszoros válogatott játékosoknak is problémát okoz a helyes támogató játékra való helyezkedés. De a hiány gyors pótlása, ennek leoktatása problémát okoz Thomas Dollnak és Storcknak is, hiszen például Gera, aki Angliában inkább szélen, vagy ék mögött futballozott, NB1-ben simán megoldja, de egy jól szervezett, nemzetközi szintű csapat nyomása alatt már nem mindig képes magas szinten lehozni ezt a feladatkört.

Felmerül a kérdés, honnan tudja ezt 20 évesen Nagy Ádám? Miből a képesség, hogy hat NB1-es meccsel a lábában élete első, ráadásul komoly téttel bíró válogatott mérkőzésén, az Instat index szerint 97 százalékban – 29/28-at – jó helyre továbbítja a lasztit úgy, hogy ezekből az átadásokból csak 13 úgynevezett labdatartó, 16 viszont előrefelé irányuló, konstruktív passz és ezek mellet vesztett és megszerzett két-két labdát is?

Nos, a megoldás kulcsa a futsal, és a spanyol, vagy brazil iskola, ahol a játékosok már gyerekfejjel megtanulják a labdához pozicionált támogató játékot, „passz-beindulás” kombinációval az üres tér képzést. Teszik mindezt minden esetben a megtévesztő mozdulatok és mozgások használatával, és az átlagosnál nagyobb sebességgel, ami kulcsfontosságú a nagypályás futballban is.

Márpedig miután Nagyot 13,5 éves korában vékonyka gyerek lévén eltanácsolták a Vasasból, bánatában hátat fordított a fűnek és majd egy évig csak teremben futsalozott. Később egy spanyol futballiskola magyarországi felvételijén választották ki a külföldi szakemberek, majd töltött az ottani akadémián több, mint két évet.

Nagyra valamiért Mészöly Géza és Pisont István sem tartott igényt a korosztályos válogatottakban, de szerencséjére Ricardo Moniz, aki utánpótlás edző is volt korábban, hazajövetele után és játéktudása alapján leigazolta a Fradiba.

Álnaív kérdés, de elképzelhető, hogy külhonban teljesen más mércével, szemmel nézik, választják ki a tehetséget, majd képzik őket, mint a magyar kollégák többsége?

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.