Sport

Visszanyerte eszméletét a súlyos balesetet szenvedett kerékpáros

Visszanyerte eszméletét a négyszeres világbajnok kerékpáros Amy Pieters, aki decemberben súlyos balesetet szenvedett Spanyolországban, és azóta mesterséges kómában tartották előbb az alicantei kórházban, majd Hollandiában, írta az MTI.

Kapcsolódó
Csodával határos, hogy nem bénult le, már újra versenyezne
Egan Bernal még januárban ütközött neki egy busznak edzés közben, a kolumbiai bringáson utána több műtétet hajtottak végre. Mostanra viszont már készen áll a folytatásra.

A 30 éves, országúton egyszeres, pályán háromszoros vb-győztes kerekes csapata, az SD Worx a közösségi oldalán csütörtökön közölte, hogy Pieters már képes a non-verbális kommunikációra, felismeri az embereket, érti, amit mondanak neki, és egyre több feladatot képes ellátni.

Az SD Worx hozzátette, az orvosok azt még nem tudják megmondani, hogy Pietersnek az agysérülés következtében milyen további maradványtünetei lesznek.

A kerékpáros decemberben edzés közben járt szerencsétlenül, a fejét ért sérülések olyan súlyosak voltak, hogy meg kellett műteni.

A kétszeres Európa-bajnok Pieters 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben is megnyerte a madison versenyszámot a vb-n – Kirsten Wilddel –, a tavalyi, tokiói olimpián azonban lemaradt a dobogóról, duójuk negyedik lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik