Filéző

Be kell látnunk, hogy egy városi fiatal nem visz haza egy egész pontyot megpucolni

A Filéző podcast vendége Sziráki Bence, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet ügyvezető igazgatója volt, aki elmondta, hogy nagyon nehéz éven vannak túl a haltermelők, de lesz elég hal a karácsonyi asztalra. A hazai halfogyasztás amúgy évről évre nő, ám még így is mi esszük az egyik legkevesebb halat az EU-ban. De vajon miben vagyunk az elsők? És mi a baj a tengeri halakkal?

Lesz hal, de nem olcsón

Nagyon nehéz éven van túl az ágazat, hiszen egy aszályos időjárás következtében hatalmas vízhiánnyal kellett dolgozniuk a termelőknek, ami nagyon nagy kiesést jelentett. De a kieséssel együtt is el tudjuk látni biztonsággal a hazai karácsonyi piacot, hiszen évente mintegy öt-hatezer tonna halat exportálunk külföldre. Az idei évben a termelők ezt az exportot korlátozzák, és itthon értékesítik a halat. Az ár már egy másik kérdés. Az élőhal vagy a feldolgozott hal ára is jelentősen megnőtt a tavalyi évhez képest, de nem kirívó a többi élelmiszerár emelkedéséhez viszonyítva.

Bajkeverő kormoránok

Az aszály mellett probléma az is, hogy Magyarországon már nincsenek olyan hideg telek, mint régen. nem alakul ki egy tartós jégpáncél a tavakon, ami azért fontos a termelők számára, mert ez megvédi a halakat a kormoránoktól. Kimutatható, hogy évente több milliárd forintnyi halat fogyasztanak el ezek az állatok. Ennek a problémának a kezelésében mindenképp több tagállam összefogására lenne szükség.

Van, amiben elsők vagyunk

Az Európai Unióban Magyarország a legnagyobb afrikai harcsatermelő ország. 11-12 ezer tonna afrikai harcsát állítanak elő az EU-ban, ebből több mint négyezer tonnát nálunk termelnek meg.

Mintha csirkecomb lenne

Az élőhal értékesítési aránya évről évre csökken, és szerintem lassan teljesen visszaszorul. (…) Nagyon sok multi polcain már ott vannak a tálcás termékek, két szelet ponty vagy egy darab afrikai harcsafilé, ugyanúgy mint egy csirkecombál. Ez nagyon jó, főleg a fiataloknak, akik egyedül vagy ketten élnek. Mert be kell látni, hogy nem vesz meg egy városi fiatal egy egész pontyot, hogy nekiálljon feldolgozni.

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik