Filéző

Dragomán György: Meglepően kevesen tudják felsorolni, mik voltak a nagyszüleik kedvenc ételei

A Filéző podcast eheti vendége Dragomán György író volt, akivel beszéltünk a gyerekkori íz- és szagemlékek fontosságáról, a főzés és az irodalom összefüggéseiről, a mesterséges konyhai stressz elkerüléséről, valamint arról is, melyik konyhagépet vinné magával egy lakatlan szigetre, ha csak egyet választhatna.

Legjobb fűszer: az ábrándozás

A főzésnek és az evésnek megvan az a szépsége, hogy lehet rá készülődni. Jobban fog ízleni valami, ha ábrándozol róla. Az olvasva elmélyülés a majdani evés lehetőségében pedig nagyon kell ahhoz, hogy örülni tudj annak, amit enni akarsz. Persze csalódni is lehet, de az egy másik történet.

Vizuális túlsúly

Olyan lett a kultúránk, hogy a vizuális memóriára túl nagy hangsúlyt fektetünk, mert az a legkönnyebben elérhető. Azt hisszük, úgy kell emlékezni, mintha leperegne egy film előttünk, de ez egyáltalán nem így van. (…) Szerintem erősebb és intenzívebb a szag- és az ízemlékezetünk, mint a vizuális memóriánk. Lélekszaggatóan fontos, hogy valaki egy illattal milyen viszonyban van.

Nem vagyunk séfek

Manapság minden, ami a főzést népszerűsíti, a séfek munkáját népszerűsíti. Az összes főzőműsor arról szól, hogy úgy kell tenni, mintha séfek lennénk, és ugyanazt a nyomást próbáljuk magunkra mesterségesen ráereszteni, amit a séfekre eresztenek rá a körülmények. Ez nem szerencsés, mert egyáltalán nem kedvez a főzésnek.

Az első oldalon

A főzés és az étkezés hamar beszivárgott az írásaimba. A Főzőskönyv összeállításakor megdöbbentő volt látni, hogy már az első regényem első oldalán van egy nagyon intenzíven leírt almahámozás és almaevés. Ezzel kezdtem az írást.

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Tangó és Kes
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Kontra
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Kézivezérlés
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik