A következő élő közvetítés része Házi őrizetben lehet a Wagner-lázadás után eltűnt orosz tábornok

A fehérorosz határra rendelt katonákat a lett védelmi miniszter

Lettország beveti a hadsereget a Fehéroroszországgal közös határa védelmében, mivel „hibrid fenyegetéseket” észleltek – írja az Al Jazeera a lett védelmi miniszter utasítására hivatkozva. A legfrissebb jelentések szerint az elmúlt huszonnégy órában kilencvenhatan próbálták illegálisan átlépni a határt.

A lett határőrség tisztjeit visszahívták a szabadságukról, hogy segítsenek az őrjáratokban – ismertették még kedden. A határőrség a közleményben megemlítette, hogy „információi vannak a hibrid fenyegetések lehetséges növekedéséről”. Szerintük a fehérorosz hatóságok egyre inkább részt vesznek a lett határt átlépni kívánó emberek – köztük menedékkérők – megszervezésében.

Gints Ivuskans / AFP Az Állami Határőrség egyik tagja járőrözik a kerítés mentén a lett-fehérorosz határon a kelet-lettországi Krivanda közelében 2023. augusztus 8-án.

A határőrség emiatt rendelt el előbb nyaralási tilalmat, majd utóbb a fegyveres erők és a rendőrség segítségét kérték. A lett védelmi miniszter, Inara Murniece ezután utasította a hadsereget, hogy további erőket vezényeljen a határra. A kirendelt katonák számáról adatot nem közöltek.

A lett-fehérorosz határszakasz hossza 172 km. Alekszandr Lukasenko fehérérosz elnököt Lettország azzal vádolja, hogy a világ válságövezeteiből szándékosan hozza a határára az embereket.

Lettország, Litvánia és Lengyelország egyre nagyobb aggodalommal figyelik az illegális határátlépéseket, mióta a Wagner-csoport több száz harcedzett orosz zsoldosa júliusban megérkezett Fehéroroszországba Lukasenko meghívására.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik