Dánia nem tudja megvédeni Grönlandot Oroszországtól vagy Kínától, és amúgy is miért övék a tulajdonjog? Nincsen erről szóló dokumentumuk, csak annyi történt, hogy egy hajó kikötött ott több száz évvel ezelőtt, de a mi hajóink is ugyanúgy kikötöttek ott
– jelentette ki 2026 januárjában Donald Trump amerikai elnök, aminek hatására sokakban felvetülhet a kérdés, mégis hogyan és pontosan mikor szerezte meg az északi ország a világ legnagyobb szigete feletti fennhatóságot, ahogy az is, mennyire mondható Dánia részének és mennyiben független az országtól.
Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ, illetve azt is bemutatjuk, mikor, mely országok, hogyan próbálkoztak a történelem során a terület megszerzésével.
Egy gyilkos fedezte fel a szigetet
Grönland a világ legnagyobb szigete, területe mintegy 2,16 millió négyzetkilométer, melynek körülbelül 80 százalékát állandó jégtakaró borítja. A sziget elhelyezkedését tekintve Észak-Amerikához sokkal közelebb van, politikai szempontból mégis hosszú évszázadok óta Európához kapcsolódik, azon belül is Dánia fennhatósága alá tartozik. Jelenlegi ismereteink szerint az első emberek i. e. 2500 körül jelentek meg Grönlandon különböző ősi inuit kultúrák formájában, melyeket később újabb csoportok követtek.
A vikingek a 8-11. század között felfedezték és benépesítették Shetlandet, Orkneyt, Feröert, Izlandot, Grönlandot. Meghódították és benépesítették Anglia egy részét (Danelaw), Írországot és Normandiát is, valamint keleten megalapították a Kijevi Ruszt, ami az Orosz Cárság elődje volt. Emellett kereskedelmi útvonalakat működtettek az északi Grönlandtól a déli Konstantinápolyig az orosz folyókon keresztül. Az óriás sziget felfedezése azonban nem egy kiterjedt misszió eredménye.
A tárgyi emlékek szerint a sziget felfedezése Vörös Erikhez köthető, és a 10. század végén, 982 körül történt. A hajós Norvégia déli részén született, családja pedig Izlandon telepedett le, miután apját, Thorvald Asvalddsont gyilkosságért száműzték Norvégiából. Magát Eriket 982-ben szintén gyilkosságért száműzték Izlandról három évre. Ekkor felfedezőútra indult abba az irányba, ahol Gunnbjorn Olafsson ötven évvel korábban látni vélt néhány szigetet.
A felfedező a feljegyzések szerint három évet töltött el a szigeten, egészen pontosan annak déli részén, azonban amikor száműzetésének ideje lejárt 985-ben, hazatért Izlandra. Az ellenséges légkör miatt elhatározta, új települést hoz létre az általa felfedezett földön, és azt akkori enyhe éghajlata és növénytakarója miatt Grönlandnak („zöld földnek”) nevezte el. Az elnevezésben vélhetően az is szerepet játszott, hogy azt akarta, vonzóbbnak tűnjön a terület a potenciális telepesek számára.
A Vörös Erik által verbuvált 400-500 telepes ezután a dél- és nyugat-grönlandi fjordok mentén hoztak létre mezőgazdasági és kereskedelmi közösségeket a 11–12. században. Ott töltött idejük során két települést hoztak létre: mindkettő élén Erik állt. Itt főleg vadászattal és állattenyésztéssel tartották fenn magukat az emberek, később azonban szokatlanul hideg telek köszöntöttek rájuk. Ez az időpont egybe esik a klimatikus változásokkal, a kis jégkorszak kezdetével. Sokan voltak, akik visszatértek Izlandra, a többiek azonban eltűntek: feltehetőleg éhen haltak, vagy beépültek a környéken élő bennszülöttek közé, de az is lehet, hogy ezek a csoportok megölték őket. A viking telepesek tehát nagyrészt eltűntek.
Hogyan lett Grönland a dánoké?
1536-ban aztán Dánia és Norvégia perszonáluniója révén létrejött Dánia–Norvégia. Ez egy kora újkori többnemzetiségű és többnyelvű reálunió volt Dánia és Norvégia között, amelynek részei voltak az akkori norvég tengerentúli területek is, mint a Feröer-szigetek, Izland és Grönland, valamint a Schleswigi és a Holsteini Hercegségek. Az ország több gyarmattal rendelkezett, többek között Dán Guineával és Dán Nyugat-Indiával is.
A skandináv érdeklődés Grönland iránt a 17–18. században lángolt fel újra, amikor Dánia–Norvégia egységes királysága a kereskedelmi monopólium kiépítésére törekedett a szigeten. 1721-ben Hans Egede dán-norvég evangélikus misszionárius Grönlandra érkezett, azzal a céllal, hogy felvegye a kapcsolatot a „viking utódokkal”. Missziója során jelentős lépéseket tett Grönland megtérítésére, ezért sokan Grönland apostolának is nevezik. Ő alapította meg akkori nevén Godthåbot is, amelyet ma már Nuuk-ként, Grönland fővárosaként ismer a világ.
Ettől kezdve Grönland fokozatosan gyarmatosítás alá került dán fennhatóság alatt. A dán kormány 1776-ban monopóliumot vezetett be a grönlandi kereskedelemre, bezárva a partvonalat más európai hatalmak előtt, és fokozatosan erősítve a királyi ellenőrzést a sziget felett. A napóleoni háborúkban Dánia–Norvégia vereséget szenvedett, és Norvégia az 1814-es kieli béke értelmében svéd uralom alá került, függő területeit pedig Dánia tarotta meg. Ennek révén Dánia nemcsak Grönlandot, Izlandot és a Feröer-szigeteket irányította, hanem Dán Indiát (Tranquebar), Dán Aranypartot (Ghána), valamint Dán Nyugat-Indiát (Amerikai Virgin-szigetek) is.
Ez a jogi fordulat hosszú távon megalapozta Dánia szuverenitását önálló fennhatóságként, függetlenül attól, hogy a viking kapcsolatok Norvégiához kötődtek korábban. A 20. század elején Norvégia újra területigényt jelentett be Grönland keleti részére, hivatkozva arra, hogy az gyakorlatilag lakatlan és Dániának nincs „valódi” fennhatósága minden négyzetkilométeren. 1931-ben Norvégia egyoldalúan annektálta a keleti partvidéket Erik the Red’s Land (Vörös Erik földje) néven.
A bíróság érvelése szerint egy ritkán lakott területen az „effektív megszállás” fogalmát rugalmasabban kell értelmezni: Dánia pedig történelmi jogcímei, korábbi diplomáciai és állami tevékenységei alapján megfelel a követelményeknek. A norvég kormány a döntést elfogadta, és nem kezdeményezett újabb jogi eljárást, ahogyan fegyveres beavatkozásra sem került sor. A döntés részeként visszavonták az 1931-es annektálási nyilatkozatot is. A döntés nemcsak Grönland jogi helyzetét tisztázta, hanem precedenst teremtett a ritkán lakott északi területek szuverenitásának nemzetközi jogi megítélésében is.
Amerika régóta próbálkozik
Az elmúlt hónapokban Donald Trump amerikai elnök egészpályás letámadásba kezdett annak érdekében, hogy megszerezze Grönlandot Dániától. A második ciklusát töltő republikánus elnök szerint „bármit hajlandóak megtenni” a világ legnagyobb szigetéért: többek között felmerült a katonai megszállás és a pénzbeli ajánlat lehetősége is, melynek részeként több millió forintot fizetnének minden egyes grönlandi lakosnak – akik egyébként nagyjából 52 ezren vannak. Dánia azonban kategorikusan elzárkózik mindenféle ajánlattól, több európai ország támogatásáról biztosította Koppenhágát.
Az Egyesült Államok érdeklődése Grönland iránt a 19. századra nyúlik vissza, amikor William H. Seward akkori külügyminiszter – miután 1867-ben megvásárolta Alaszkát az oroszoktól –, felvetette Grönland és Izland Dániától való megvásárlásának ötletét. Robert J. Walker, pénzügyminiszter a szándékot azzal indokolta, hogy „Grönland kőzetei és geológiája a felfedezett értékes szén mellett hatalmas ásványkincskészletekre is utal”, aminek megszerzése segítene az Egyesült Államoknak „irányítani a világ kereskedelmét”.
Habár konkrét ajánlat nem érkezett, így az eladás sem valósult meg, az Egyesült Államok a történelem során többször is szemet vetett a világ legnagyobb szigetére. Egy ponton pedig egy lehetséges földcseréről is tárgyaltak Dániával az Egyesült Államok Fülöp-szigeteki területéért. 1910-ben az akkori dániai amerikai nagykövet, Maurice Francis Egan levelet írt a külügyminiszter-helyettesnek egy általa „nagyon merésznek” nevezett javaslattal. Egan azt tanácsolta, hogy az Egyesült Államok adja Dániának a Fülöp-szigetekhez tartozó Mindanao szigetét, Grönlandért és a Dán Nyugat-Indiáért cserébe. A javaslat azonban nem ment tovább, és az első világháború közeledtével az amerikaiak figyelme másfelé irányult.
Néhány évvel később azonban az Egyesült Államok 25 millió dollárnyi aranyért megvásárolta Dániától Dán Nyugat-Indiát – amit ma az Amerikai Virgin-szigetekként ismer a világ –, hogy megakadályozza a szigetek német ellenőrzés alá kerülését. Amikor azonban 1940 áprilisában Németország megszállta Dániát a második világháború során, Grönland de facto elszakadt a közvetlen dán adminisztrációtól, mivel a dán kormány képtelen volt gyakorolni fennhatóságát. Ennek következtében az Egyesült Államok megállapodott a grönlandi dán tisztviselőkkel, hogy katonai bázisokat hoznak létre a szigeten, a náci Németország befolyásszerzését megakadályozandó — ez vezetett például a Pituffik űrbázis felállításához.
Az ajánlat sokáig titkos volt, és csak 1991-ben hozta nyilvánosságra egy dán újság, két évtizeddel azután, hogy a dokumentumok titkosítását feloldották. A korabeli dokumentumok szerint John Hickerson, az amerikai külügyminisztérium tisztviselője részt vett a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságának egyik ülésén, ahol a feljegyzések szerint „gyakorlatilag minden tag” egyetértett abban, hogy az Egyesült Államoknak meg kell próbálnia megvásárolnia Grönlandot . „A bizottság jelezte, hogy bőségesen rendelkezésre állnak ehhez az anyagi források, Grönland pedig teljesen értéktelen Dánia számára”. A dokumentum szerint Hickerson azt is megjegyezte, hogy Grönland ellenőrzését sokan elengedhetetlennek tartották az Egyesült Államok biztonsága érdekében.
Az Associated Press jelentése szerint James Byrnes akkori külügyminiszter 1946. december 14-én New Yorkban tette meg a hivatalos ajánlatot Gustav Rasmussen dán külügyminiszternek, Byrnes koppenhágai amerikai nagykövetségnek küldött távirata szerint. Ebben azzal érveltek, hogy a háború alatt az amerikai jelenlét stratégiai jelentőségűvé vált, különösen a early-warning missile system (korai rakétajelző-rendszer) és a transzatlanti légiutak miatt. A második világháború lezárulta után, a hidegháború kezdetén az Egyesült Államok Grönlandot nemzetbiztonsági szempontból létfontosságúnak tekintette. A szándékot azonban elutasították a dánok.
A hidegháború feszültségei közepette végül sikerült megegyeznie a feleknek: az 1951-es dán-amerikai védelmi megállapodás lehetővé tette, hogy az Egyesült Államok továbbra is katonai bázisokat tartson fenn Grönlandon, miközben elismerte Dánia szuverenitását felette. Ez a megállapodás — a NATO-tagsággal összefonódva — Grönlandot a nyugat stratégiai területévé tette a szovjet fenyegetés korában, különösen a légvédelem és korai jelzőrendszerek tekintetében. Az ezt követő évtizedekben Grönland, bár megmaradt a dánok fennhatósága alatt, egyre inkább autonóm területté vált.
Grönlandi szuverenitás
1953-ban Grönland formálisan is beépült a Dán Királyság közigazgatási rendszerébe, megszűnt gyarmati státusza. Amikor Dánia csatlakozott az Európai Gazdasági Közösséghez (EGK), a helyi népszavazáson leadott 70 százalékos ellenszavazat ellenére Grönland kénytelen volt csatlakozni. A helyi lakosok és politikai pártok ekkor az önkormányzati jogokért tárgyalásokat kezdeményeztek a dán vezetéssel.
A dán parlament, vagyis a Folketing 1978-ban hozott törvényt Grönland autonómiájáról, amely 1979-ben életbe is lépett. Ezzel a hadügy, a külügy és a pénzügy kivételével Grönland teljes autonómiát kapott, melynek értelmében lehetőséget kaptak arra, hogy népszavazás révén a sziget kilépjen az EGK-ból. Erre végül 1982. február 23-án került sor:
Ezt követően a grönlandi és a dán kormány megállapodást dolgozott ki a sziget autonómiájának kibővítéséről, mely szerint többek között népként ismerik el a grönlandiakat, megkapják az ellenőrzést az ásványkincsek fölött, és nyelvüket is hivatalos nyelvként ismerik el. A 2008. november 25-én megtartott népszavazáson a grönlandi szavazók 75 százaléka támogatta ezeket a törekvéseket. A megállapodást 2009. május 19-én a dán parlament is megszavazta, így 2009. június 21-én életbe is lépett.
