Élő Nagyvilág

Házi őrizetben lehet a Wagner-lázadás után eltűnt orosz tábornok

Russian Defense Ministry / Handout / ANADOLU AGENCY / AFP
Russian Defense Ministry / Handout / ANADOLU AGENCY / AFP
  • Házi őrizetbe vehették Szergej Szurovikin tábornokot.
  • A Wagner fenyegetés miatt két határátkelőhelyet zár le Litvánia.
  • Szerda hajnalban újabb három harci drónt lőttek le Moszkvától délnyugatra.
  • Financial Times: Az USA arra kéri Iránt: ne szállítsanak több drónt az oroszoknak.
  • Az ukránok visszafoglaltak egy falut Donyeckben.
  • Keddi háborús tudósításunkat itt olvashatják vissza.

Elnézést kért a NATO tisztviselő, amiért felvetette, hogy Ukrajna a NATO-tagságért cserébe lemondhatna területei egy részéről

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kabinetfőnöke elismerte, hogy hibázott, amikor arról beszélt, hogy Ukrajnának át kéne engednie területeinek egy részét Oroszországnak, hogy cserében NATO-tagságot kapjon. Stian Jenssen egy norvég újság nyilatkozva elnézést kért a kijelentéseiért, és azt mondta, hogy nem kellett volna ilyen leegyszerűsítően beszélnie.

Ahmet Okur / ANADOLU AGENCY / AFP Stian Jenssen

Amit mondtam, egy nagyobb vita részeként tettem, amely az ukrajnai konfliktus lehetséges rendezéseiről szólt, de nem így kellett volna kifejeznem magam. Hibáztam

– vélekedett Jenssen, akinek a kijelentései nagy felháborodást keltettek Ukrajnában. Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó visszautasította a NATO tisztviselő felvetését, hangsúlyozva, hogy országa nem kereskedik a területeivel.

(The Guardian)

Oktatási szervezetként jegyezték be a Wagnert Belaruszban

Oktatási szervezett lett a Wagner-csoportból. Legalábbis így jegyezték be őket a a jogi személyek és egyéni vállalkozók országos nyilvántartásában Fehéroroszországban, ahová az elbukott oroszországi zendülés után menekültek, írja a CNN.

Augusztus 3-án a zsoldossereget „Wagner Csoport” néven regisztrálták, a regiszter szerint pedig egyetlen tevékenységet folytatnak: oktatási tevékenységet. Mint ismert, június 24-én, péntekről szombatra virradóra a Wagner megindult Moszkva felé. Útközben több települést is bevettek, és már csak 200–300 kilométerre voltak Moszkvától, amikor visszafordultak. Jevgenyij Prigozsin, az elszabadult Wagner-vezér ugyanis megegyezett Aljakszandr Lukasenka belarusz elnökkel. Hiába öltek meg a wagneresek egy tucat orosz katonát, a visszavonulásért cserébe amnesztiát kaptak, és vezérükkel együtt Belaruszba menekülhettek.

Fehéroroszországból érkező provokációtól tart a lett elnök

Fel kell készülni arra, hogy Fehéroroszországból provokatív lépéseket tesznek a migrációval és a Wagner orosz magánhadsereggel összefüggően, e témában szoros lengyel-lett együttműködésre van szükség

– jelentette ki Edgars Rinkevics lett elnök szerdán Varsóban.

ANDRZEJ IWANCZUK / NurPhoto / AFP Edgars Rinkevics

Andrzej Dudával lengyel államfővel megvitatták a Fehéroroszországgal közös határokon fennálló helyzetet. „Szoros koordinációt és információcserét látunk szükségesnek, tekintettel arra, hogy a Lukasenka-rezsim a hadviseléshez használja fel a migrációt” – jelentette ki. A Wagner csoport fehéroroszországi jelenlétére utalva szintén a provokációk veszélyére hívta fel a figyelmet.

A Wagner csoportot és a határhelyzetet érintő újságírói kérdésre a lengyel elnök kijelentette: nehezen lehet megmondani, hogy Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnöknek „melyek a valódi szándékai”. Hangsúlyozta: a lengyel-fehérorosz határszakasz az Európai Unió külső határát is képezi, Lengyelország az európai közösség biztonságáért is felelős.

Megjegyezte: Varsó „nagyon szeretné”, hogy jó kapcsolatai legyenek Minszkkel.

Viszont ezek a normális kapcsolatok hadd kezdődjenek azzal, hogy befejeződnek a határainkat érő hibrid támadások

– fogalmazott Duda.

(MTI)

Az oroszok azt mondják, előrenyomultak Kupjanszknál

A Kupjanszknál támadó orosz rohamosztagok javítottak helyzetükön az arcvonalon – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a szerdai hadijelentést ismertetve.

A tábornok több visszavert ukrán támadásról számolt be, amelyek során, mint mondta, a frontvonalon 730-nál több ukrán katona esett el, közülük a legtöbben, mintegy 250-en a Donyeck környékén vívott harcokban. Konasenkov a megsemmisített ukrán katonai objektumok és haditechnikai eszközök között említette meg egyebek között a 72. gépesített dandár vezetésipontját a donyecki régióban lévő Paraszkovjivkánál, három lőszerraktárt, egy SzT-68-as lokátort, egy Szu-25-ös harci gépet, két harckocsit, két amerikai M109-es Paladin és egy lengyel Krab önjáró tarackot, egy amerikai AN/TPQ-50 lövegelhárító radart, valamint két amerikai M777-es vontatott tarackot.

Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva által kinevezett igazgatási főtanácsának tagja a Telegram-csatornáján azt írta, hogy miközben a régióban a szemben álló felek megpróbálják elragadni egymástól a stratégiai kezdeményezést, az ukrán hadsereg harcba vetette a két hónapig tartalékolt fő csapásmérő erőit. Közölte, hogy az orosz hadsereg szerdán egy újabb dróntámadással ismét üzemképtelenné tette a dunai Reni kikötőt.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy az oroszországi Brjanszk megyében “megsemmisített” négy ukrán diverzánst. Az összecsapás helyszínén a hatóság úgynevezett FPV-drónokat foglalt le, amelyekre olyan félrevezető matricákat ragasztottak fel, amelyek szerint a szerkezetek az FSZB tulajdonát képezik. A szakértők szerint a csoport orosz területen végrehajtandó provokációkra készült.

A brjanszki régió kormányzója, Alekszandr Bogomaz később a Telegramon már öt ukrán diverzáns likvidálásáért mondott köszönetet az orosz fegyveres testületnek. A Ukrajnával határos orosz és az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek több településéről jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást. Belgorod megyében és Donyeckben egy-egy civil életét vesztette. Az orosz légvédelem a közlések szerint hajnalban az oroszországi Kaluga megye légterében három, a Krímében pedig egy ukrán drónt lőtt le.

(MTI)

Az Európai Bizottság Ukrajnának adja a pénzeket, amiket eredetileg Oroszországnak és Fehéroroszországnak szántak

A kohéziós forrásokért felelős Elisa Ferreira biztos úgy döntött, hogy az eredetileg Oroszországnak és Fehéroroszországnak járó 135 milliárd eurót Ukrajnának adja az Európai Bizottság. Ez a pénz korábban az Interreg NEXT programban volt félretéve, mint a 2021-27-es büdzsé a két országra. A pénzből Moldova is kapni fog, Ferreira biztos azt mondta, örül, hogy az erre a programra félretett pénzek végül a két másik ország kapcsolatát erősítik majd az EU-val.

Újabb települést foglaltak vissza az ukránok

Az ukrán erők visszavették az orosz csapatoktól a donyecki régióban található Urozsajne települést – jelentette be szerdán Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes.

Urozsajne felszabadult. Katonáink megerősítik a védelmi vonalakat a településnél. Az offenzíva folytatódik

– írta Maljar a Telegramon.

Andrij Kovaljov, az ukrán vezérkar szóvivője hozzáfűzte, hogy az ukrán erők folytatják a támadó hadműveleteket a donyecki régióban Bahmut, valamint Zaporizzsja megyében Melitopol és Bergyanszk körzetében. A szóvivő szavai szerint az ukrán hadsereg tüzérséggel támadja az azonosított ellenséges célpontokat, és „ellencsapásokat” hajt végre.

A vezérkarnál kifejtették, hogy az ukrán erők Bahmutnál a várostól délre hajtanak végre támadó műveleteket, és megerősítik a már elfoglalt vonalakat. Olekszandr Prokugyin, a déli Herszon megye kormányzója közölte, hogy az orosz erők ismét támadták e megye székhelyét és a régiót. Beszámolója szerint Herszon városában három, a régió más részében két helyi lakos sebesült meg a támadásokban. Herszonban az orosz erők eltaláltak egy oktatási intézményt és egy kórházat – emelte ki.

Hozzátette, hogy szerdára virradó éjjel az orosz hadsereg Mikilszke települést ágyúzta a régióban, aminek következtében egy idős házaspár otthonában megsebesült. Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy 650-nel 255 570-re emelkedett. Az ukrán erők előző nap megsemmisítettek egyebek mellett 11 harckocsit és 24 tüzérségi rendszert.

(MTI)

Házi őrizetben lehet az eltűnt orosz tábornok

Eltávolították a pozíciójából, majd házi őrizetbe vették Szergej Szurovikin tábornokot, írja orosz katonai bloggerek és a helyi média értesüléseire hivatkozva a Politico. A VChK-OGPU blog úgy tudja, hogy Szurovikin nem hagyhatja el a lakást, ahol fogva tartják, de látogatókat fogadtak, több beosztottját is beengedték. Hivatalos vizsgálat nem zajlik ellene, ám az orosz biztonsági erőkhöz közel álló hadiblog szerint a tábornoknak „kényelmetlen kérdésekre kellett válaszolnia”.

Az orosz Dossier Center című oknyomozó portál a Wagner-csoport elbukott zendülése után adta hírül, hogy az orosz reguláris erők tábornoka titokban a Wagner kötelékében állt, a katonai magáncég VIP-tagja volt. Rajta kívül még legalább harminc, magas rangú orosz katonai és hírszerzési tisztviselő személyi nyilvántartási számmal rendelkezett a Wagnernél, vagyis ők is VIP-tagjai voltak a szervezetnek.

A június végi Wagner-lázadás után a sajtó arról írt, hogy Szurovikint őrizetbe vették, ugyanis előre tudhatott a lázadásról.

Családja később cáfolta az őrizetbe vételt, de a tábornak azóta sem került elő, tartózkodási helyéről a Kreml sem adott tájékoztatást.

Szurovikint, az orosz légierő kitüntetett parancsnokát Armageddon tábornoknak becézik, a Szíriában végrehajtott, kíméletlen bombázásai miatt. Ő volt az Ukrajnában harcoló orosz csapatok parancsnoka, egészen idén januárig, mikor is leváltották.

A Wagner fenyegetés miatt lezárnak két határátkelőhelyet Litvániában

Litvánia ideiglenesen felfüggeszti két határátkelőhely működését a litván-fehérorosz határszakaszon, közölte a litván kormány szerdán. A döntést Agné Bilotaite litván belügyminiszter a Wagner-csoporttal kapcsolatos aggályokkal indokolta. A június végi oroszországi zendülés után a zsoldossereg az Alekszander Lukasenka belorusz elnökkel kötött alku részeként a lázadás feladásáért cserébe Fehéroroszországba menekülhetett. A csoport fehéroroszországi jelenléte miatt Lengyelország is megerősítette keleti határainak védelmét. Összesen tízezer katonát vezényeltek az érintett szakaszhoz.

Litvánia és Fehéroroszország között összesen hat határellenőrzési pont működik. Ezek közül a Sumskas és Tverecius határátkelőhelyeket zárják le, e hét péntektől.

Lukasenka a közelmúltban Vlagyimir Putyin társaságában viccelődött azzal, hogy a Beloruszba emigrált Wagner zsoldosok elkezdték nyugtalanítani, ugyanis „már mennének kirándulni Nyugatra”.

Kapcsolódó
Lukasenka azzal ugratta Putyint, hogy a Wagner zsoldosai már nagyon lerohannák Lengyelországot
Vasárnap Szentpéterváron fogadata Alekszandr Lukasenkát Vlagyimir Putyin.

(CNN)

Gabonasilókat, raktárakat pusztított az orosz támadás a dunai kikötőben

Gabonasilók és raktárak rongálódtak meg az éjszakai orosz támadás következtében az egyik ukrajnai folyami kikötőben – közölte szerdán délelőtt Odessza régió kormányzója. Oleh Kiper két támadásról számolt be, amelyek fő célpontjai a régió déli részén található kikötői és gabonainfrastruktúra voltak.

@odeskaODA / Telegram / AFP PHOTO

Az elnöki hivatal külön közleményben hangsúlyozta, hogy emberáldozatot a támadás nem szedett.

Az ukrán hatóságok azt egyelőre nem közölték, hogy a megtámadott kikötő működik-e már. Oroszország nem is kommentálta az esetet.

Az ukrán légierő közölte, hogy tizenhárom, Oroszországból indított drónt semmisített meg Odessza és Mikolajiv megyékben. A közleményből nem vált világossá hogy Oroszország hány drónt lőtt ki.

Orosz drónok fenyegettek dunai kikötőt a román határ mentén

Az ukrán légierő szerdán közölte, hogy az orosz hadsereg drónjainak nagy csoportja hatolt a Duna torkolatvidékére, és Izmajil város kereskedelmi kikötője felé vette az irányt, amely közvetlenül a román határon helyezkedik el.

Közösségi médiában megjelent beszámolók szerint légvédelmi tűz hangjait lehetett hallani két ukrán folyamai kikötő, Izmajil és Reni közelben.

A odesszai kormányzó, Oleh Kiper hajnali kettő óra körül arra kérte az izmajili körzet lakosságát, hogy vonuljanak óvóhelyre. Egy óra múltán aztán a légiriadót megszűntette.

Ukrajna dunai kikötői a gabonaexport mintegy negyedét bonyolították, mielőtt Oroszország kilépett volna az ENSZ által támogatott megállapodásból, amely biztonságos átjárást biztosított volna az ukrán gabona Fekete-tengeren keresztüli exportjához.

Az izmaili kikötő elleni legutóbbi orosz támadás augusztus elején az élelmiszerárak világpiaci árát is felfelé hajtotta.

(Guardian)

A fehérorosz határra rendelt katonákat a lett védelmi miniszter

Lettország beveti a hadsereget a Fehéroroszországgal közös határa védelmében, mivel „hibrid fenyegetéseket” észleltek – írja az Al Jazeera a lett védelmi miniszter utasítására hivatkozva. A legfrissebb jelentések szerint az elmúlt huszonnégy órában kilencvenhatan próbálták illegálisan átlépni a határt.

A lett határőrség tisztjeit visszahívták a szabadságukról, hogy segítsenek az őrjáratokban – ismertették még kedden. A határőrség a közleményben megemlítette, hogy „információi vannak a hibrid fenyegetések lehetséges növekedéséről”. Szerintük a fehérorosz hatóságok egyre inkább részt vesznek a lett határt átlépni kívánó emberek – köztük menedékkérők – megszervezésében.

Gints Ivuskans / AFP Az Állami Határőrség egyik tagja járőrözik a kerítés mentén a lett-fehérorosz határon a kelet-lettországi Krivanda közelében 2023. augusztus 8-án.

A határőrség emiatt rendelt el előbb nyaralási tilalmat, majd utóbb a fegyveres erők és a rendőrség segítségét kérték. A lett védelmi miniszter, Inara Murniece ezután utasította a hadsereget, hogy további erőket vezényeljen a határra. A kirendelt katonák számáról adatot nem közöltek.

A lett-fehérorosz határszakasz hossza 172 km. Alekszandr Lukasenko fehérérosz elnököt Lettország azzal vádolja, hogy a világ válságövezeteiből szándékosan hozza a határára az embereket.

Lettország, Litvánia és Lengyelország egyre nagyobb aggodalommal figyelik az illegális határátlépéseket, mióta a Wagner-csoport több száz harcedzett orosz zsoldosa júliusban megérkezett Fehéroroszországba Lukasenko meghívására.

Visszafoglalt egy falut az ukrán hadsereg Donyeckben

Visszafoglalták az orosz erőktől a Donyecki területen lévő Urozsajnye falut.

Az ukrán erők Urozsajnye külterületén sáncolták el magukat, miután visszafoglalták a Donyecki területen lévő települést az orosz erőktől – fogalmazott Hanna Maljar az ukrán védelmi miniszter helyettese szerda reggel, amit úgy kommentált:

Urozsajnye felszabadult.

Financial Times: Az USA arra kéri Iránt, ne szállítsanak több drónt az oroszoknak

Próbálja rávenni Iránt az Amerikai Egyesült Államok, hogy több harci drónt és alkatrészt ne szállítsanak Moszkvának – jelentette szerdán a Financial Times az ügyben tájékozott iráni és más forrásokra hivatkozva.

Mindezt annak keretében teszik, hogy Washington és Teherán igyekszik kölcsönösen enyhíteni a közöttük fennálló feszültségeket, és feléleszteni az iráni atomprogramról folyatott tárgyalásokat.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden azt mondta, üdvözölne bármilyen iráni lépést, amely a „növekvő nukleáris fenyegetés” visszafogására irányul.

Az atomprogramról szóló megbeszélések a múlt heti, fogolycsere-megállapodással kapcsolatos tárgyalásokkal párhuzamosan zajlottak – írta a lap. Irán négy fogva tartott amerikai állampolgárnak engedélyezte, hogy házi őrizetbe kerüljön a teheráni Evin börtönből, míg egy ötödik már eleve házi őrizetben volt.

A múlt héten a Reuters számolt be névtelen források alapján arról, hogy Irán szabadon engedhet öt amerikai állampolgárt egy olyan megállapodás részeként, amelynek célja hatmilliárd dollárnyi iráni pénzeszköz felszabadítása Dél-Koreában.

Három ukrán harci drónt lőttek le Oroszország fölött

Lelőttek három ukrán drónt hajnalban Moszkvától délnyugatra – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium az AFP jelentése szerint. Ukrajna hajnali 5 órakor indította a támadást „három pilóta nélküli légi járművel Kaluga régióban található objektumok ellen” – áll a jelentésben, amely szerint mindegyiket időben észlelték és hatástalanították.

Vlagyiszlav Szapsa tartományi kormányzó szerint a drónokat Moszkvától néhány száz kilométerre semmisítették meg. Személyi sérülésről, anyagi károkról nem számoltak be.

Ez már legalább az ötödik olyan légitámadás augusztusban Kaluga régió felett, amelyet Oroszország szerint sikeresen meghiúsítottak.

Olvasói sztorik