Nagyvilág
Élő
Tájékoztatjuk a NATO-t, hogy a szövetség tagja akarunk lenni
2022. 05. 16. 15:40
Élő
Az Index az orosz állami hírügynökségre hivatkozva arról ír, hogy orosz és ukrán katonák tárgyalásokat folytatnak egymással a mariupoli Azovsztalban, vélhetően a megadásról.
2022. 05. 16. 15:27
Élő
A McDonald's bejelentette, hogy harminc év után kivonul az orosz piacról, és megkezdte üzleteinek eladását.
2022. 05. 16. 12:52
Élő
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn kijelentette, hogy Oroszország szorosan figyelemmel kíséri Finnország és Svédország törekvését, hogy csatlakozzanak az Egyesült Államok vezette NATO katonai szövetséghez. A szóvivő annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy csatlakozásuk semmiképpen sem erősíti meg Európa biztonsági felépítményét – írja a Reuters.
2022. 05. 16. 12:23
Élő
A hadviseléssel foglalkozó amerikai kutatóintézet, az Institute for the Study of War (ISW) elemzésében azt írja, hogy a legfrissebb orosz katonai mozgások alapján Oroszország felhagyhatott azzal, hogy bekerítse az ukrán csapatokat Doneckben és Izjumban, helyette arra koncentrálnak, hogy elfoglalják Luhanszk egész területét.
Élő
Az Országgyűlés fideszes elnöke a Hír Tv Bayer show című műsorában jelezte, nem geopolitikai szakértő, de szerinte az Európai Unió az USA érdekében lép fel a nemzetállamok szuverenitása ellen, az Oroszország elleni szankciók is amerikai érdekeket szolgálnak.
2022. 05. 16. 09:19
Élő
A tervek szerint ma kezdődnek Észtországban azok a nagyszabású NATO-gyakorlatok, amelyeket hónapokkal az ukrajnai orosz invázió előttre terveznek – írja a The Guardian élő háborús közvetítésében.
2022. 05. 16. 08:28
Élő
Az ukrán-magyar határszakaszon 5382 ember lépett be vasárnap Magyarország területére, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 6120-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-vel.
Élő
Volodimir Zelenszki ukrán államfő a szokásos éjszakai videóbeszédében ismét az Oroszországgal szembeni szankciók megerősítését sürgette, és kiemelte annak szükségességét, hogy az európai országok ne fogadják a moszkvai olajimportot.
2022. 05. 16. 06:30
Élő
Finnország miniszterelnöke, Sanna Marin, és az ország elnöke, Sauli Niinistö vasárnap közösen jelentették be, hogy Finnország hivatalosan is kezdeményezi felvételét a NATO-ba.
- 16:48 Hat embert raktak uniós szankciós listára Navalnij halála miatt
- 16:44 Ég a tarló az M7-esnél, a füst veszélyezteti az autópálya közlekedését is
- 16:37 A megállóban hagyta a 13 éves lányt egy busz a 40 fokos hőségben
- 15:53 Elindult a NASA űrbéli mentőakciója
- 15:38 Ezzel a programmal startolt el Taylor Swift és Travis Kelce esküvői hétvégéje New Yorkban
- 15:37 A kormányhivatal minden tevékenységet megtiltott a debreceni Semcorpnál
- 15:24 Karácsony Gergely: Szilágyi Tibor halála a magyar színházi és filmes világ hatalmas vesztesége
- 15:24 50 millió euróért vett német válogatott védőt a Bayern
- 15:11 Kijutott két majom a lakhelyéről a Fővárosi Állatkertben
- 15:10 Tetőről leugorva, lábát törve menekült a rendőrök elől a rabló
- 15:08 Áldozatnak állítja be magát a vállalkozó, aki három éve szedte be a pénzt a térkőre, amit máig sem szállított le
- 14:53 Szijjártó magánrepülései négy év alatt közel ötmilliárd forintba kerültek
- 14:43 Geomágneses vihar érkezik a hétvégén: sarki fényre is számíthatunk
- 14:33 A német szövetség már Nagelsmann távozásának hírében megerősítette, Kloppot szeretnék utódnak
- 14:31 Egy orvos tévesen nyilvánított halottnak egy arizonai kisfiút, hiába győzködték a nővérek, hogy hibát követ el
- 06:00 Kiakadtak a bírák, amiért nekik kellene kipenderíteniük Varga Zs. Andrást
- 12:09 Mégiscsak a HM állta Szalay-Bobrovniczky pihenését az isztambuli Four Seasons luxuslakosztályában
- 10:49 A Fidesz szerint Alföldi Róbert több mint 2 milliárd forint támogatást kapott, a színész szerint ez lehetetlen
- 07:50 Ki az, akinek ráfér a képére, hogy 180 millió forintos táskával flangáljon? – a Tisza Párt egyik legnagyobb támogatója szerint a Fidesz elszórta a vállalkozások fejlesztési forrásait
- 11:30 Török Gábor: Ami a választás óta a Fideszben történt, az ellenzéki párt számára majdnem annyira tragikus, mint a választási eredmény
- 09:04 Magyar Péter reagált cikkünkre: elárulta, hogyan lehetne leváltani a Kúria és az OBH vezetőjét
- 11:37 Cserhalmi György a rákdiagnózisáról: Az ember ilyenkor képes megérteni, mekkora értéke van az életnek
- 08:33 Magyar Péter: Áder János egy igazi közpénzhorgász, ennek vége
- 06:34 HVG: a Legfőbb Ügyészség továbbra is alkalmaz Fidesz-közeli kommunikációs cégeket
- 14:31 Egy orvos tévesen nyilvánított halottnak egy arizonai kisfiút, hiába győzködték a nővérek, hogy hibát követ el
