Egy 70 éves asszony sétált szerda délután Tatabánya egyik parkjában, amikor egy 44 éves férfi hátulról meglökte, majd a nyakából letépte az arany nyakláncát. A nő elesett, az elkövető pedig a zsákmánnyal elmenekült – számolt be az esetről a police.hu.
Az azonnali rendőri adatgyűjtés, valamint a közterület-felügyelet által üzemeltetett városi térfigyelő kamerarendszer felvételei eredményeként sikerült beazonosítani az elkövetőt, ezért a rendőrök egy órán belül megjelentek a lakcímén.
Bár sikerült egérutat nyernie, még aznap este elkapták: a tatabányai rendőrkapitányság szolgálatparancsnoka egy éjjellátó készüléken keresztül felfigyelt egy botra támaszkodó személyre, aki a rendőrök láttán ismét menekülni próbált. Ezúttal nem jutott messzire – a rendőrök elfogták és előállították.
A tetőről való leugrásnak súlyos következménye lett: a férfi bal lába több helyen eltört, ezért kórházba szállították, ahol ellátását követően őrizetbe vették. K. Lászlót a tatabányai nyomozók rablás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki.
A nyomozás során az is kiderült, hogy a letépett nyakláncot a férfi a 42 éves élettársának és egy 19 éves ismerősének adta át, akik azt egy ékszerüzletben értékesítették. Az ékszerért kapott 279.400 forint miatt a két nőt pénzmosás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki.
A nyomozók az elrabolt ékszert lefoglalták, majd a sértettnek visszaadták.
