Nagyvilág
Élő
„Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a NATO álláspontja továbbra is egybeesik a magyar nemzeti érdekkel, miszerint mindent meg kell tenni azért, hogy a konfliktus ne terjedjen tovább Ukrajna határán” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Berlinben a védelmi szövetség külügyminisztereinek informális tanácskozásán.
Élő
Az orosz szárazföldi erők rakétaerői és tüzérségi egységei az éjszaka folyamán mintegy 140 ukrán célpontra mértek csapást – jelentette ki Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hivatalos vasárnap délelőtti hadijelentést ismertetve.
Élő
A NATO-tagállamok külügyminisztereinek berlini találkozójára érkezett Antony Blinken megbeszéléseket folytatott Dmitro Kulebával, Ukrajna külügyminiszterével.
Élő
A budapesti BOK-csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton szombaton 446 menekülőnek segítettek az ott dolgozó munkatársak, az éjszakát 67 ember töltötte a létesítményben – idézi az MTI Budapest Főváros Kormányhivatalának vasárnapi közleményét.
Élő
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma szerint Oroszország donbászi offenzívája veszített a lendületéből, és jelentősen elmaradt az előre tervezett ütemétől.
Élő
A Svédországban kormányzó szociáldemokraták vasárnap arra készültek, hogy kiálljanak az ország NATO-csatlakozása mellett, előkészítve ezzel az utat a hivatalos jelentkezés előtt, egyúttal feladva az évtizedek óta tartó semlegesség elvét Oroszország ukrajnai katonai inváziója miatt – írja a Reuters.
Élő
Amennyiben az Európai Bizottság olajembargóról szóló javaslatot szeretne elfogadni, akkor pénzügyileg és fizikailag is garantálnia kell, hogy az nem okoz kárt a magyar embereknek, nem sérül Magyarország energiaellátásának biztonsága – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Élő
„Mindent megteszünk azért, hogy egy napon az ukrán Mariupolban láthassuk az Eurovízió résztvevőit és vendégeit” – írta ki a Telegram-oldalára Volodimir Zelenszkij.
Élő
Johnson a Daily Mail című konzervatív brit tömeglapnak adott, az újság szombati kiadásában megjelent interjúban kijelentette: az, hogy Nagy-Britannia fegyvereket szállít Ukrajnának, nem azt jelenti, hogy akár közvetett módon Oroszországgal állna harcban.
2022. 05. 14. 16:44
Élő
A G7-országok soha nem fogják elismerni az Oroszország által ukrajnai háborúja révén, erővel megváltoztatni akart határokat - jelentette ki az iparilag legfejlettebb hét országot tömörítő csoport a háromnapos németországi találkozóját lezáró, szombati nyilatkozatában.
2022. 05. 14. 16:11
Élő
Olaf Scholz német kancellár nem észlel semmilyen változást Vlagyimir Putyin orosz elnök hozzáállásában az Ukrajna ellen indított háborúhoz, amely szerinte „esztelen” és „az egész világnak árt”.
Élő
A Vörös Hadsereg dicsőségét hirdető, a szovjet korszakból származó és heves viták tárgyát képező monumentális rigai emlékű lebontásáról határozott pénteki ülésén a városi tanács.
2022. 05. 14. 12:47
Élő
A Magyar Közlönyben megjelent, Orbán Viktor miniszeterelnök által aláírt határozat szerint a kormány orvostechnikai eszközöket adományoz az ukrán egészségügyi minisztériumnak.
2022. 05. 14. 10:10
Élő
Az orosz állami hírügynökség nyomán ír arról a 444, hogy az Állami Duma, az orosz parlament alsóháza azt javasolja, vegyék fel Lengyelországot is a „nácitlanításra” szoruló országok listájára, ezzel reagálva a lengyel vezetők Putyint kritizáló kijelentéseire.
2022. 05. 14. 10:09
Élő
Az ukrán csapatok visszavonulásra kényszerítették az orosz egységeket Harkiv városából.
- 15:38 Ezzel a programmal startolt el Taylor Swift és Travis Kelce esküvői hétvégéje New Yorkban
- 15:37 A kormányhivatal minden tevékenységet megtiltott a debreceni Semcorpnál
- 15:24 Karácsony Gergely: Szilágyi Tibor halála a magyar színházi és filmes világ hatalmas vesztesége
- 15:24 50 millió euróért vett német válogatott védőt a Bayern
- 15:11 Kijutott két majom a lakhelyéről a Fővárosi Állatkertben
- 15:10 Tetőről leugorva, lábát törve menekült a rendőrök elől a rabló
- 15:08 Áldozatnak állítja be magát a vállalkozó, aki három éve szedte be a pénzt a térkőre, amit máig sem szállított le
- 14:53 Szijjártó magánrepülései négy év alatt közel ötmilliárd forintba kerültek
- 14:43 Geomágneses vihar érkezik a hétvégén: sarki fényre is számíthatunk
- 14:33 A német szövetség már Nagelsmann távozásának hírében megerősítette, Kloppot szeretnék utódnak
- 14:31 Egy orvos tévesen nyilvánított halottnak egy arizonai kisfiút, hiába győzködték a nővérek, hogy hibát követ el
- 14:27 Szabadnapos mentősök élesztettek újra egy nőt egy baranyai strandon
- 14:08 Felgyorsult játék, könyörtelen döntéskényszer – ez állhat a rekordmennyiségű öngól hátterében
- 13:59 Kiderült, melyik a leggyorsabb pók a világon
- 13:58 Több ezer ember halt meg Nyugat-Európában a hőhullám miatt a hatóságok szerint
- 12:43 A színpadtól a szinkronstúdióig – Szilágyi Tibor élete képekben
- 10:31 Meghalt Szilágyi Tibor
- 10:49 A Fidesz szerint Alföldi Róbert több mint 2 milliárd forint támogatást kapott, a színész szerint ez lehetetlen
- 11:30 Török Gábor: Ami a választás óta a Fideszben történt, az ellenzéki párt számára majdnem annyira tragikus, mint a választási eredmény
- 12:09 Mégiscsak a HM állta Szalay-Bobrovniczky pihenését az isztambuli Four Seasons luxuslakosztályában
- 09:04 Magyar Péter reagált cikkünkre: elárulta, hogyan lehetne leváltani a Kúria és az OBH vezetőjét
- 08:33 Magyar Péter: Áder János egy igazi közpénzhorgász, ennek vége
- 11:37 Cserhalmi György a rákdiagnózisáról: Az ember ilyenkor képes megérteni, mekkora értéke van az életnek
- 06:34 HVG: a Legfőbb Ügyészség továbbra is alkalmaz Fidesz-közeli kommunikációs cégeket
- 06:25 „Rendkívül sajnálom, hogy így ért véget Luka utolsó vb-je” – a horvát kapitány nehezen találta a szavakat a portugálok elleni kiesés után
