Egy 13 éves lány hiába várta a buszt a megállóban Debrecenben, a sofőr nem állt meg, a lánynak pedig másfél órát kellett gyalogolnia a 40 fokos hőségben, írja a Blikk. A közlekedési társaság a lapnak reagált az ügyre, mint írták: soron kívül vizsgálták ki a történteket.
Az útpadkánál látta meg az utast
A MÁV – tavaly teljesen beleolvadt a Volánbusz a cégbe – kommunikációs igazgatósága közölte: „A buszon lévő kamerafelvétel alapján a megállóhelyen nem várakozott, nem állt utas, leszálló utas pedig nem volt, ezért a szabályok szerint az autóbusz nem állt be a buszöbölbe.”
Az autóbusz-vezető kollégánk elmondta, hogy a buszöböl végénél található útpadkánál látott egy érkező utast, akit azonban csak akkor észlelt, amikor a biztonságos megállásra vonatkozó szabályok betartásával már nem volt lehetősége a megállásra és a felszállításra
– fogalmaztak, jelezve, hogy az autóbusz-vezetőik kizárólag a kijelölt megállóhelyeken állhatnak meg le- és felszállítás céljából.
Fegyelmi felelősségre vonás jöhet
Egyúttal hangsúlyozták: „A vonatkozó szabályok szerint menetrend szerint közlekedő autóbuszjáratoknak a menetrendben meghirdetett megállókban meg kell állniuk, ha van felszálló utas vagy a leszállási szándékot jelezték. A megállóhely előtt lassítani kell, hogy minderről kellően meg lehessen győződni. Ha a jármű tele van, akkor az autóbusz-vezetőinknek tájékoztatniuk kell a várakozókat erről és a további utazási lehetőségekről.”
A közlekedési társaság végül leszögezte, hogy amennyiben egy vizsgálat során kiderül, hogy a gépjárművezető szabályszegést követett el, és indokolatlanul tagadta meg az utasfelvételt, az eset súlyának függvényében fegyelmi felelősségre vonásra kerülhet sor, amely a figyelmeztetéstől kezdve – ismételt vagy súlyos mulasztás esetén – egyéb munkajogi szankciókig terjedhet.
