Nagyvilág
Élő
Az orosz erők csütörtökön ismét heves támadást intéztek Ukrajna második legnagyobb városa, a keleti országrészben lévő Harkiv ellen, az eddigi információk szerint két polgári lakos vesztette életét és 21-en sebesültek meg - közölte Oleh Szinyehubov Harkiv megyei kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
2022. 07. 21. 16:05
Élő
Az Európai Unió Tanácsa csütörtökön elfogadta az Oroszország elleni hetedik uniós szankciócsomagot, amelynek értelmében importtilalmat vezetnek be az orosz aranyra, ezen belül az aranyból készült ötvöstermékekre is, továbbá szigorítják egyes csúcstechnológiai áruk exportellenőrzését.
Élő
A holland kormány az ország partjainál horgonyzó tengerjáró hajókat ajánlaná fel ideiglenes szállásként a menekülteknek, írta csütörtökön a Dutchnews hírportál, Eric van der Burg menekültügyekért felelős államtitkár bejelentésére hivatkozva.
Élő
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Moszkvába utazik, ahol találkozik Alexander Novak energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel, Denis Manturov ipari és kereskedelmi miniszterelnök-helyettessel, valamit Szergej Lavrov külügyminiszterrel, tájékoztatta Paczolay Máté külügyi szóvivő az MTI-t.
Élő
A központi vásárcsarnok épületét érte támadás a donyecki Bahmutban – számolt be az ukrán katasztrófavédelem a Telegram csatornáján keresztül.
2022. 07. 21. 11:11
Élő
Az ukrán jegybank 25 százalékkal leértékelte a hrivnyát az amerikai dollárral szemben.
2022. 07. 21. 10:20
Élő
Az orosz erők és oroszbarát szeparatisták továbbra is kisebb támadásokat igyekeznek végrehajtani a donbaszi fronton, és közelednek Ukrajna második legnagyobb erőművéhez – derült ki a brit védelmi minisztérium napi jelentéséből.
2022. 07. 21. 08:28
Élő
Közép-európai idő szerint reggel 6 és reggel 7 óra között már 29 284 591 kilowattórát mértek az Oroszországból Németországba tartó Északi Áramlat I.
2022. 07. 21. 08:05
Élő
Az Egyesült Államok decemberre globális ársapka bevezetését reméli az orosz olajra – derült ki az Egyesült Államok pénzügyminiszter-helyettesének nyilatkozatából.
2022. 07. 21. 07:32
Élő
Collen Kelapile, az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának (ECOSOC) elnöke az AP hírügynökségnek azt mondta: a koronavírus-járvány, az éghajlatváltozás és az orosz-ukrán háború mindenhol példátlan visszaesést hozott a globális szegénység és éhezés elleni küzdelemben és a gyermekek minőségi oktatásában elért több évtizedes haladás szempontjából.
2022. 07. 21. 07:12
Élő
William J.
2022. 07. 21. 06:44
Élő
A legújabb katonai segélycsomag részeként az Egyesült Államok négy további, nagy hatótávolságú rakéta-sorozatvető rendszert (HIMARS) szállít Ukrajnának – jelentette be Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter szerdán Washingtonban.
2022. 07. 20. 21:43
Élő
A helyszínen tartózkodó Magyar Levente államtitkár jelentette be, hogy „Magyarország tettekre váltja ígéreteit”.
2022. 07. 20. 20:18
- 21:56 Megjelent az ügynökaktákról szóló kormányhatározat
- 21:38 A Fidesz a Magyar Péter által bejelentett iskolakezdési támogatást bírálta, a kormányfő visszaszólt
- 21:17 200 civil állatvédő szervezet támogatásáról intézkedett Gajdos László
- 21:05 Hegedűs Zsoltnak augusztus 15-ig várólista-csökkentő programot kell kidolgoznia
- 20:48 Magyarország megvonta a menedékjogot az Orbán-kormány által befogadott lengyel politikusoktól
- 20:45 Unai Simón vb-rekordot döntött, a spanyolok gálázva jutottak tovább Ausztria ellen
- 20:30 Mégis fizet hathavi juttatást a kormány az előző kabinet államtitkárainak
- 20:23 A nap legfontosabb hírei – 2026. július 2.
- 20:06 Végleg megszerezte magyar válogatott játékosát az ETO FC
- 19:56 Hoppál Péter nem kéri a komlói díszpolgári címet
- 19:45 Kapitány István: Egyelőre nem igazolható kapcsolat a hőség és a két postai dolgozó halála között
- 19:31 Divinyi Zsombor lehet az Országgyűlés Hivatala új főigazgatója
- 19:29 Családi okok miatt lemondta a világbajnokságot Szatmári András
- 19:05 Bundázás miatt kizártak egy cseh csapatot az Európa Ligából
- 19:05 Árulás, ha a legjobb barátnőd filmre viszi a párkapcsolati válságodat?
- 11:22 Ünnepelt gyereksztár, hírhedt partikirálynő, nagy visszatérő – 40 éves lett Lindsay Lohan
- 15:53 Vitézy elszámoltatja Szentkirályi Alexandrát az egyik kekvával kapcsolatban
- 14:05 Vissza a múltból: a kormány átnevezné a vármegyéket megyékké, a főispánokat kormánymegbízottakká
- 13:13 Hann Endre: Előbb-utóbb apadni fog a Tisza
- 14:27 Kormányzati sajtótájékoztató: Magyar Péter azonnali vizsgálatot rendelt el a meghalt postások ügyében, Wizz Airrel fog utazni jövő héten Ankarába
- 10:38 Megtalálták a Balatonban az eltűnt kaposvári férfi holttestét
- 15:54 A Védvonal a rákbeteg Ákost gyalázó kommentek miatt intézkedett
- 16:01 Több mint 2000 ember vízellátását sodorta veszélybe egy férfi, aki megnyitott egy tűzcsapot Mosdóson
- 10:27 Horváth P. Andrást szavazták meg a közmédia új, átmeneti vezetőjének
- 19:45 Kapitány István: Egyelőre nem igazolható kapcsolat a hőség és a két postai dolgozó halála között
