Május közepén a NAV Repülőtéri Igazgatósága két gyanús csomagra figyelt fel, és nem is tévesen fogtak gyanút, ugyanis összesen 26 kilogrammos ketaminküldeményt találtak.
A találat miatt jelzéssel éltek a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) felé, ami után a Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal (KBEH) büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen.
A KR NNI kábítószer-bűnözés elleni nyomozói a részletes büntetőeljárás során a holland hatóságok közreműködésével megállapították, hogy a drogot tartalmazó csomagokat egy holland férfi adta fel Budapesten postai úton Hongkongba.

Ezután a nyomozók a Budapestre delegált kínai rendőri összekötő, illetve az Interpol segítségével felvették a kapcsolatot a Hongkongi Rendőr-főkapitányság kábítószer-bűnözéssel foglalkozó egységével. Az Interpolon keresztül nemzetközi műveletet kezdeményeztek, ennek köszönhetően a hongkongi nyomozók május 20-án elfogták a ketamincsomagok nepáli címzettjét. A férfit gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, és jelenleg letartóztatásban van.
A magyar nyomozók ezzel párhuzamosan a holland férfi felkutatásán dolgoztak. A KBEH emberei május 25-én egy VII. kerületi étteremben fogták el a 47 éves gyanúsítottat, miközben ebédelt. Ezt követően jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmének megalapozott gyanújával kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.
A police.hu azt írja, hogy a KR NNI a hongkongi és holland hatóságokkal közvetlenül együttműködve igyekszik kideríteni, hogy a nagykereskedelmi mennyiségű ketamin pontosan honnan származik, és azt is, hogy mi volt a végcélja.

