Nagyvilág

Kína nem a globalizáció lebontására, hanem annak irányítására törekszik

Noel CELIS / AFP
Noel CELIS / AFP
Kezdetét vette a jubileumi pártkongresszus Kínában, melyen Hszi Csin-ping minden bizonnyal újabb öt évvel meghosszabbítja a hatalmát. Ázsia erős embere saját elmondása szerint a viharos tenger próbatételeire igyekszik felkészíteni országát. Vörös Zoltán Kína-szakértő segítségével sorra vettük, milyen geopolitikai kihívásokkal kell szembenéznie a globális dominanciára törő nagyhatalomnak.

A veszélyeknek béke idején is legyenek tudatában. Hozzák rendbe a házaikat, mielőtt elered az eső, és készüljenek fel a nagy szél és a hullámok, sőt, a baljós, viharos tenger próbatételeire

– fogalmazta meg költői képekben intelmeit Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár, államfő az országot irányító Kínai Kommunista Párt huszadik kongresszusán. A sorsfordító eseményen Hszi az „ország Putyinjává” készül válni, ugyanis kihívó híján minden bizonnyal szakít elődei (Csiang Cö-min, Hu Csin-tao) gyakorlatával, és marad vezetőként egy harmadik ciklusra – amelyet aztán, ki tudja, még hány követhet. Az ötévente megrendezett, egyhetes ülésre mintegy 2300 küldött érkezett Pekingbe, ahol várhatóan az új pártszabályokról is határoznak, de ami legfontosabb: döntenek az ország vezető tisztviselőinek személyéről, köztük a pártot irányító csúcsszerv, a jelenleg hét fős Állandó Bizottság tagjairól.

Arról azonban csak találgatni tudunk, milyen hatalmi erők feszülnek egymásnak a kongresszuson, miután az zárt ajtók mögött zajlik, és a napirendi pontok sem világosak.

Hszi Csin-ping a csaknem kétórás, de a szokásosnál így is rövidebb nyitóbeszédében védelmébe vette keménykezű kormányzását, melynek köszönhetően saját értékelése szerint

  • sikerült megvédenie nemzetét a világjárvány pusztításától,
  • megtisztítania a korrupciótól a hadsereget és a pártvezetést,
  • komoly eredményeket elérnie a klímavédelem terén,
  • valamint letörnie a kormányellenes megmozdulásokat Hongkongban.

Egyúttal a világ legnagyobb politikai pártjának, a 96 millió tagot számláló Kínai Kommunista Pártnak a bizalmát kérte ahhoz, hogy biztosítani tudja Kína felemelkedését egy olyan korszakban, amikor sűrűsödnek a fellegek a világpolitika egén.

Ki rendezi az új világrendet?

A kommunisták a kongresszuson meghatározzák az ország alapvető politikai irányvonalát, azonban új irányok helyett inkább a jelenlegi tendenciák erősítésére lehet számítani.

Jelenleg olyan jelentős változások gyorsulnak fel az egész világon, amilyenekre egy évszázada nem volt példa

– szögezte le beszédében az ország vezetője, hozzátéve, ebben a formálódó geopolitikai környezetben a pártnak „céltudatosnak, bátornak és magabiztosnak” kell lennie, és nem szabad engednie a „befolyásolásnak, a nyomásgyakorlásnak és a megfélemlítésnek”.

LI XUEREN / XINHUA / AFP Középen Hszi Csin-ping kínai elnök a KKP 20. kongresszusán a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2022. október 16-án.

Hszi nyitó beszédében 39 alkalommal hangzott el az „új korszak” kifejezés, amely Dr. Vörös Zoltán Kína-szakértő szerint arra utalhat, hogy a magabiztos, asszertív külpolitika folytatódik, és néhol (ahogy ez pár térségben már eddig is tapasztalható volt) agresszivitásba fordul.

A Pécsi Tudományegyetem adjunktusa a 24.hu-nak elárulta, sok újdonság nem hangzott el eddig a kongresszuson, hiszen Hszi ugyanarra erősített rá, amit eddig is tudtunk: Kína nagyobb részt követel magának a globalizációból.

Ezt nevezhetjük globalizáció 2.0-ának vagy sinoglobalizációnak is, a kínaiak szeretik inkluzív globalizációnak hívni. Ezek a fogalmak valójában ugyanazt takarják: Kína irányító szerephez akar jutni ebben az átalakuló világrendben. Hogy miként fog kinézni, arról csak szcenáriókat tudunk felvázolni, hogy multipoláris vagy bipoláris lesz-e, de az biztos, hogy Kína nem a globalizáció lebontásában, hanem annak nagyobb fokú irányításában érdekelt

– véli Vörös Zoltán. Hozzáteszi: a kínai külpolitika az állandóságot képviseli ebben a változó, átalakuló világrendben, és nincs is annyira középpontban, hogy mi történik az országban, hiszen a 2017-es választás és a 2018-as alkotmánymódosítás óta mindenki tudja, hogy Hszi marad az ország élén.

Anthony Blinken amerikai külügyminiszter szerint Kína profitált a legtöbbet abból a nyitott nemzetközi világrendből, melynek most a megváltoztatására törekszik. Úgy látja, hogy a második számú nagyhatalmat önző célok vezérlik, ugyanis

Kína kevésbé akar függeni a világtól, miközben azt szeretné, hogy a világ egyre jobban függjön tőle.

Teljes mellszélességgel a zéró Covid mellett

A kongresszus idején emberek tízmillióit érintették korlátozó intézkedések országszerte, így nagy várakozás övezte, milyen irányvonalat jelöl ki a párt a koronavírus-járvány elleni védekezésben. A Tienanmen téri Nagy Népi Csarnokában csupa arcmaszkot viselő küldött hallgatta Hszit, aki kiemelte, hogy országa „az emberi életet mindennél értékesebbnek tartja”, így aligha várható, hogy a közeljövőben Kína szakít a zéró Covid politikájával annak ellenére, hogy a tízmilliós városok lezárása, az utazás és a kereskedelem korlátozása alaposan lefékezte a gazdasági növekedést.

Kapcsolódó
Sorra zárják le a kínai városokat a koronavírus miatt
Minden eddiginél erősebb a mostani hullám.

A Covid elleni zéró tolerancia kötelező, rendszeres tömeges teszteléssel, kötelező karanténnal, gyors lezárásokkal és kiterjedt digitális megfigyeléssel tartható fent. Hszi értelmezésében az egész nép háborút indított a vírus terjedése ellen, melynek köszönhetően reménykeltő eredményeket értek el a „járvány elleni küzdelem, valamint a gazdasági és társadalmi fejlődés terén”. Mielőtt a koronavírus elleni védőoltások forgalomba kerültek volna, a drákói szigorral végrehajtott járványkezelés valóban eredményesnek bizonyult – a működő demokráciák közül ezen a téren Tajvan és Új-Zéland könyvelhetett el hasonló sikereket –, ám azóta Észak-Koreával együtt különutasnak számítanak, a világ többi országa ugyanis inkább megpróbál együtt élni a vírussal.

ISAAC LAWRENCE / AFP Hszi Csin-ping  kongresszusi nyitóbeszéde látható egy kivetítőn Hong Kongban 2022. október 16-án.

Miközben a világ országainak a járvány elleni küzdelem kötötte le az erejét, Vuhanban, a vírus hajdani epicentrumában 2021-re az élet visszatért a régi kerékvágásba. Úgy tűnt, hogy a járvány utáni világ előképét látjuk, azonban

miután a vírus lényegesen fertőzőbb omikron variánsa is betört Kínába, a hatóságoknak egyre szigorúbb intézkedéseket kellett bevezetniük, hogy tartani tudják a Coviddal szembeni zéró toleranciát.

Az emberek lassan három éve kénytelenek tűrni a szigorú korlátozó intézkedéseket, és ez a feszültség az országban ritkaságnak számító demonstrációkban, polgári engedetlenségi akciókban is testet öltött: mindössze pár nappal a kongresszus kezdete előtt egy pekingi felüljárón is tiltakozó transzparensek díszelegtek, melyek Hszi lemondását és a zéró Covid politika eltörlését követelték.

Vörös Zoltán úgy látja, hogy a KKP azért ragaszkodik továbbra is a zéró Covid politikához, mert az új, mRNS technológia továbbra sem áll a rendelkezésükre. Ez a probléma gyökere, ugyanis az idős kínai társadalom nincs beoltva az új típusú vakcinákkal.

A folyamatos lezárások azt a célt szolgálják, hogy nehogy újra végigsöpörjön egy járvány a természetes védettséggel nem rendelkező lakosságon.

Vörös szerint, ha tehetnék, megszabadulnának a szigorú intézkedésektől, mivel tényleges veszélyt jelent a pártra nézve, még ha annak hatalmát nem is rengeti meg. Ezzel együtt rövid távon az emberek nyílt elégedetlensége a kínai geopolitikai törekvéseket aligha áshatja alá, mivel a kommunista párt továbbra is nagyon erős kontrollt gyakorol a társadalom felett.

Megbízható adatok ugyan nem állnak rendelkezésre a kommunista párt népszerűségét illetően, de jelenlegi ismereteink szerint Hszi továbbra is töretlen népszerűségnek örvend a kínaiak körében, melyet a szegénység felszámolására és a középosztály felépítésére tett törekvések, valamint a – politikai ellenfelekkel való leszámolásra is alkalmas – korrupcióellenes kampányok erősítettek meg az elmúlt tíz évben.

Vörös hosszú távon sokkal inkább Hszi teljhatalomra törését, a hatalom centralizációját érzi fenyegetésnek a nemzetközi rendszerre nézve.

Marad a kemény retorika a tajvani kérdésben

Hszi beszédében szóba került az elmúlt hónapokban újból felforrósodó tajvani konfliktus:

A történelem kerekei tovább gördülnek Kína újraegyesítése és a kínai nemzet újjászületése felé. Országunk teljes újraegyesítését meg kell valósítani, és kétségtelenül meg is valósítható.

Amerikai hírszerzési értesülések szerint a történelem kerekei 2027 végére – tehát Hszi soron következő ciklusának a végére – gördülhetnek odáig, hogy Kína képes legyen Tajvan elfoglalására. A pekingi kormányzat a közelmúltban egyre élesebben fogalmazott a kérdésben: leszögezték, hogy az országegyesítés Tajvannal elkerülhetetlen, melyet a reformer Teng Hsziao-ping nevéhez köthető „egy ország, két rendszer” elve alapján képzelik el.

Hszi azzá a történelmi jelentőségű vezetővé szeretne válni, aki a nemzetegyesítést végrehajtja.

A vezető kijelentette, továbbra is „a békés újraegyesítésre” fognak törekedni, azt azonban nem ígérik, hogy lemondanak „az erő alkalmazásáról”, fenntartva annak a lehetőségét, hogy „minden lehetséges eszközt” bevessenek.

Vörös szerint Tajvan kérdésében nem fognak változtatni: Kína továbbra is saját tartományának tekinti a szigetet. Üzenetértékű lehet, ha a leköszönő külügyminiszter, Vang Ji hivatalát a tajvani ügyekért felelős tisztviselő örökli meg.

Ritchie B. Tongo / EPA / MTI Lőszert visznek tüzérek a dél-tajvani Pingtung megyében tartott hadgyakorlaton 2022. szeptember 7-én. Az előző napon kínai vadászrepülőgépek átlépték a nem hivatalos kínai-tajvani határt, a Tajvani-szoros középvonalát.

Az elmúlt időszakban sokan hasonlították a Krímhez és az ukrajnai helyzethez a tajvani kérdést – hiszen ugyanúgy egy nagyhatalom igyekszik bekebelezni a kisebb szomszédját –, de ez több szempontból sem állja meg a helyét. Ukrajna a háborút megelőzően is a poszt-szovjet térség egyik legszegényebb, korrupcióval terhelt állama volt, míg Tajvan – annak ellenére, hogy függetlenségét hivatalosan csak 15 ország ismeri el, és az ENSZ-nek sem tagja – Ázsia legfejlettebb demokráciája, amely rendkívül magas hozzáadott értékkel bír a globális ellátási láncokban. A térség földrajzi helyzete is lényegesen eltérő: gyakorlatilag az egész sziget egy nagy hegy, ahol az ellenséges lakosság egy évtizedekig elhúzódó, alacsony intenzitású gerillaháborúra késztetheti a kínaiakat. A tajvani nemzeti identitás ugyanis a fenyegetettség közepette jelentősen megerősödött:

mára a népesség 63,7 százaléka vallja magát tajvaninak, miközben harminc éve még csak 17,6 százaléknyian gondoltak magukra így, ráadásul kétharmaduknak van rossz véleménye Kínáról, az egyesülést pedig mindössze 6,4 százalékuk támogatja.

Vörös úgy látja, hogy a jelenlegi status quo akár hosszú távon is működhetett volna, de az elmúlt pár évben több esemény is felkavarta az állóvizet. Nancy Pelosi házelnök látogatása és a Tajvan függetlenségének kérdésében rendre élesen fogalmazó Caj Jing-ven megválasztása mellett Kína is követett el hibákat: a hongkongi tüntetések leverése, valamint a beavatkozás a hongkongi választásokba megerősítette a tajvaniakat abban, hogy az „egy ország, két rendszer” elve Hszi autokráciájában a továbbiakban aligha érvényesíthető.

Kína továbbra is egy imázsépítésben van, aminek nem igazán jönne jól a tajvani konfliktus eszkalációja. Valójában ők nem kezelnék a szuverenitás megsértésének, hiszen a saját országuk részének tekintik, de a nemzetközi közvélemény szemében ezt lehet rosszul vagy hibásan kommunikálni. A jelenlegi kínai imázs arra épít, hogy ők egy békésen felemelkedő állam. Ennek pedig ez ártana. Pláne azokban a térségekben, ahol komoly gazdasági, energiaügyi együttműködésekkel rendelkeznek, ezek nem jó üzenetek. Európa egy elképesztően fontos piac számukra, ahol egy Tajvant elfoglaló lépés után nagyon nehéz lenne folytatni a kapcsolatokat

– érvel Vörös, hozzátéve, hogy a jelenlegi status quo fenntartása eddig sem okozott problémát Kínának. Amikor az elnök gondolatai bekerültek az alkotmányba, ott már szerepelt az újraegyesítés gondolata, ezért ebben a tekintetben sem szolgált sok újdonsággal a kongresszusi beszéd. Ha nincs Pelosi látogatása, feltehetően nem kap ilyen erős hangsúlyt a tajvani kérdés.

Hidegül az amerikai kapcsolat

A párt uralmát fenyegető veszélyekkel szembeni küzdelem Hszi beszédének visszatérő motívuma volt. A teljes felszólalásban 26 alkalommal hangzott el a „nemzetbiztonság” szó, melyet elődje, Hu egy évtizeddel ezelőtti kongresszusi beszédében csak négyszer említett. 2012-es hatalomra jutása óta Hszi példátlan méretű megfigyelő hálózatot épített ki, amely kamerák és más megfigyelő berendezések kiterjedt hálózatán és mesterséges intelligencián alapul, így az ellenvélemények nem maradnak észrevétlenül sem az utcán, sem az online térben. Ennek következtében Hszi kifigurázása is tizennyolc év börtönnel sújtható. Az országra leselkedő félelmek így már az országhatárokon kívül gyülekeznek.

Hszi a tajvani kérdéssel összefüggésben kiemelte, az erő alkalmazására külső beavatkozás miatt kerülhet sor, mellyel félreérthetetlenül az Egyesült Államokra és szövetségeseire célzott.

A kínaiak az ország 21. századi felemelkedésében és újraegyesítésében látják a revans lehetőségét – az első ópiumháborútól a népköztársaság 1949-es kikiáltásáig tartó megaláztatásokért, „a nemzeti szégyen évszázadáért” – a Nyugattal szemben, mellyel gyakran a mai Egyesült Államokat azonosítják.

A retorika a kínaiakkal szemben az amerikai oldalon is egyre ellenségesebbé válik. Pelosi házelnök és az utána következő amerikai delegációk látogatása Tajpejben, valamint Joe Biden amerikai elnök nemzetbiztonsági stratégiája, amely Kínát az Egyesült Államok biztonságát és globális dominanciáját fenyegető veszélyként azonosította, a két nagyhatalom közötti kapcsolat elhidegülésének irányába mutatnak.

Taiwan Presidential Office / AFP Nancy Pelosi és Caj Jing-ven Tajpejben tartott találkozójuk során 2022. augusztus 3-án.

Ezt erősíti, hogy a csendes-óceáni térségben az Egyesült Államoknak – a közép-európai régióval szemben – közvetlen geopolitikai érdekei vannak. A ’79-ben elfogadott tajvani kapcsolatokról szóló törvényt stratégiai homállyal fogalmazták meg, azonban Tajvan és az Egyesült Államok történelmi okokból immár hét évtizede szövetségese egymásnak, melynek felmondása nem csak a távol-keleti régió amerikai szövetségeseinek biztonságát kérdőjelezné meg, de az amerikai, globális hegemóniát is felszámolná. Emellett a sziget megszerzése egy csapásra ablakot nyitna a Csendes-óceánra a kínai haditengerészet számára, melynek az egyik legfontosabb stratégiai problémája, hogy a Kelet- és a Dél-kínai-tengerre be vannak zárva, szigetláncok veszik körbe őket japán, valamint amerikai bázisokkal, megfigyelő állomásokkal.

Az egy Kína elvet Pelosi látogatása sértette meg igazán. Hiába beszél arról az amerikai külpolitika, hogy ők nem szólnak bele a kínai szuverenitásba, ezzel megtették

– magyarázza Vörös Zoltán.

Úgy látja, a nagyhatalmak elhidegülése ezúttal inkább az amerikai érdekeknek kedvez. Gazdasági szempontból egyik félnek sem kedvez a konfliktus eszkalációja a kölcsönös függés miatt, ráadásul a Biden-adminisztráció alatt láttunk engedményeket a két ország közötti kereskedelemben – főleg a Donald Trump-féle keményvonalas politikához képest, amely komoly piacokról száműzte Kínát –, elsősorban azért, hogy elkerüljék a technológiai lemaradást.

Vörös úgy látja, az átalakuló világrendben várhatóan nagyobb súlya lesz az ázsiai államoknak, amit az Egyesült Államok próbál lassítani, maga számára kényelmessé tenni. Egy bipoláris világ, melyben a nyugatot az amerikaiak vezetik, egy sokkal kedvezőbb szcenárió a számukra, mint egy multipoláris világ, melyben az USA csak az egyik szereplő lenne a sok közül.

Kína nem feltétlenül abban gondolkozik, hogy a mai értelemben vett szuperhatalommá emelkedjen: számára sokkal inkább egy multipoláris, több pólusú világrend volna kedvező, melyben hatása van a folyamatokra.

Amerika ezért igyekszik Oroszországra tolni Kínát, hogy ismét kétpólusúnak tűnjön a világ, ami egy leegyszerűsítő értelmezése a kínai-orosz kapcsolatoknak.

Érdekházasság az orosz-kínai kapcsolat

A kínai külpolitikát hosszú ideig a Teng-féle 24 karakteres stratégia alapozta meg, amely a folyamatok higgadt mérlegelésére, türelemre és a valódi képességek „elrejtésére” helyezi a fókuszt. Alacsony profilt fenntartani, kerülni kell a reflektorfényt, amíg eljön a megfelelő pillanat.

A kínai geopolitikát ezért elsősorban a szövetségkötéstől való elzárkózás és a be nem avatkozás jellemezte. Peking inkább a kevés elköteleződést jelentő stratégiai partnerségi megállapodásokat favorizálja, melyek különböző, például gazdasági egyezményeken alapulnak. Vörös szerint ezen a téren az elmúlt években érzékelhető a változás.

Kína megpróbál benyomulni azokba a térségekbe, ahol az Egyesült Államok pozíciói meggyengülnek. Ez megfigyelhető volt Délkelet-Ázsiában és Közép-Ázsiában is.

Emellett Pakisztán, bizonyos esetekben Észak-Korea, és az utóbbi években pedig Oroszország ápol szorosabb szövetséget a kínaiakkal.

Az oroszokkal való egyensúlyozó szerep várhatóan a következő években is fennmarad, ugyanakkor a két ország Vörös szerint nem természetes szövetségese egymásnak.

Kína a jelenlegi helyzetben nem csinál mást, csak amit a Nyugat csinált évtizedeken keresztül: olcsó nyersanyagot szerez be Oroszországból

– hangsúlyozza Vörös, hozzátéve, hogy India ugyanúgy importőre az orosz energiának, ennek ellenére még sincsenek úgy pellengérre állítva a médiában.

Kína és Oroszország kapcsolata egy érdekházasság: Oroszország eladni akar, míg Kína biztonságos nyersanyaggal kívánja vezetékeken keresztül ellátni a gazdaságát. Emellett akár a haditechnológia, akár a közép-ázsiai térség tekintetében kimondottan riválisai egymásnak.

Kína nem fogalmazott meg éles, értékalapú kritikát az ukrajnai háború kérdésében, de a Sanghaji Együttműködési Szervezet szamarkandi csúcstalálkozója igazolta, hogy nem boldogok az orosz lépésektől.

Hol tart most a kínai befolyás?

Kína a feltételek nélküli partnerség jegyében építette befolyását: a tőkeimportáló országoktól – az egy Kína elvének elfogadásán túl – nem kért a nyugati donorokhoz hasonló demokratikus intézményi feltételeket. A befektetési szakértők aggodalmait felerősítette, hogy 2013-ban útjára indult az Egy Övezet Egy Út, más néven az Új Selyemút projekt, amely sok százmilliárd dollárt fektetett a fejlődő világ infrastruktúrájába. Az Új Selyemút mögöttes célja a „teljes afro-eurázsiai térség gazdaságának átállítása úgy, hogy Kína váljon mindezek központjává”. Ennek kapcsán gyakran érte az a vád a kínai pénzügyi szerepvállalást, hogy adósságcsapdába kergeti a tőkeimportáló országokat (jellemző hivatkozási pont a Srí Lanka-i Hambantota kikötő esete), azonban az, hogy Kína direkt finanszíroz halálra ítélt projekteket inkább egy nyugati érdekek által felhangosított mítosz.

A kínaiak emellett az ENSZ-en keresztül igyekeznek hatást kifejteni, ahol szintén a nyugati moralista állásponttal szemben egy érdekalapú reálpolitikát érvényesítő nézőpontot képviselnek.

Kína elkötelezett az ENSZ támogatásában. Mindkét büdzsében már a második legnagyobb finanszírozók, a katonai missziókba pedig sokkal több embert küldenek, mint a biztonsági tanács többi állandó tagja, a franciák, a britek, az oroszok meg az amerikaiak együttvéve

– mondja Vörös.

A kínai diplomácia erejét jelezi, hogy a közelmúltban az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága visszadobta azt a jelentést, amelyet a szervezet emberi jogi főbiztosa, a korábbi chilei elnök, Michelle Bachelet készített, és amely Pekinget súlyos emberi jogi visszaélésekkel, valamint lehetséges emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolta az ujgur kisebbséggel szemben Hszincsiang tartományban elkövetett atrocitások miatt.

A folyamatok abba az irányba haladnak, hogy globális szereplővé váljanak, miközben továbbra is abban a helyzetben vannak, hogy erősen függenek más országoktól. Nem tud önállóan tevékenykedni, nem tudja önállóan elítélni Oroszországot, mert függ az orosz nyersanyagtól. A tengeri kereskedelmi útvonalak megvédése továbbra is az Egyesült Államok feladata. Kína még mindig függ a globális rendszertől

– zárja gondolatait Vörös Zoltán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik