Nagyvilág
Isztambul, 2018. június 24.
A török elnöki hivatal sajtóirodája által közreadott képen Recep Tayyip Erdogan török államfőről, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnökéről televíziós beszéde közben az isztambuli elnöki hivatalban 2018. június 24-én, a törökországi előrehozott elnök- és parlamenti választások napján. A nem hivatalos eredmények alapján Erdogan bejelentette győzelmét. (MTI/EPA/Török elnöki hivatal sajtóirodája)

Így reagált a világ az „új szultán”, Erdogan megválasztására

Sasvári Péter
Sasvári Péter

2018. 06. 27. 11:28

Bár hivatalos, végleges eredménye még nincs a hétvégi török választásoknak, ám a választási iroda által kiadott adatok 99%-os feldolgozottság mellett egyértelmű képet mutatnak. Recep Tayyip Erdogan, hivatalban lévő török elnök elsöprő többséggel megnyerte az államfőválasztást: a szavazatok 53%-át kapta. A nagy esélyesnek tartott kihívó, a baloldali Muharrem Ince csupán 30%-ot szerzett, a szintén nagy reményekkel induló jobboldali Meral Aksener (7,3%) pedig még a kurd Selahattin Demirtas (8,4%) mögött is lemaradt. (A két további jelölt szavazataránya még az egy százalékot sem érte el.) Az ezzel egyidőben tartott országgyűlési választások hasonló képet mutatnak. A Nemzetgyűlés 600 mandátumából az Erdogan által vezetett iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 295, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) pedig 49 helyet szerzett meg. Az elnököt támogató koalíció tehát kétharmadot nem kapott, de az egyszerű többségük kényelmesen megvan. (A kormánypárti úgynevezett „Nép Szövetség” többi pártja nem jutott be). Az ellenzéki „Nemzeti Szövetség” tehát alulmaradt: a kemalista, baloldali Köztársasági Néppárt 146 helyet szerzett, az Aksener által nemrégiben megalapított jobbközép Iyi (Jó) Párt pedig csupán 43-at. Az ellenzék soraiban egyedül a kurdoknak van oka némi ünneplésre. Pártjuk, a Népek Demokratikus Pártja (HDP) ugyanis a folyamatos kormányzati zaklatás ellenére 67 mandátumot szerzett, tehát javított 2015-ös eredményén (ahogyan Demirtas számain is látszik: a népszerű jogvédőnek sikerült török etnikumú választókat is megszólítania).

Ankara, 2018. június 25.
Recep Tayyip Erdogan török államfõ támogatói ünnepelnek Ankarában 2018. június 24-én, a törökországi elõrehozott elnök- és parlamenti választások estéjén. A hivatalban lévõ államfõ a voksok 52,4 százalékát megszerezve gyõzött az elnökválasztáson, és pártja, a kormányzó Igazság és Fejlõdés Pártja (AKP) is az elsõ helyen végzett. (MTI/EPA/Erdem Sahin)
Recep Tayyip Erdogan török államfõ támogatói ünnepelnek Ankarában a törökországi elõrehozott elnök- és parlamenti választások estéjén
Fotó: Erdem Sahin/EPA/MTI

Erdogan tehát az elkövetkezendő öt évben kibővített elnöki jogkörrel vezeti majd Törökországot, egy olyan ötpárti törvényhozás mellett, amelyben megvan a többsége. Nem lesz második forduló sem: Erdogan azonnal elfoglalhatja az elnöki széket, pontosabban megtarthatja azt, hiszen 2014 óta ő Törökország államfője. Törökország jövője szempontjából azonban nagyon fontos, hogy a külföld hogyan reagál a választás eredményére, és Erdogan egyszemélyi hatalmának megerősödésére. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen nemzetközi környezetben lesz kénytelen a modern szultán egyensúlyozni.

A választási eredményre adott reakciók egyelőre eléggé semlegesek, és nem lépnek túl a szokásos udvariassági formulákon. Az olyan, teljesen formális nyilatkozatoknál, amelyet Franciaország, Nagy-Britannia, vagy éppen Luxemburg adott ki, nem érdemes hosszabban időzni. Ezek többnyire a gratuláción túl csupán a török-európai párbeszéd fontosságát hangsúlyozzák. Külön kategóriát alkotnak az Ankarának lekötelezett, tőle pénzügyi támogatást és tőkeinjekciót váró balkáni államok, melyek siettek gyorsan gratulálni Erdogannak. Ide tartozik Szerbia, Bulgária és Bosznia-Hercegovina is. Árulkodó lehet, hogy egy globálisan is jelentős nagyhatalom esetében szokatlanul lassan érkeznek a gratulációk. Nem reagált még többek között Japán, Szaúd-Arábia, és Kanada sem.

Donald Trump, amerikai elnök telefonon beszélt Erdogannal, ám erről a Fehér Ház szóvivője szűkszavúan csupán annyit közölt, hogy a két ország közti „kötelék” megerősítése volt a téma. Nem tudni, hogy az excentrikus amerikai államfő pontosan milyen köteléket erősítene. Az Egyesült Államok kongresszusa ugyanis épp nemrégiben blokkolt egy amerikai-török fegyverüzletet, a török kormány emberjogi kihágásaira hivatkozva.

WASHINGTON, DC - JUNE 26 : President Donald J. Trump, seen through camera lights, speaks during a lunch with Members of Congress in the Cabinet Room of the White House on Tuesday, June 26, 2018 in Washington, DC. (Photo by Jabin Botsford/The Washington Post via Getty Images)
Fotó: Jabin Botsford/The Washington Post via Getty Images

A legfőbb aggály az volt, hogy a török hatóságok, „terrorizmus támogatásának vádjával” tartanak vizsgálati fogságban egy Andrew Brunson nevű, amerikai lelkészt. Erdogan a prédikátort zsarolási eszközként is használja. Szeretne fogolycserét elérni, célja, hogy Washington kiadja a pennsylvaniai önkéntes emigrációban élő Fethullah Gülent.

A befolyásos szúfi imám Erdogan „Sorosa”: a kormánya elleni összes vélt, vagy valós támadás mögött mániákus módon a vallási párbeszédet és a mérsékelt iszlám teológiát hirdető hitszónokot látja.

Trumptól valószínűleg nem állna távol egy ilyen – Erdogan szavaival élve – „papcsere” (a Wall Street Journal nagy botrányt kavart cikke szerint az elnök egyes, Ankarának lekötelezett tanácsadói tárgyaltak is Gülen kiadatásáról), az amerikai törvények azonban nem teszik azt lehetővé, folyamatos fejfájást okozva Ankarának.

Sokkal reálisabb viszont a Kreml lelkesedése. Vlagyimir Putyin szinte elsőként gratulált a választási eredményhez. Moszkva számára így ugyanis mód nyílik arra, hogy saját fejlesztésű rakétavédelmi rendszert adjon el Ankarának. Putyin számára Erdogan jogsértései egészen biztosan nem jelentenek majd akadályt. A katonai fejlesztések mellett Oroszország a török energiapiacra is betörhet. A tervek szerint ugyanis a dél-törökországi Akkuyuban atomerőművet létesíthet egy orosz cég, és meg fog indulni a Török Áramlat nevű tengeri gázvezeték építése is. Legalábbis erről egyezett meg a választás éjszakáját követő telefonbeszélgetés alkalmával Putyin és Erdogan. Emellett a szír helyzet közös rendezéséről is egyeztettek. Erdogan megválasztását a szíriai polgárháborút befolyásoló másik nagyhatalom, Irán vezetése is üdvözölte. Trump pedig azt üzente meg: nem nyújt segítséget Asszad ellenfeleinek egy újabb offenzíva esetére.  Mindezen események miatt leginkább a szíriai kurdoknak kell aggódniuk. Ankarának meggyőződése, hogy a szíriai Kurd Népvédelmi Erők (YPG) és szövetségeseik titokban támogatják a Törökország kurdok lakta részein gerilla-, és terrorakciókat végrehajtó Kurdisztáni Munkáspártot (PKK).

MOSCOW, RUSSIA - JUNE 22, 2018: Russia's President Vladimir Putin attends a wreath-laying ceremony at the Tomb of the Unknown Soldier by the Kremlin Wall on Day of Memory and Sorrow marking the 77th anniversary of the start of the Great Patriotic War when Nazi German troops attacked the Soviet Union on June 22, 1941. Mikhail Metzel/TASS (Photo by Mikhail MetzelTASS via Getty Images)
Fotó:Mikhail Metzeltass/ Getty Images

Éppen ezért a török haderő többször is csapást mért a YPG-re, sőt egy ideje megszállva tartja a szíriai Afrin környékét is. Erdogan most elszánhatja magát arra, hogy újult erővel vegye fel a küzdelmet a kurd milíciákkal. Erre utalhat a győzelmi beszédében elhangzó egyik mondat is:

Meg fogjuk szabadítani Szíria földjét a terroristáktól, hogy visszatérhessenek oda szíriai vendégeink.

Ezzel utalt arra is, hogy a török kormány az ellenőrzése alá vont területekre helyezheti át az általa korábban befogadott nagyszámú szír menekültet. Mivel az USA-nak már nincs szüksége a YPG-re (hiszen a magát „Iszlám Államnak” nevező dzsihadisták hatalma gyakorlatilag összeomlott), így Trump akár zöld utat is adhat Erdogannak a kurdok „kifüstölésére”.

Kobani, 2015. január 28.
A Népvédelmi Egységek (YPG) helyi kurd milícia katonái egy romos utcán 2015. január 28-án, két nappal az után, hogy a kurd harcosok teljesen kiûzték az Iszlám Állam (IÁ) nevû terrorszervezet fegyvereseit a török-szíriai határvárost több mint négy hónapja ostromló Kobaniból. (MTI/EPA/Sedat Suna)
A Népvédelmi Egységek (YPG) helyi kurd milícia katonái egy romos utcán 2015. januárjában , két nappal az után, hogy a kurd harcosok teljesen kiûzték az Iszlám Állam fegyvereseit a török-szíriai határvárost több mint négy hónapja ostromló Kobaniból
Fotó: Sedat Suna/EPA/MTI

Berlin egy, az orosszal szemben érezhetően és érthetően hűvös hangú közleményt adott ki. Ebben Angela Merkel kancellár gratulált Erdogannak, és felelevenítette a két ország „többéves barátságát”. Dicsérte a Törökország által a menekültválság idején tanúsított „felelős magatartást”. Ez nem is csoda, hiszen Németországnak és az Európai Uniónak elsődleges érdeke, hogy a török kormány stabil maradjon és tartsa magát a Merkel által összehozott migrációs és határvédelmi egyezményhez. A közlemény azonban még így is eufemisztikus. Törökország viszonya az Európai Unió (EU) több államával, köztük Németországgal ugyanis az elmúlt két-három megromlott.

Az európai vezetők nemcsak a 2016. nyári, sikertelen katonai puccskísérletet követő tisztogatásokat és jogsértéseket kifogásolják. Több uniós ország, Németországgal az élen azt is megtiltotta, hogy a 2017 áprilisi, a török elnök hatalmát megerősítő népszavazás előtt Erdogan, és a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) vezetői a területükön kampányoljanak. Ankara erre érzékenyen reagált, heves nyilatkozatháború kezdődött. Törökország ráadásul több európai, főleg német-török kettős állampolgárságú személyt is őrizetbe vett, köztük Deniz Yucel újságírót. A konfliktus következtében a kis-ásziai ország EU-tagjelölti státusza is veszélybe került: több európai politikus is követelte és követeli a csatlakozási tárgyalások megszakítását, Brüsszel pedig Merkel helyeslése mellett előirányozta a kohéziós pénzek csökkentését is. Az utóbbi időben azonban enyhülési folyamat indult: Ankara több külföldi állampolgárt is szabadon bocsájtott (Yucelt is), a két fél pedig kölcsönösen békülékeny hangot ütött meg.  Nem tudni, hogy ez a folyamat merre halad tovább, hiszen a német külügyi tárca információi szerint, a török választások idején, több német állampolgárt is letartóztattak az országban. Ez a minisztérium közleményén is meglátszott. Ők Merkellel ellentétben ugyanis komoly kritikát fogalmaztak meg, és követelték a szükségállapot feloldását.

ISTANBUL, TURKEY - FEBRUARY 16:  Die Welt journalist Deniz Yucel (3rd from L) boards a private jet to leave Turkey after being released from Silivri prison by Turkish officials on February 16, 2018 in Istanbul, Turkey. Deniz was freed after a year in detention accused of spreading propaganda. The case had stressed German-Turkish relations over the course of the year.  (Photo by Chris McGrath/Getty Images)
Deniz Yucel februárban hagyhatta el törökországot
Fotó: Chris McGrath/Getty Images

Amennyiben az orosz reakció lelkesnek, a német és az amerikai pedig hűvösnek nevezhető, úgy a görög az, amelyik talán a leginkább ellenséges. Athén közleménye egy kurta gratulációt követően rögtön rátért a tárgyra és követelte a nemrégiben török területre tévedt és ott fogságba ejtett két görög katona szabadon bocsájtását. A görög egységek őrizetbe vétele Brunson esetéhez hasonló, tipikus erdogani bosszú: Athén ugyanis több, az országba menekült töröknek menedéket nyújtott, köztük kilenc, a 2016-os puccsban való részvétellel vádolt katonának is.

Nem kényszerültek a nemzetállamokhoz hasonlóan óvatos megnyilvánulásra a diktátorok körében mérsékelt népszerűségnek örvendő transznacionális szervezetek. A választás tisztaságával kapcsolatban az EBESZ és az Európa Tanács is kritikát fogalmazott meg. Előbbi Erdogan és pártja médiatúlsúlyát kifogásolta, utóbbi egyik képviselője szerint pedig akár a szavazatok 5%-át is megmásíthatták. Ez az eredmény tükrében igen komoly vád. Az EBESZ reakciója arra is kitér: nem voltak egyenlők a feltételek a választáson. A kemény emberjogi kritikusok sorába illeszkedik még Margot Wallstrom svéd külügyminiszter. A liberális mintaország diplomáciája ugyanis hagyományosan elvi alapon közelít más államok emberjogi helyzetéhez (Orbánnak is gyűlt már meg a baja Stockholmmal, a svéd jobboldal pedig még a Néppártból is kitenné a Fideszt). Wallstrom nyilatkozatában felszólította Ankarát arra, hogy ne adjon másoknak leckét demokráciából, hanem „saját portáján sepregessen”, egyben a szükségállapot feloldását is követelte. Némileg tompítja a közlemény hangnemét, hogy a miniszter hozzátette: „esélyt kell adni” a török elnöknek arra, hogy új ciklusában kijavítsa az általa a jogállamiság területén elkövetett hibákat.

MOSCOW, RUSSIA - FEBRUARY 21, 2017: Sweden's Foreign Minister Margot Wallstrom looks on at a press conference following talks with her Russian counterpart Sergei Lavrov (not in picture). Mikhail Japaridze/TASS (Photo by Mikhail JaparidzeTASS via Getty Images)
Margot Wallstrom
Fotó: Mikhail JaparidzeTASS via Getty Images

Más oldalról, de bírálták az eredményt egyes európai jobboldali pártok is. A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD), és osztrák megfelelője az Osztrák Szabadságpárt (FPO) vezetése – de még a mérsékelt német CDU egyes képviselői is – az országukban élő, nagyszámú török bevándorló integrációs kudarcáról beszéltek.

A németajkú államok törökjei ugyanis hatalmas arányban álltak az iszlamista neoszultán mellé. Berlinben egyes híradások szerint „Allahu ahbar!”-kiáltásokkal ünnepeltek Erdogan hívei.

A szélsőséges imámok kitoloncolásába kezdő Bécs mellett a török integráció Berlinben is sokat vitatott téma. Nemrég az okozott általános felhördülést, amikor két török származású német focista ruházatán Erdogant nevezte meg, mint „saját elnökét”.

Természetesen érdemes külön foglalkozni a török választási eredményre adott magyar reakcióval. Az Anadolu Hírügynükség jelentéséből tudjuk, hogy Orbán Viktor volt minden bizonnyal a valódi „aranyérmes”az Erdogannak küldött gratuláció gyorsaságában. A miniszterelnök ugyanis Putyint megelőzve, még a hivatalos előzetes eredmények előtt elküldte jókívánságait Ankarába. Később levelet is írt a régi-új török elnöknek, melyben így fogalmazott: „Törökország stabilitása egész Európa számára jó hír, hiszen kontinensünk számtalan súlyos biztonsági kihívással áll szemben, melyek legyőzéséhez elengedhetetlen a Törökországgal való kiszámítható, hatékony együttműködés”. Orbán egyúttal meg is hívta Magyarországra Erdogant.

Fotó: Orbán Viktor hivatalos Facebook oldala

Érdekesebb dolgokat mondott Erdoganról és Törökországról Németh Szilárd, honvédelmi miniszterhelyettes. A volt rezsibiztos a Heti Tv Pirkadat című műsorában fejtette ki a véleményét a török választásokról. Elmondta, hogy Törökországban a demokratikus normáknak megfelelő választásokon szerzett nagy többséget Erdogan, és pártja. Németh párhuzamot vont a törökországi és magyarországi választások között, hozzátéve, hogy mindkettőt csupán azért bírálják Nyugat-Európában, mert ott „ezt nem tudják megcsinálni”, így „irigykednek” és „fintorognak”. A karcos megszólalásairól ismert politikus szerint Erdogant azért támogatja a törökök többsége, mert ott „normálisan mennek a dolgok”. Erről a „normalitásról” minden bizonnyal mást gondol az a több tízezer török, akit ellenzéki magatartása miatt börtönzött be, vagy tett munkanélkülivé Erdogan állama. Ugyancsak nem valószínű, hogy helyeselnék a volt rezsibiztos szavait a megkínzott, vagy öngyilkosságba kergetett politikai foglyok, akiknek listája nem éppen rövid.

A török választások eredménye tény. Hiába beszélnek csalásról az ellenzékiek és a nemzetközi szervezetek, Erdogan nem fog fellépni a nagyrészt általa végrehajtott visszaélésekkel szemben. Az Európai Unió és Németország a migrációs alku miatt függ Ankarától. Trumpnak pedig semmi sem hiányzik kevésbé, mint egy – akár Szíriában realizálódó – török-amerikai konfliktus. Erdogan diadalát az illiberálisok és populisták tudják csupán felhasználni: egy részüknek önigazolás, másik részüknek pedig alkalom, hogy saját országuk török lakosságának integrációs problémáit hánytorgassák fel. A török lakosság másként gondolkodó része így magára marad az immár teljhatalmú Erdogannal szembeni harcban.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Török elnöki hivatal sajtóirodája

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. november 18.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Nikola Gruevszkit, Macedónia korábbi miniszterelnökét a Parlament Nándorfehérvári termében 2016. november 18-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.