Marjai János / 24.hu
Belföld

„Elegünk van a beszólásokból” – az elhízás betegség, mégis kirekesztés és megszégyenítés jut a túlsúlyos embereknek

Az orvostudomány már elfogadta, hogy a túlsúly veszélyes krónikus betegség – az állam és a társadalom még nem. A világ az egészségesekre van berendezve, a kövér embereknek mind a gyógyulás, mind a társválasztás, mind a munkahelykeresés nehezített terep. Egy elhízástudományi szakembert és egy túlsúllyal élő, az elhízottak jogaiért kiálló aktivistát kérdeztünk a helyzetről.

Az elhízott ember keveset mozog és sokat eszik – állítja a közkeletű vélekedés, ami viszont Halmy Eszter szerint többnyire tévedés. Mint mondja, korábban orvosok is megmosolyogták ezt a problémát, és túlevéssel, vagyis magatartászavarral magyarázták. Azt tanácsolták a túlsúlyos embereknek, hogy nassoljanak kevesebbet, mozogjanak többet.

Csakhogy ez nem ilyen egyszerű: az elhízott ember nem azért nem fogy le, mert nem akar – hiszen szinte mindenki, akit zavarni kezd a testsúlya, megpróbálkozik a fogyással.

Halmy Eszter elhízástudományi szakemberrel, a Magyar Elhízástudományi Társaság ügyvezető elnökével az irodájában beszélgetünk. Szerinte az elhízást „zsírbajnak” is lehet nevezni, hiszen a zsírszövet kóros felszaporodásáról van szó, amit anyagcserezavar okoz. Az obezitológia, más néven elhízástudomány közel harminc éve önálló tudományterület. „Sajnos még napjainkban is egyszerre a senki földje, és mindenkié”, mondja az obezitológus. Állítása szerint ma már teljes körű az orvosok megegyezése abban, hogy az elhízás komplikált és a legtöbb esetben visszatérő betegség; a legjobb megelőzni, de ha egyszer kialakult, akkor különböző szakterületek képviselőinek (dietetikus, mozgásterápeuta, szükség esetén szakpszichológus, pszichiáter, súlyos esetben sebész) összehangolt munkájára van szükség a folyamat megállításához vagy visszafordításához.

Marjai János / 24.hu Halmy Eszter

A szakemberek megkülönböztetik az egyszerű elhízást, amikor kalóriatöbblet miatt történik a baj, és azt, amikor valamilyen genetikai meghatározottság vagy betegség áll a háttérben. Utóbbi lehet

  • hormonzavar,
  • inzulinrezisztencia,
  • esetleg pajzsmirigy-alulműködés;
  • meghúzódhat a háttérben úgynevezett PCOS, vagyis policisztás ovárium-szindróma,
  • lehet egy fel nem ismert cukorbetegség,
  • de felrakódhatnak a kilók valamilyen gyógyszeres kezelés mellékhatásaként is.

És csakugyan előfordul az is, hogy magatartászavar áll a háttérben, de az utóbbinak is mindig van valamilyen kórelőzménye, amiről a beteg nem tehet.

„Azt gondolják, hogy mi csak heverészünk”

„Kérem, hogy igényes képek készüljenek, minket úgyis mindenért megszólnak; ha ráncolódik vagy elcsúszik a ruha, ha kicsit hurkás, gyűrődik, akkor rögtön azt mondják, hogy, úristen, hogy néz ki, fel sem tud öltözni rendesen”, mondja Pettkó Judit a Vérmezőn, ahol egy padnál találkozunk. Korábban, mikor telefonban  egyeztettünk, elmesélte: az életmódjához tartozó rendszeres mozgás részeként eljár úszni is. Szerettem volna, ha az uszodában találkozunk, de semmiképp sem akart fürdőruhás képet.

Elege van a beszólásokból, ahogy sorstársainak is, akik közül jó néhányat ismer személyesen.

Pettkó Judit a Túlsúllyal Élők Társaságának (TÉT) vezetője. Az egyesület többek közt az elhízottakkal szembeni negatív társadalmi megítélés ellen igyekszik fellépni. „Azt gondolják, mi biztosan csak heverészünk, és túl sok édességet eszünk. Valóban előfordulhat a kényszeres túlevés az elhízás okai közt, de akkor ezzel kapcsolatban megint fel kéne tenni a kérdést, miért alakult ez ki? Lehet, hogy valami bántást, lelki fájdalmat él meg az illető, és ezzel kompenzál?

Olyanról is tudok, akit kamaszkorában szexuális abúzus ért hosszú ideig, és a csokievés volt számára a menekülés, így próbálta túlélni, hogy erőszakot követ el rajta egy családtag. De a kívülállók ebből csak annyit láttak, hogy nézd már, milyen dagadt, és tömi magába a csokit. Nagyon sok elhízás mögött szomorú történet húzódik meg, akár már gyermekkorban is. Miért ítéljük el egymást, amikor nem látunk bele egymás életébe?

Az is előfordul, hogy a szülő eteti a túl gyerekét: „egyél, fiam, mi nélkülöztünk gyerekkoromban, de neked már meg tudom venni, úgyhogy csak egyél!” És vannak esetek, amikor nem tudjuk az okot.

Marjai János / 24.hu Pettkó Judit

„Egyébként egyáltalán nem biztos, hogy kevesebbet mozgok, mint egy találomra kiválasztott ember. Lehet, hogy ő egyáltalán nem jár edzésekre, míg én hetente kétszer, mióta az eszemet tudom. Mostanság épp úszom, mert szeretek úszni, de volt időszak, mikor csak sétáltam az árokparton, a házamtól nem messze. A mozgás sokféle lehet, mindenki tud választani megfelelőt. Fiatalon hegyeket másztam, folyókat úsztam át. A környékbeli hegyeket mind körbejártam, és élveztem. Csak hát a korral, akár van túlsúly, akár nincs, jönnek a kisebb-nagyobb problémák. És a túlsúly e szempontból nagy hátrány, hiszen az idősödés hatásait felerősítve még inkább koptatja a szervezetet. Nálam ez az ízületekben jelentkezik.”

 

Diófából nem lesz bonszáj

A Covid-járvány harmadik hullámában Magyarországon is sok szó esett arról, hogy a koronavírus miatt elhunytak közt nagy arányban voltak az elhízottak, akkor Zacher Gábor toxikológus szakorvos lényegében megüzente a túlsúllyal élőknek, hogy ideje lefogyni.  Schobert Norbert fitnesztanácsadó nagy port kavart nyilatkozataival kifejezetten megbélyegezte az elhízottakat, hiszen egy alkalommal azt mondta, hogy a nők „cseszik el a házasságok többségét” azzal, hogy nem fogynak le a szülés után, máskor azt nyilatkoztatta ki, hogy száz kiló felett a férfi inkább vágódisznó.

Az elhízottakat – más krónikus betegekkel szemben – amúgy is rengeteg társadalmi előítélet, diszkrimináció éri Halmy Eszter szerint. Sokan feltételezik róluk, hogy lustábbak, mint a normális testalkatúak, azonkívül hedonisták, gyengén teljesítenek, nincs munkabírásuk, és – az emberek zöme szerint – kellemetlen a megjelenésük.

„Kutatások szerint egy elhízott ember hátránnyal indul a munkaerőpiacon is. Pedig ez egyrészt veleszületett alkati kérdés is, a diófát nem lehet bonszájnak nevelni.

Nem véletlen, hogy az egyedül végigszenvedett fogyókúrák 80–90 százaléka hosszabb távon kudarcba fullad.

Általában van egy könnyebben mozgó, egy nehezebben mozgó és egy egyáltalán nem mozgó része a súlyfölöslegnek; nemzetközi tanulmányok szerint genetikusan kódolt és egyénenként eltérő, hogy akaratlagosan mennyit tudunk fogyni. Tehát hiába mondja valaki, hogy 120 kg vagyok, de 85 kg leszek jövő ilyenkorra. Különféle paraméterek alapján szakembernek kell megállapítania, hogy egyénenként mi a lehet a reális, tartható célsúly.

Egyrészt tehát küzdeni kell a stigmatizáció és a diszkrimináció ellen, ugyanakkor azt sem szabad hagyni, hogy »betegségbe meneküljenek« az elhízottak. A »nincs mit tenni, ha egyszer inzulinrezisztenciám vagy pajzsmirigy-alulműködésem van« hibás hozzáállás, és biztos, hogy a tünetek fokozódásával, vagyis további súlygyarapodással fog járni.”

Márpedig szinte nincs felső határ, Halmy Eszter tud négyszáz kilogrammos emberekről is. Magyarországon 40-es testtömegindex fölött, vagyis extrém túlsúllyal mintegy 250 ezer ember él. Őket jellemzően nem látjuk az utcán, a testsúlyuk 180 és 400 kiló között van.

Marjai János / 24.hu

És ők csak fekszenek otthon az ágyban? – kérdezzük.

„Inkább kettőn, mert egyen már nem férnek el. Ez már nagyon súlyos életminőség-romlást jelent, a beteg folyamatos életveszélyben van, és a mosdóba kijutni is hatalmas erőfeszítés a számára” – mondja Halmy Eszter.

„Én egészségesnek tartom magam, akinek van egy krónikus betegsége. Az a ló másik oldala lenne, ha betegségtudattal élnék, hiszen akkor csak sajnálgatnám magamat, és azt gondolnám, hogy nincs semmi felelősségem” – fogalmaz Judit.

Egy sima jópofizás is tud fájó lenni

Judit szerint a sorsában szerepet játszhattak a gének is: édesapja is túlsúlyos volt, bár nem fiatal korában hízott meg. Katona volt, eredetileg normál testalkatú, sőt erős, masszív férfi; ahogy az ember elképzel egy katonát: csak hús és izom. Egy másik rokonának kétszer kellett bemenni az ajtón, hogy egyszer észrevegyék, olyan vékony volt, meséli Judit nevetve; de idősebb korában, mikor áttért az ülőmunkára, ő is elhízott. Ha egyszer valaki elindul ezen az úton, csak gyarapodik az idő múlásával.

Judit már kisgyermekkorában túlsúlyos volt, de igazából az iskolában szembesült vele, hogy más, mint a többiek.

„Sporttagozatos osztályba jártam, a többiek az átlagnál is jobban, sportosabban néztek ki, de a nagyobb gond az volt, hogy a pedagógusok sem nagyon tudtak mit kezdeni velem.

Nagyon kevesen voltak képesek nekem való, egyéni elvárásokat támasztani, de azért akadt, aki azt mondta: ha futni megyünk, az a lényeg, hogy ne álljak meg; ha elfáradtam, sétáljak, s csak ha bírom, akkor folytassam a futást. Ez a testnevelő tanár megértette, hogy a saját szintemen mindent megteszek ugyan, de ennyit tudok.

Judit azt állítja, a túlsúllyal élők közt sok az érzékeny, sérülékeny ember, ez ennek a betegségnek a mentális oldalához tartozik. Nem elég, hogy a helyes önértékelésért is meg kell küzdeni, a túlsúlyhoz a külvilág felé érzett szégyenérzet is társul.

„Kaptam bántó, megalázó szavakat is. Tanárok, rokonok, ismerősök is tettek viccesnek szánt megjegyzéseket az alkatomra. Van, aki az ilyen szavakat kedveskedésnek szánja. Még kéne tanulni az átlagos testsúlyúaknak, hogy a másik ember testméreteivel nem helyes jópofizni. Mindenki, aki túlsúllyal él, tisztában van vele, hogy mi a helyzet, és ha szóvá teszik ezt, fájó lehet. Főleg gyerek- vagy kamaszkorban, amikor egyébként is mindenkinek alacsony az önbizalma, és a diákok előszeretettel csúfolódnak akkor is, ha valaki szemüveges, dadogós vagy pattanásos.

Marjai János / 24.hu

Meg kell tanulnom, hogy ne büntessem magam

„Világéletemben küzdöttem, és mindig vereségként éltem meg, hogy nem sikerül fogyni, vagy esetleg sikerül, de visszahízok. Pedig kétszer már eredményesen fogytam le. Maga a fogyókúra nem is volt nehéz, mert ésszel csináltam orvos segítségével, így teljesen egészséges maradtam végig. Csak az a probléma, hogy ha valaki el is jut egy ilyen testsúlymenedzselő programba, előbb-utóbb belekeveredik egy fogyási versenybe önmagával. Például azt mondja: innentől eljárok naponta sportolni. De ezeket a változásokat nem tudjuk az életünk végéig fenntartani, bármi közbejöhet: a családi körülmények változása, egy betegség, egy térdprobléma, egy elesés vagy csak egy új munkahely, ami mellett nem jut elég idő, – tehát elengedi az ember a testmozgást azzal, hogy »csak egy kis időre«, és abban a pillanatban megindul a súlygyarapodás. Ennek sebessége mindenkinél más, de összességében elmondható, hogy fölfelé gyorsabban jönnek a kilók, mint ahogy lefelé mentek.”

Judit úgy tudja, a statisztikák szerint a túlsúllyal élők hetven-nyolcvan százaléka szívesen venne részt hosszú távú programban, amivel a normális testsúlyhoz visszatalálhatnának, és azt meg is tarthatnák; ezalatt élethosszig tartó kontrollt kell érteni. Ő mindenesetre a két visszahízás után a nagy fogyókúrák helyett stratégiát váltott: arra törekszik, hogy egészségesebben éljen, mozogjon, és nem görcsöl az eredmény miatt.

Megehetek egy fagyit, de nem minden nap, és ha van egy családi születésnap, kérek én is egy vékony szelet tortát. Néha ennek is bele kell férnie az életünkbe. Ha folyamatosan csak megszorítok, és az jár a fejemben, hogy nagyon kövér vagyok, ezért ezt sem szabad, meg azt sem, akkor csak növelem a bajt, mert bűntudatban élek, és ha mégis bekapok valami finomat, azt gondolom, ma sem viselkedtem jól, azt csináltam, amit nem szabad, és a táplálkozáshoz csak negatív élmények kötődnek.

Nem szabad büntetni magunkat, túlzó elvárásokat támasztani. Ha észreveszem, hogy az étkezésem nem minőségi, és olyanokat eszem, amit nem kellene, akkor azokról igyekszem leszokni. És ez a stratégia szép lassan lefaragja a kilókat. Most úgy érzem, nem szeretnék mérlegre állni csak azért, hogy megnézzem, fogytam-e; egyszerűen olyan életet akarok élni, amit helyesnek érzek és dietetikai szempontból is rendben van. Ha az ember nem a műtétet választja, akkor szerintem hosszú távon így kell gondolkodni.”

Nem csak a tükör mondja meg, hogy kövérek vagyunk-e

Halmy Eszter szerint úgy is lehet valaki elhízott, ha relatíve keveset eszik, ugyanis az emberi szervezet egyénenként eltérően hasznosítja a felvett táplálékot. Még az sem szentírás, hogy zsiradékból vagy szénhidrátból kell kevesebbet fogyasztani, ugyanis az, hogy a fogyást miként éri el valaki, személyre szabott terápia kérdése. Újabb vizsgálatok szerint a lakosság egyharmada szénhidráttól hízik elsősorban, egy másik harmada viszont a zsíroktól, és létezik egy harmadik harmad, amely egyikre sem érzékeny ebből a szempontból.

Marjai János / 24.hu

Harminc éve még arról is vita folyt, hogy a diéta mellé szükség van-e testmozgásra is, de ma már tudható, hogy a kalóriaegyensúly kialakításához mindkettő szükséges. A következő nagy táplálkozástudományi vita a makrotápanyagok – zsírok, szénhidrátok, fehérjék – szerepéről szólt, vagyis arról, hogy melyik kalóriaforrást kell leginkább megvonni a szervezettől a fogyás érdekében.

Jelenleg nagy divat a ketogén diéta, melynek során a szervezet az úgynevezett ketózis állapotába kerül: a szükséges energiát nem szénhidrátokból, hanem zsírokból biztosítják, ami arra készteti a májat, hogy elkezdje lebontani a szervezet zsírraktárait. Ennek következtében viszonylag rövid idő, akár néhány hét alatt igen látványos fogyást lehet elérni.

Az első hét után elmúlik a szénhidrátéhség, tehát képessé válik tartani a diétát a páciens, de sok szakember arra figyelmeztet, hogy ezt kockázatos néhány hónapnál hosszabb ideig csinálni, hiszen a szervezetnek minden makrotápanyagra, így szénhidrátokra is szüksége van a kiegyensúlyozott működéshez.

Halmy Eszter szerint társbetegségek hiányában nincs túlságosan nagy jelentősége annak, hogy melyik makrotápanyag megvonásával érjük el fogyást, ugyanis az összkalória-bevitelt kell tartós ideig csökkenteni, lehetőleg kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozással.

Arra a felvetésre, hogy ki tekinthető elhízottnak, a szakértő elmondja: a BMI, vagyis a testtömegindex meghatározása az első, könnyen elvégezhető diagnosztikus módszer. A BMI-t úgy számoljuk ki, hogy a testsúlyt elosztjuk a méterben mért magasság négyzetével. Az így kapott 25 és 30 közötti érték esetén már túlsúlyról van szó, 30 fölött elhízásról. 20–25 közé esik a normális testsúly tartománya. Az életkor előrehaladtával kicsit megengedőbb a diagnosztika; fiataloknál a 25-ös BMI felett már túlsúlynak számít, de a középkorosztálynál 27,5 a határ.

Ugyanakkor a konkrét elhízás-diagnózishoz több paraméter együttes vizsgálata szükséges. Az izom-zsír arány igen fontos, hiszen egy erőteljesebb izomzatú ember testsúlya nyilván lehet nagyobb, mégsem tekinthető elhízottnak. A testösszetétel vizsgálata leggyakrabban az úgynevezett bioimpedancia módszerrel történik: ennek során bioelektromos áram halad át a sejteken és a sejtek között, és térképezi fel a szervezetet; így el lehet különíteni a csontozat és az izomzat mennyiségét, a folyadéktereket és a zsírszövet mennyiségét, elhelyezkedését.

Az otthon elvégezhető elhízáskontrollt tekintve elfogadható tájékozódási pont lehet a haskörfogat-mérés is, különösen az úgynevezett alma típusú, „hasra hízó” embereknek. Halmy arra figyelmeztet, hogy

az ilyen típusú férfiaknál a 102 cm, nőknél a 88 cm feletti haskörfogat már kifejezetten veszélyes, mert normális BMI mellett is hasi típusú elhízást jelent, ami úgynevezett további metabolikus elváltozásokat, így különösen magas vérnyomást és kettes típusú diabéteszt (cukorbetegséget) okozhat. A csípőtáji elhízás elsősorban a térdízületeket, illetve a csípőt terheli. Férfiaknál 94 cm, nőknél a 80 cm alatti haskörfogat az ideális.

Ugyanakkor figyelembe kell venni az akcelerációt is, hiszen a mai ember egyre magasabb, növekednek az átlagos testméretek, és egy jóval nagyobb termetű embertől nem lehet ugyanazt a haskörfogatot elvárni, mint egy alacsonytól. Az arányokon van a hangsúly: több paramétert vizsgálnak, és egyedileg döntik el, hogy elhízottnak tekinthető-e a páciens, vagy még csak abban a szakaszban van, amikor el kell kezdeni fokozottan ügyelnie a táplálkozására és a mozgására.

Annyit eszünk, hogy az már életveszélyes

Globálisan növekszik az elhízottak száma, s ez arra mutat, hogy sok környezeti tényező is szerepelhet az okok között. A hormonháztartást módosítják, így közvetve az elhízásra hajlamosíthatnak olyan tényezők, mint a mentális és gazdasági környezet, az éghajlat változásai vagy a környezetszennyezés. Halmy Eszter külföldi kutatásokat említ, amelyek szerint már az anyaméhen belül is olyan mesterséges vegyületekkel találkozhat a szervezet, amik kimutathatóan megzavarhatják a hormonháztartást: ilyenek az ipari vagy mezőgazdasági melléktermékek, vegyszermaradványok. Azon kívül egyes antipszichotikumok, reumatikus fájdalmak elleni vagy cukorbetegség kezelésére szolgáló gyógyszerek mellékhatása is lehet a súlygyarapodás.

Marjai János / 24.hu

Ami pedig az életmódbeli változásokat illeti: inaktívabbak, kényelmesebbek vagyunk, mint akár néhány évtizeddel ezelőtt.

Átlagban az európai ember napi ötszáz kalóriával fogyaszt többet, mint negyven éve. Ennek megfelelően Európa legtöbb országában az elhízottak aránya hatvan-hetven százalék körüli, ez igaz Magyarországra is. Itthon minden negyedik-ötödik gyerek is kövérnek számít.

És ez komoly népegészségügyi probléma: a hasi típusú elhízás miatt alakul ki, illetve válhat súlyosabbá számos krónikus betegség, ami meghatározza egy ország betegségstruktúráját és halálozási számait is. Nincs szervrendszer, amire ne hatna negatívan az elhízás, az ízületeket is tönkreteszi hosszabb távon, ráadásul pszichés panaszokat okozhat. Ahogy Halmy fogalmaz: a depresszió és az elhízás édestestvérek. Az általa ismert kutatások szerint

  • a magas vérnyomás ötvenöt százalékát a túlsúly okozza,
  • a kettes típusú cukorbetegségért nyolcvan százalékban tehető felelőssé az elhízás,
  • a szív-és érrendszeri problémák harmincöt százalékát a túlsúlynak köszönhetjük,
  • egyes daganatos betegségek, így az emlőrák, a prosztatatrák, a méhnyak-, petefészekrák, a bélrendszer daganatai szintén összefüggést mutatnak az elhízással,
  • s ha ez nem volna elég, a zsírmájbetegség is igen gyakori manapság, s míg korábban az alkoholos eredetű májproblémák voltak jellemzők, most már az életmódunk miatti elváltozások.

Ha az elhízást csökkenteni tudnánk, ezek a betegségek is lényegesen ritkábban fordulnának elő. S ha sikerül szakember segítségével csökkenteni a testsúlyt, mindazon állapotok javulni fognak, amiket az elhízás okozott: a magas vérnyomásra szedett gyógyszerek akár elhagyhatók, a diabéteszre szedett gyógyszerek csökkenthetők, sőt, az elzsírosodó máj kezdeti szakaszban felismerve még gyönyörűen regenerálódhat.

Lenne dolga az egészségpolitikának is

Az évtizedek óta folyó dohányzásellenes kampányoknak világszerte jól mérhető közegészségügyi eredményük volt, főleg a légzőrendszeri daganatok visszaszorításában. De ma már Halmy szerint daganatmegelőzésben is az elhízás visszaszorítását kellene kitüntetett célként kezelni. Úgy véli, ezzel rengeteg életévet mentenénk meg: egy 30–40-es BMI fölötti testtömegindexszel rendelkező ember átlagban 4–8 évvel  rövidebb ideig él, mint a normál testalkatúak. Számos szervezet azért lobbizik az EP bizottságainál, hogy az egészségügyi prioritások listáján az élre kerüljön az elhízás kérdése.

Vannak részterületek, ahol az unió a tagállamokkal együtt már kidolgozott programokat; ilyen az egészséges táplálkozás vagy a mozgás népszerűsítése. A szakember ezzel együtt úgy látja, még mindig a dohányzásellenes kampányoké a prioritás, holott a világon már „csak” egymilliárd ember dohányzik, és nem növekszik a számuk. Az elhízottaké viszont folyamatosan nő, ez a probléma már közel hárommilliárd embert érint szerte a világon.

Sajnálatos módon Magyarországon nincs OEP-finanszírozott, célzott ellátás a túlsúllyal élőknek.

„A Global Obesity Forum kutatásából már a vírushelyzet kialakulásának kezdetén – 164 ország adatai alapján – látszott, hogy a túlsúlyosak esetében mennyivel súlyosabb a Covid-fertőzés lefolyása”, mondja az obezitológus, aki szerint már az influenzajárványok idején is feltűnt, hogy a kór jobban megviseli a túlsúllyal élőket, ugyanis az elhízott emberek szervezete eleve folyamatos gyulladásban van, ami alapvetően terheli az immunrendszert.

Ma már köztudott, hogy magas vérnyomással vissza kell járni a kezelőorvoshoz, ellenőriztetni kell, felülvizsgálni a gyógyszerbeállítást; a cukorbetegséggel is vissza kell járni a gondozóba. Halmy szerint az elhízással ugyanaz a helyzet. Ha egy túlsúlyos embernek sikerül a plusz kilókat leküzdeni magáról, orvosi és életvezetési szempontból akkor sem soványnak, hanem lefogyott kövérnek kell tekinteni. Ilyenkor úgynevezett „poszt-obéz”, vagyis elhízás utáni állapotban van a szervezet, ami az elhízott állapotra mindig emlékezni fog. S amint – bármilyen okból – a beteg felhagy azzal az életformával, amivel a fogyást elérte, nagyon rövid idő alatt visszaugrik a súlyfölösleg.

Sőt, ilyenkor már kevesebb energia-többletbevitel elég is ahhoz, hogy ez megtörténjen.

Nagyon sokan szenvednek attól, hogy iszonyú erőfeszítéssel egy év alatt ledolgoznak húsz kilót, ami aztán két hónap alatt visszaugrik, pedig a beteg csak napi egy kiflivel evett többet a kelleténél. Sajnos, ugyanez a föl-le mozgás megtörténhet  50–100 kg-os súlytöbblettel is. Ha más módszer nem jöhet szóba, léteznek műtéti megoldások, amelyek a gyomor térfogatát csökkentik. Végső esetben ez akár életmentő lehet, de kizárólag orvosi javaslatra.

A jó hír, hogy a korábbi lefogyott testsúlyállapotok is rögzülnek a testsúlyszabályozásban, tehát ha egyszer lefogytunk, és egy ideig sikerült tartanunk egy ideálisabb súlyt, már könnyebben visszatalálunk oda egy újabb fogyókúra alkalmával. A lefogyott emberekkel, akiknek sikerül tartani a súlyukat, tovább kell foglalkozni. Halmy Eszter Németország példáját említi: ott nem is működhet úgy obezitológiai centrum, ha nincs betegklubja, ahol közös programok során a páciensek erősíthetik, bátoríthatják egymást, megoszthatják a tapasztalataikat.

A világ, ami az egészségesekre van berendezve

„Korábban félelmetesnek éreztem a műtétet, pedig ahogy fejlődik a tudomány, egyre többet tudnak az orvosok is a hosszútávú hatásokról, szóval már merem javasolni azoknak, akik nem látnak más megoldást” – mondja Judit. „Magyarországon vannak nagyon jó központok, ahol műtéteket végeznek. Csak hát itt jön a finanszírozás kérdése. Az állam csak a bőrfelvarró plasztikai műtétet finanszírozza, ha valaki igazolja, hogy kellő mértékben lefogyott, és az optimális súlyát fél éven keresztül tudta is tartani. Kifogy az ember a bőréből, ami sok esetben magától nem húzódik vissza, lóg különböző testtájakon; ezek a denevérszárnyak meg lógó lebernyegek zavarók lehetnek. Szóval az ilyen plasztikát támogatja az egészségbiztosítás, de az utat, amin valaki eljuthat idáig, nem.

Marjai János / 24.hu

Tegyük fel, hogy elmentem műtétre, mert valahogy kerestem annyit, és el tudtam vonni a családi kasszából másfél-kétmillió forintot, ami azért, lássuk be, nem kevés pénz az átlagembernek; szépen sikerült is a műtét, utána fogyok sokat. És aztán a rengeteg táplálékkiegészítőt, meg a dietetikust ki fizeti?

Az lenne jó, ha az ember elkezdi visszaszedni a súlyt, amit sikeresen leadott, akkor ne legyen szégyenérzete, hanem nyugodt szívvel tudjon visszamenni egy orvoshoz, hogy »elindultam visszafelé, most megint segítség kellene«. Mert jön a szégyen, mint valami menetend szerinti járat, hogy miért nem tudom tartani a súlyom, mit rontottam el, elkezdjük magunkat hibáztatni, hogy ennek biztos az az oka, hogy nem vagyok elég jó. De azért alapvetően az ember egészséges lélekkel elfogadja önmagát.

Gyakran szembesülünk vele, hogy a világ a többségre, a normális alkatúakra van berendezve, pedig szeretnénk a repülőgépen leülni a jól méretezett székre, és nem átlógni a szomszédéra. Vagy a buszon azok az ülések, amikbe nem férünk be; az ember vagy ácsorog végállomástól végállomásig, vagy a folyosó felőli oldalra ül, félig lelóg a székről, és útban van másoknak.

Ezek kellemetlen helyzetek, de persze meg lehet szokni, és el kell fogadni, hogy a járműveken takarékoskodnak a hellyel. Az már kevésbé érthető, amikor egy orvosi rendelőben sincs a szélesebb testalkatúaknak szék, vagy nincs egy szélesebb mandzsetta, amivel vérnyomást lehetne mérni.”

Ha nem állunk ki magunkért, nem teszi meg helyettünk senki

„Én egyedül élek, de van családom. Mindenkinek van családja, csak meg kell találnia azokat az embereket, akiket önzetlenül tud szeretni,” véli Judit. Szerinte a társkeresés nehezített terep az elhízottak számára, hiszen a legtöbb ember a külseje alapján ítéli meg a másikat, és nem arra figyel elsőként, hogy milyen a humorérzéke, mennyire megbízható, mennyire figyelmes.

„Van köztünk, aki szerencsés, és rögtön találkozik azzal, aki belelát a lelkébe is. Ugyanakkor ritka, hogy két túlsúllyal élő házasodik össze; egy ilyen házaspár története többnyire az, hogy elindultak fiatalon normál testsúllyal, s ahogy telt az idő, összehíztak. Nagyon sok olyan párt ismerek, ahol az egyik fél normál vagy akár vékony testalkatú, a párja pedig túlsúlyos. Mint ahogy bármely más betegséggel vagy esetleg fogyatékkal élő sem aszerint keresi a társát, hogy az is hasonló problémával küzdjön.

„Nagyon sok akadállyal kellett megküzdeni az eddigi életem során” – feleli Judit, amikor arról kérdezem, miért döntött úgy, hogy sorstársi egyesületet szervez. „Valahogy szívügyemmé vált, hogy lépjünk fel közösen, hogy fogadjon el minket a társadalom teljes értékű emberként. Ha nem állunk ki magunkért, senki sem fog kiállni értünk.

Ha már nagy nehezen eljutottunk odáig, hogy az orvostársadalom elfogadja az elhízást krónikus betegségként, akkor fontos lenne, hogy a kezelése a társadalombiztosítás keretei közt történjen.

Judit szerint ez így lenne  méltányos és igazságos, ráadásul az egész társadalom érdeke: ha kevesebb a segítség nélkül szenvedő ember, az mindenkinek jobb hosszú távon.

„Nem tudtam, hogy ennek az ügynek az arca is leszek egy idő után, mert a testalkatom miatt én is szeretek inkább a háttérbe húzódni. Ha nem is tudatosan, de belénk ivódott a rejtőzködés. Amúgy is megnézik az embert az utcán, van, aki illetlenül. Én úgy teszek, mintha nem venném észre, és ha valaki beszól, nem válaszolok. Van egy szint, ami alatt nem érdemes. Ha mégis szóba állnék az ilyen emberrel, azt mondanám: ne a hátam mögött, hanem a szemembe mondja, miért gondolja, hogy megítélhet másokat ismeretlenül. De van, akivel nem lehet mit kezdeni, el kell engedni. ”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.