Nagyvilág
Méltatta az elfogására kiszállt norvég rendőröket a 77 embert meggyilkoló Anders Behring Breivik, akinek több mint 70 perce volt a gyilkosságok elkövetésére, mielőtt a terrorelhárítók őrizetbe vették.
A részeg kínai fiatalok egy hosszúra nyúlt éjszaka utáni reggelen gázolták el az idős nőt. Autóba rakták, de a kórház helyett eltemetni vitték. Még lélegzett, amikor rászórták a földet.
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a magyar túszokat nem dzsihádisták és nem is váltságdíjra utazó bűnözők ejtették túszul. Fogy a remény.
91 éves nő gázolt el autóval egy 101 esztendős férfit az Egyesült Államokban, ami feltehetően korrekord a baleset érintettjeit tekintve.
36 évre eltűnt, halottnak nyilvánították, majd egy parkban zenélve találtak rá. Most visszatér.
Eltávolította ötéves fia szemét egy anya több rokona közreműködésével Mexikóvárosban, feltehetően rituális áldozatként.
Alig egy hónap alatt már a harmadik lőszerrobbanás történt orosz katonai létesítményben. Rakodás közben robbantak fel a gránátok.
2012. 05. 25. 10:12
Hetvennégy éves asszonyt fogtak graffitizés közben Romániában a szomszédai. A nagymama a házmesteren próbált így bosszút álllni.
A bútorba rejtett holttesttel akart vonatra szállni két lengyel férfi a tengermelléki Slupskban.
A kabinet nem ért egyet az amerikai külügyminisztérium Magyarországról szóló jelentésével - közölte Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár.
Eőzetes bejelentés nélkül jelent meg a nemrég megválasztott Francois Hollande francia elnök az afgán fővárosban. Hamarosan kivonják a francia csapatokat Afganisztánból.
2012. 05. 25. 07:31
Lezuhant egy helikopter csütörtök este Svájcban, Bern kantonban. A balesetben három ember életét vesztette - közölték a helyi hatóságok.
Megfojtotta és egy dobozba rejtette a hatéves fiút 1979-ben. Ő volt az első eltűnt gyermek, akinek tejesdobozra nyomtatták a fotóját. Bizonyíték egyelőre nincs.
Csak könnyebb sérülések történtek.
2012. 05. 24. 17:12
Elhunyt 82 éves korában Jacqueline Harpman belga író, pszichoanalitikus, a rangos francia irodalmi elismerés, a Medicis-díj 1996. évi kitüntetettje.
A dél-afrikai Jacob Zumát nyitott nadrággal és szabadon hagyott nemi szervvel ábrázoló kép címe: Lándzsa.
2012. 05. 24. 14:59
- 00:00 A felfázás megelőzésével is tehetünk a „csendes járvány” terjedése ellen (x)
- 23:10 Ekkora butaságot ritkán látni európai kupaelődöntőben
- 21:59 Meggondolta magát a vízilabdázó, mégsem lesz Fidesz-képviselő Szécsi Zoltán
- 21:45 III. Károly brit király elérte: Trump eltörli a skót whiskyt sújtó vámokat
- 21:39 A nap legfontosabb hírei - 2026. 04. 30.
- 21:32 Elek Gábor csapata brutális KO-t mért ellenfelére
- 21:26 Németh Szilárd hatalmas ragtapasszal a szeme alatt tett vallomást a bíróságon
- 21:00 Addig beszélgetett a ChatGPT-vel, amíg az AI végül meggyőzte: ő valójában Neo a Mátrixból
- 20:52 Az új kormánnyal vizsgáltatják felül a Bayer Construct 3487 lakásos telepének kiemelt státusát
- 20:45 Emelték a terrorellenes készültséget Nagy-Britanniában
- 20:16 Világklasszisa nélkül is heroikus győzelmet aratott a Veszprém a BL-negyeddöntőben
- 20:13 Telex: 8,5 terabájtnyi adatot loptak el a Mediaworkstől, a dark weben nyilvánosságra is hozzák
- 19:48 444: Mészáros V-Híd Zrt.-je 1,8 milliárddal támogatta a Fidesz kampány mögött álló alapítványt
- 19:29 A szlovákiai Magyar Szövetség kizárta az együttműködést Ficóval
- 19:25 Hasonló forma, eltérő tartalom – a BL-elődöntők megmutatták a modern futball mindkét oldalát
- 18:24 Pósfai Gábort kérte fel Magyar belügyminiszternek
- 21:26 Németh Szilárd hatalmas ragtapasszal a szeme alatt tett vallomást a bíróságon
- 21:59 Meggondolta magát a vízilabdázó, mégsem lesz Fidesz-képviselő Szécsi Zoltán
- 17:16 Baán László is lemondott az NKA-ban, azt állítja, félretájékoztatták
- 16:30 Kaáli Nagy Géza: Orbánék nőgyógyásza volt a lombikintézetek államosításának egyik motorja
- 18:17 Németh Kristófot az RTL-en megkérdezték, mindenben egyetértett-e a Fidesszel
- 20:13 Telex: 8,5 terabájtnyi adatot loptak el a Mediaworkstől, a dark weben nyilvánosságra is hozzák
- 17:27 Videón, ahogy ejtőernyővel ugrott le a Mol-torony tetejéről egy külföldi férfi
- 13:11 A Forbes-listán is Magyar Péter mögött Orbán Viktor
- 10:17 Átalakította a kocsiját, és húsz éven át videóra vette a kiskorú lányokkal folytatott aktusokat egy drogkereskedő
