Nagyvilág

Törölték egy antiszemita humorista filmjének a vetítését Cannes-ban

Dieudonné  (Dieudonné , francia humorista, holokauszttagadás, )
Dieudonné  (Dieudonné , francia humorista, holokauszttagadás, )

A cannes-i filmvásár szervezőinek a kérésére törölték a holokauszttagadásért és antiszemita kijelentéseiért már többször elítélt francia humorista, Dieudonné első filmjének vetítését - értesült a Le Monde című napilap.

A filmvásár technikai személyzete a másnapi vetítések előkészítésekor hétfőn este vette észre, hogy a Documentary and Experimental Film Center (DEFC) elnevezésű iráni forgalmazó egy antiszemita film, a Yahod Setiz bemutatását tervezi, amelynek rendezője a francia Dieudonné.

A filmvásár igazgatója a vetítés törlését kérte az irániaktól, akik azonnal eleget tettek a kérésnek. “A szabályzatunk kimondja, hogy a közrendet vagy a vallási meggyőződést sértő filmeknek nincs helye nálunk, ahogyan a pornófilmeknek és az erőszakra uszító filmeknek sincs” – mondta a Le Monde-nak Jérome Paillard, a filmvásár igazgatója.

A kilenc nap alatt – részben iráni támogatásból – forgatott filmet nem szánták moziforgalmazásra, azt csak a Dieudonné különböző programjaira előfizető netezők tölthetik le a világhálóról. A film egy olyan filmforgatásról szól, amelynek főszereplője egy alkoholista és erőszakos antiszemita férfi, aki náci tisztnek öltözik egy álarcos bálon. A holokauszttagadó Robert Faurisson önmagát játssza a filmben.

A rasszizmus és antiszemitizmus elleni nemzetközi liga (LICRA) bírósághoz fordult annak érdekében, hogy a filmet ne lehessen DVD-n terjeszteni, illetve azért, hogy a YouTube-ra feltöltött előzetest letiltsák. A videó egyébként már a bíróság döntése előtt lekerült a megosztó portálról. A filmfesztivállal egy időben zajlik Cannes-ban a világ legnagyobb filmvására, amelyen több mint négyezer produkciót kínálnak eladásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik